Gyökeres változás jön az oktatásban: Londonban mutatták be a legújabb trendeket

Elemzések2024. feb. 2.Sz.A.

A mesterséges intelligencia olyan természetes lesz az oktatásban, mint a 80-as években tanító tanároknak a kazettás magnó: az oktatás számos területén vethetik be eredményesen az MI-t, amely a tanulási folyamatokat hatékonyabbá tudja tenni.

A tanárok szerepe átértékelődik, és minden korábbinál nagyobb szerepet kap a digitalizáció. Portálunk ellátogatott a világ legnagyobb oktatási és képzési kiállítására, a londoni BETT (British Educational Training and Technology) Show-ra, ahol idén 71 ország 600 vállalata mutatta be a fejlesztéseit.

Az érdeklődő látogatók pedig

nem kevesebb mint 123 országból érkeztek,

hogy megtudják, milyen újdonságok várhatóak az oktatásban.

Idén január 24-27-e között rendezték meg Londonban a világ legnagyobb oktatási kiállítását, a British Educational Training and Technology Showt (BETT), melynek alapvető küldetése, hogy bemutassa az oktatás területén megjelenő innovációkat, legmodernebb oktatási megoldásokat és technológiai eszközöket.

Az idei kiállítás a tanárok segítését, az oktatás minőségének javítását, valamint a diákok digitális kompetenciáinak fejlesztését állította a rendezvény középpontjába.

A kiállítás és az ahhoz kapcsolódó panel beszélgetések legfontosabb témája az oktatás digitalizációja, a robotika és a mesterséges intelligencia (MI) sokrétű használata volt. Végigtekintve a kiállító vállalatok és szervezetek kínálatán, könnyedén megállapítható volt, hogy Európa legnagyobb oktatástechnikai kiállítói azt sugallják: az MI önmagában nem jó vagy rossz, hanem egy eszköz, amelynek lehetőségeit okosan kihasználva jelentős eredmények érhetőek el.

Kik is az EdTech cégek?

A kiállításon az EdTech, azaz oktatástechnológiai cégek kapták az egyértelmű főszerepet. E vállalatok - a hatékony és interaktív oktatás elősegítése céljából – oktatási folyamatokhoz kapcsolódó technológiai megoldásokat és szolgáltatásokat fejlesztenek és kínálnak az oktatási intézmények, tanárok, diákok és más oktatási szereplők számára.

Az EdTech vállalatok térnyerése évek óta megfigyelhető, és a látogatói érdeklődés is az ilyen standoknál volt a legnagyobb.

Hogyan érdemes a mesterséges intelligenciára tekintenünk?

Sokan a közösségi médiához hasonlítják az MI megjelenését, bár hatása annak sokszorosa.  A közösségi médiát szintén meg kellett ismerni, a gyerekeket megtanítani a biztonságos használatára.

Az MI tekintetében sincs más út: a kiállítás meggyőzően bizonyította, hogy az MI használatát az iskolai tanterv részévé kell tenni rövid időn belül, mert a gyerekeknek meg kell tanulni, hogyan használhatják biztonságosan ezt a ma már mindenki számára korlátlanul elérhető 21. századi eszközt. 

Hogyan használják a mesterséges intelligenciát az oktatásban?

A kiállítás azt is sugallta, hogy az MI olyan természetes lesz közeli napjainkban, mint anno a 80-as években tanító tanároknak a kazettás magnó.

A látogatók meggyőződhettek arról, hogy az MI számos módon használható az oktatásban, és segíthet a tanulási folyamatok hatékonyabbá tételében. Láttunk is erre jó példákat, gyakorlatokat:

  • Egyénre szabott tanulás és adaptív tanulási platformok: Az MI lehetővé teszi a tanulás személyre szabását a diákok számára. Algoritmusok és adatok alapján az MI képes felmérni az egyéni tanulási stílusokat, a tanulási erősségeket és gyengeségeket, a diákok előrehaladását; értékelni a teljesítményüket, és - az optimális tanulási élmény elérése érdekében - testre szabott tananyagot, feladatokat és visszajelzéseket nyújtani.
  • Automatizált értékelés: Az MI lehetővé teszi az automatizált értékelést bizonyos típusú feladatok esetében, például tesztek és kérdőívek kitöltésekor. Az MI algoritmusok képesek gyorsan kiértékelni válaszokat és pontszámokat adni, ezzel időt takarítva meg a tanároknak.
  • Chatbotok és virtuális asszisztensek: Az MI alapú chatbotok és virtuális asszisztensek segíthetnek a diákoknak és tanároknak a kérdéseik megválaszolásában és információt tudnak közvetíteni a tanulási folyamat során.
  • Prediktív/előre jelző elemzések: Az MI képes előre jelezni a diákok esetleges nehézségeit, illetve a tanulási eredményeket befolyásoló tényezőket. Ez lehetővé teszi a korai beavatkozást, segítést és támogatást a diákok számára.

