Éledezik az ázsiai óriás - Jöhet a kínai előretörés

Elemzések2022. dec. 21.D.J.

A COVID szabályok fellazítása Kínában jövőre már komoly gazdasági növekedéshez vezethet.

Azóta, hogy a kínai gazdaságot megbénító járványügyi intézkedéseket Peking elkezdte lazítani néhány hét alatt máris látványosan nőtt a szállodai foglalások száma – írja a kínai sajtó.

Miközben a pandémia nálunk egyre inkább csak egy rossz emlék, az ázsiai országban még ősszel is egymást érték a lezárások. Elég volt néhány fertőzött megjelenése és máris jöttek a szigorú korlátozások és az üzembezárások, amelyek persze gúzsba kötötték a vállalati életet.

Most, hogy a vasszigorból Peking elkezdett engedni a nyugati szakértők is elkezdtek bizakodni, bár inkább csak fenntartásokkal.

A CNN beszámolója szerint az üres éttermek és üzletek gyakori látnivalók mostanság Kínában, miközben a gyárak küzdenek azért, hogy elegendő munkaerőt és nyersanyagot tudjanak felhajtani. Sok elemző szerint ezek rövid távú problémák, amelyeket Kínának el kell viselnie, mielőtt megtanulna együtt élni a Coviddal.

Most egy gödörből kell felállniuk: a Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint az ázsiai országban a kiskereskedelmi forgalom 5,9 százalékkal csökkent a múlt hónapban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A munkanélküliségi ráta pedig novemberben tovább romlott, így elérte az 5,7 százalékot.

Az ingatlanpiac pedig továbbra is válságban van. Viszont most hogy a gazdaság kezd kinyitni az előrejelzések egyre bizakodóbbak.

A Goldman Sachs Kína esetében a korábbi 4,5 százalékról 5,2 százalékra javította a 2023-as növekedési becslését, mivel a fogyasztás felpörgésére számítanak. A várható globális növekedésnek ez körülbelül a duplája, vagyis jövőre megint elemében lehet a kínai gazdaság.

Mindennek azaz árnyoldala, hogy miközben a járványügyi intézkedések lefaragása új életet lehelt a gazdasági életbe, a COVID-megbetegedések elkezdtek felpörögni. Pekingben egy hét leforgása alatt tizenhatszorosára ugrott azoknak a száma, akik megfázásos tünetekkel keresték fel a klinikákat.

Kínában nehezíti a helyzetet, hogy a lakosságot a kevésbé hatékony helyi vakcinákkal oltották be, az emberek túlnyomó része pedig az előző hullámokban nem esett át koronavírus-fertőzésen, így nem szerzett védettséget. Ráadásul, ahogy egy kínai közgazdász Ting Lu kiemelte:

január végén jönnek a kínai újévi ünnepségek, amelyek miatt sokan fognak útra kelni, emiatt pedig a jövő év elején még jobban berobbanhat a járvány.

Igen, néhányan érthető módon idegesek sajátmaguk és a szeretteik miatt. Vannak, akik gyógyszert és tesztkészleteket halmoznak fel, hogy felkészüljenek a fertőzés lehetőségére.

Igen, néhányan már megbetegedtek. Sokan azonban megértik, hogy a legjobb helyzetben vagyunk ahhoz, hogy előrelépjünk, és támogassuk a kormány erőfeszítéseit, hogy kivezessék a nemzetet a világjárvány ködéből

ezt már az állami kézben lévő kínai Global Times írta az elemzésében, amely szerint a nyugati média rosszindulatúan mutatja be a kínaiak vírus elleni harcát. A lap szerint azok az európai és amerikai szakértők, akik a kínai járványkezelést kritizálják, elfelejtik, hogy a Nyugat mekkora árat fizetett a járvány viszonylag gyors leküzdéséért. Hisz lakosság-arányosan a halottak száma sokkal magasabb Észak-Amerikában vagy az öreg kontinensen mint Kínában.

Az biztos, hogy a kínai gazdaság jövőjét nagyban fogja befolyásolni, hogy miként alakul az USA-val a kereskedelmi háború. Bár Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök novemberi találkozója jól alakult, az nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok nem akarja eltörölni a technológiai export korlátozásait, amelyeket most októberben vetett ki Kínára. Kérdés, hogy jövőre lesz-e folytatás és esetleg lesznek-e újabb korlátozások.