Direkt tönkremennek az áruk, amiket veszünk

Fénysebességgel száguldunk a digitalizáció sztrádáján: most már a hűtőket és az autókat is ki lehet okosítani. Lassan minden létező eszközbe be lesz vezetve a net kapcsolat. Korunk agyafúrt fejlesztői már el tudják érni, hogy a kocsink a lakásunkkal is tudjon kommunikálni. De hogy miként legyenek tartósak az eszközeink az láthatóan kevésbé érdekli a céges zseniket.

Ha a ruhája pár év után szétfoszlik vagy a telefonja egy idő után látványosan lelassul, akkor megnyugodhat: ezzel nincs egyedül.

Az Apple-nek Franciaországban 25 millió eurót kellett fizetnie még két éve, mivel bizonyítást nyert, hogy szoftveresen lelassították a régebbi modelleket, úgyhogy erről a felhasználókat nem értesítették. A keresési statisztikákon már korábban is látszott, hogy hosszú éveken át, amikor kijött egy új Apple telefon, rögtön megugrott a „lassú iPhone” kifejezésre a keresés.

Bár az almás cég tagadja hogy ez lenne a háttérben, sejthetően azért gáncsolták a korábbi modelleket, hogy többen leváltsák a mobiljukat.

Ez a gyanú nem csak náluk merült fel: Olaszországban hasonló okok miatt a Samsung is kapott már büntetést.

A tartósság sajnos számos iparágban nem jó üzlet. Ha egy termék évtizedeken át jó, abban nincs nagy haszon, mert a fogyasztó nem fog hasonló, új árut venni. Égőkből például már a XIX. század végén tudtak olyat gyártani, amely akár 30 évig is elműködött. Sőt, 1901-ben felkapcsoltak egy olyan villanykörtét, amely még most is ég a kaliforniai Livermore-ban. Találóan, az évszázados körtének hívják. Egy webkamerának hála, akár rá is tud nézni.

De ha nem a kirívó eseteket nézzük akkor is elmondható, hogy a XX. század elején még a mindennapi izzók is volt, hogy kibírtak 2500 óra működést. Csakhogy 1924-ben a nagy gyártók összedugták a fejüket Genfben és kitalálták, hogy a villanykörték élettartamát le kéne szállítani 1000 órára. Így ez lett az új standard.

Mindez nem volt rögtön nyilvános. Csak évtizedekkel később derült ki, hogy az ágazati szereplők összejátszottak.

Egy kanadai író Giles Slade, aki Úgy készült, hogy elromoljon címmel külön könyvet írt a jelenségről, lejegyzett egy ennél is meredekebb példát. Mint írja, vannak olyan nyomtatókhoz készült tintapatronok, amelyekben egy mikrochip már akkor jelzést ad a tinta teljes kifogyásáról, amikor a nyomtató még tudna működni.

Elsőre most akár úgy is tűnhet, hogy a cégek mocskos játékot játszanak velünk és csupa vackot sóznak ránk, ahelyett, hogy igazán jó, tartós árukat készítenének.

Csakhogy ennek az árudömpingnek megvan az előnye is. Ha minden, amit vennénk 50-60 évig jó lenne, akkor a gazdaságok minden bizonnyal kártyavárként omlanának össze. A vásárlási láz tartja életben a modern világot. Ha egész életünkben elég lenne egyetlen porszívó, mosógép, hűtő, fogkefe, borotva és telefon akkor komplett iparágak mennének tönkre.

De van itt egy másik szempont is. Mivel a kicsi és a nagy gyártók egyaránt folyamatosan új, a korábbiaknál is vonzóbb árukkal kell előálljanak, ezért a mostani terep kedvez az innovációnak.

A telefonjainkon emiatt egyre gyorsabb az internet, az autóink egyre kevesebbet fogyasztanak, a TV-inken meg egyre szebb a kép.

Ahogy az említett Giles Slade is megjegyzi: nem kétséges, hogy a fogyasztói modellünk miatt több ember él jó életminőségben, mint bármikor a történelem során.

Csakhogy van egy komoly hátulütő is: mindez rengeteg környezetszennyezéssel jár és nagyban hozzájárul a globális felmelegedéshez.

Hisz a rengeteg elhasználódott áruból jókora szeméthegyek lesznek. A világon úgy 50 millió tonna elektronikai hulladék termelődik évente.

A ruhaipar például az egyik legnagyobb szennyező lett a világon, pont azért, mert a fogyasztók rákaptak a fast fashion márkákra és hozzászoktak, hogy gyakran váltogatják az egyébkén is gyenge minőségű göncöket.

Az üvegházhatást okozó gázok mintegy 10 százalékát ma már a ruhaipar hozza létre. Évente a szereplők 1,2 milliárd tonna szén-dioxidot juttatnak a levegőbe. Többet mint a hajózás és a légiközlekedés együttvéve. Minden jel arra mutat, hogy a jelenlegi fogyasztási modelleket újra kell gondolnunk.