Előnyök, hátrányok és leselkedő veszélyek

Evidenciának tekinthető, hogy a mai iskolás gyerekek csak magas szintű digitális kompetenciával tudnak majd érvényesülni az életben. Az egyénre szabott oktatás jelentős, segítő szerepet játszhat a tanulási hátrányokat viselő diákok felzárkóztatásában, de a tehetséggondozásban is.

Gyakori megállapítás volt a kiállító vállalatok részéről, hogy az oktatók szerepe, munkája hamarosan alapvetően megváltozik: a hagyományos oktatói szerepe mellett facilitátorként, segítőként is fognak működni a jövőben.

Az előadások szinte mindegyike kiemelte, hogy a gyerekek azt is tanulják meg, hogy ne csak „puskázáshoz” használják a ChatGPT-t, hanem információforrásként tekintsenek rá.

Az előnyök mellett persze veszélyek is leselkednek az MI használóira. Ez az új eszköz is megtévesztheti a gyerekeket például testképük, személyiségük vonatkozásában. A negatív visszajelzéseket sok gyerek hajlamos készpénznek venni.

Hangot, képet, kész leírásokat, irreális értékeléseket kaphatnak magukról ellenőrizetlenül, mely magában rejti például az anorexia, önutálat veszélyeit, és sok más súlyos esetleges következményt.

Retro fitting helyett szabályozás 

Az érzékelhető veszélyek láttán sokan – jogosan - szabályozásért kiáltanak. A brit gyermekvédelem egyik vezetője például azt a határozott álláspontját fogalmazta meg a Common Sense Media szervezet alapító-vezetőjével folytatott beszélgetése során, hogy el kellene szakadni attól a gyakorlattól, miszerint megtörténnek a fejlesztések, és utólag, amikor esetleg már káros következményeket láthatunk, akkor próbálunk szabályozást bevezetni („retro fitting”). 

A kiállításon rendezett előadásokon elhangzott: jelenleg sok ország és szervezet dolgozik az MI etikájára és szabályozására vonatkozó irányelvek kidolgozásán. Néhány országban már vannak bizonyos szabályozások, például az adatvédelemre és az algoritmusok átláthatóságára vonatkozóan.

Az Európai Unió 2021-ben elfogadott egy MI-re vonatkozó rendeletet, amely szabályozza az MI alkalmazását különböző területeken, de a kiállításon látottak is meggyőztek bennünket arról, hogy az MI gyorsan fejlődik, amelyet a szabályozásnak folyamatosan követni kell annak érdekében, hogy megfelelő védelmet és irányítást biztosítson az MI alkalmazásával járó kihívások és kockázatok vonatkozásában.

A változások sebessége nem években, hónapokban, vagy napokban mérhetőek, hanem órákban. Ne felejtsük el, hogy ezt az ismeretlen „szép új világot” nekünk kell irányítani. Ne várjunk, nincs idő a halasztásra, nekünk kell kézben tartani, hogyan éri el az MI a gyerekeinket!

Mindennapos tapasztalat, hogy a gyerekek/diákok nem akarnak kimaradni az MI használatából, amely szinte mágnesként vonzza őket. Viszont azt is látni kell, hogy az MI használata iránymutatás nélkül veszélyeket is rejt magában. 

Éppen ezért az országos szintű szabályozást követni kell iskolai szinten, de a teljes kulturális szférában is, ahol az MI-t használják. Többen arra is rámutattak, hogy a szabályozás ismeretanyagát a családok számára is könnyen elérhetővé kell tenni.

Hogyan jelenik meg a robotika az oktatásban?

A robotika – az MI-vel ellentétben – napjainkra teljes mértékben elfogadottá vált az oktatásban, amely számos módon jelenik meg az oktatási környezetben. Láttunk is erre számos jó gyakorlatot:

  • Robotika, mint oktatási segédeszköz: Különböző oktatási robotok és készletek elérhetők el, amelyek lehetővé teszik a diákok számára a programozás, a problémamegoldás és a kreatív gondolkodás gyakorlását. Ezek a robotok lehetnek egyszerűbb építőkészletek, amelyeket a diákok összeállíthatnak és programozhatnak, vagy speciális oktatási robotok, amelyeket konkrét tanulási célokra terveztek.
  • Segítő robotok: Az oktatási környezetben ezek a robotok lehetnek segítők, amelyek támogatják a diákokat a tanulásban, vagy akár közvetlenül részt vehetnek a tanítási folyamatban. Például elláthatnak asszisztensi feladatokat a laboratóriumi gyakorlatok során vagy csapattagként részt vehetnek egy projektmunkában.
  • Versenyek és kihívások: Különböző robotikai versenyeket és eseményeket lehet rendezni, ahol diákok – csapatmunkában – megtervezhetik és megépíthetik és beprogramozhatják saját robotjukat, amelyek megmérkőzhetnek más csapatok által létrehozott robotokkal.
  • STEM (Science, Technology, Engineering, Mathematics) oktatás támogatása: A diákok a robotika által megtanulhatják a programozás alapjait, a mechanikát, az elektronikát és fejleszthetik digitális és technikai kompetenciakészletüket. más műszaki készségeket. Ezáltal fejlesztik a problémamegoldó képességeiket, a kreatív gondolkodást és a csapatmunkát.

A kiállítás célcsoportja

A londoni kiállításon bemutatott robotikai és MI oktatástechnikai fejlesztések különböző korosztályok számára készültek, a kisgyerekektől egészen a felsőoktatásban tanuló fiatalokig.

A fő fókusz azonban mégis a kicsikre - a „digitális bennszülöttekre” - irányult, hiszen ők jelentik a jövőt, ők a legfogékonyabbak, számukra a robotika és az MI a tanulásban, de személyes életvitelükben is magától értetődő természetes eszköz lesz.

A gyerekek biztonsága a digitális világban megkerülhetetlen. A kiállítás meggyőzte látogatóit arról, hogy az iskolák és más intézmények vezetőinek kezdeményezésén, rugalmasságán, nem utolsó sorban anyagi lehetőségein múlik, hogy milyen digitális környezetet építünk a gyermekek számára.

Az MI és a robotika tarolt

A japán matata studio már 3 éves kortól javasolja a kódolás technikáját bevezető játékát, melyet már több mint 10 ezer óvoda és általános iskola használ világszerte. 

A Tale-Bot Pro egy aranyos okos robot, tud járni, rajzolni, énekelni, táncolni, beszélni! Az interaktív térképpel a játékban beszél (10 nyelvből lehet választani), interaktív tanulási környezetet biztosít, és kódolási élményt nyújt.

A fable, modulokból összerakható robot, melynek használata megmutatja a gyerekeknek, hogyan lesznek majd az életükben segítségükre a robotok. Kiegészítő tartozékok része a 3D nyomtatáshoz letölthető file-ok Az eszközök ismerete önbizalmat adnak a gyerekeknek, magabiztosan mozognak majd a digitális világban.


                         

                   

UBTECH cég robotikai készletet, csomagot ajánl összeszerelhető robotokkal, szoftverrel, és tananyaggal együtt, mely tantermekben és virtuális tanulási környezetekben is használható.

A diákok és oktatók együtt tanulhatják meg a robotok használatát az általános iskola 3. osztályától egészen a középiskoláig.

A szórakoztató és izgalmas robotikai projektek beindítják a diákok fantáziáját, ösztönzik az önálló gondolkodást, és elmélyítik a tudást, a gyerekek saját alkotásokat hozhatnak létre projekt munka keretében. A csomagok kezdőtől a haladó szintig hozzáférhetőek.

   

Mozgásos kódolás (BodyScratch)

A kódolás nem nagyon népszerű a diákok körben, vannak akik meg sem próbálják megtanulni, és sokak kimaradnak az informatika kurzusokról. A Body Scratch-el a mozgás alapú kódolást lehet megtanulni az eszköz segítségével. A hagyományos számítógépen történő programozással ellentétben fizikai mozgás közben, táncos mozdulatokkal egymással együttműködve tanulnak a gyerekek. Így elkerülhetjük a túlzott statikus képernyőidő káros hatásait a motorikus és a közösségben használatos készségekre. 

Ezt a játékot „Figitális” játszótérnek nevezték el. Fizikai + digitális, azaz a mozdulatok generálják a kódokat. Sokféle alkalmazás lehetséges, különféle játékokat tervezhetnek a tanulók.

Tanfolyam segítségével lehet magas szinten elsajátítani a mozgásos kódolást, de olyan népszerű, hogy várólistára kell jelentkezni az érdeklődőknek.

A 3D nyomatás oktatási céllal történő használata megtanítja a diákokat az alapokra, melynek segítségével felnőtt korukban nem jelent majd gondot az ilyen eszközök használata.

A 3D Printing Academy iskola utáni délutáni foglalkozás diákok számára már 4-5 éves kortól, de a tanárok is segítséget kapnak ahhoz hogyan tudják használni a 3D nyomtatást az oktatásban.

Jellemző, hogy a 3D nyomtatók speciális célra készülnek, mint pl. a crafbot nyomtatók, melyeket oktatási, ipari vagy személyes használatra terveznek.A craftbot termékeit a tartozékokkal optimalizálni lehet az akár sajátkezűleg összeszerelhető átalakítással. A budapesti székhelyű magyar cég 2014-ben alakult.

Oktatási intézmények számára kínálják a 3D nyomtatót, szoftvert és óratervet az iskolai használathoz.