Hátul kullog a magyar technológiai szektor

Elemzések2020. aug. 7.Devecsai János

Ha az innováció bővülési ütemét nézzük, a hazaiak jócskán lemaradtak a lengyel és a cseh cégektől a régiós versenyben.

Magyarország a golyóstoll, a gyufa, a transzformátor és sok más forradalmi találmány hazája. Szerencsére itthon, ha innovációkról van szó, időről időre mindig akadnak új sikertörténetek. Elég csak a rezsimentes házra gondolni, vagy arra, hogy a koronavírus elleni védekezést is egy magyar találmány segíthet felgyorsítani.

Viszont a technológiai cégek, ha a növekedés mértékét vizsgáljuk, sajnos kezdenek leszakadni a régiós vállalatoktól.

Legalábbis erről árulkodnak a Deloitte adatai. A neves tanácsadó cég ebben a témában több földrajzi egységet is vizsgál. Az évente elkészülő összeállításukban a Technology Fast 500 EMEA-ban kifejezetten annak járnak utána, hogy az előző négy esztendőben a bevétel melyik 500 technológiai társaságnál bővült a legnagyobb ütemben itt Európában, illetve a közel-keleti és az afrikai régióban.

Az látható, hogy a mi térségünk az idő múltával egyre sikeresebben képviselte magát az éves listákon.

Négy éve 39, utána 62, tavaly pedig már 80 közép-európai cég jelent meg a Deloitte rangsorában. Ez a szép 2019-es eredmény főleg a cseh és a lengyel vállalatoknak köszönhető. Előbbiek közül ugyanis 24, az utóbbiakból pedig 21 társaság került fel a toplistára.

A magyarországi vállalkozások sajnos nem teljesítettek ennyire jól. Igaz, a múltban a Deloitte összeállításaiban több olyan hazai vállalat is felbukkant, amely mind a mai napig országos szinten is komoly tényezőnek számít. A Szállás.hu vagy a legnagyobb magyar játék webáruház a JátékNet például az elmúlt hét évben többször is megfordult a top 500-ban.

Viszont az utóbbi időszakban a hazai technológiai szektorban mintha kezdenének elapadni a bombasztikus sikersztorik.

Öt éve a "Technology Fast 500 EMEA"-ba ugyanis még hat magyar cég került be, de 2018-ban például csak egyetlen egy, a Supercharge. Ez a budapesti társaság nagyvállalati ügyfeleknek készít mobilos megoldásokat.

A helyzet 2019-ben annyit javult, hogy a Supercharge mellett ezúttal két másik magyar vállalkozás is szerepelt a Deloitte rangsorában. Közülük a Dyntell, egy intelligens vállalatirányítási rendszert fejlesztő cég növekedett a leggyorsabban. Mivel a vizsgált időszakban 2538 százalékkal nőtt a forgalmuk, ezért tavaly ők kaparintották meg a 42-dik helyet. A Supercharge 485 százalékos növekedéssel a 274-dik, míg az ügyfélkezelő rendszerrel foglalkozó MiniCRM 226 százalékos bővüléssel a 424-dik helyen végzett. A felsorolt cégek természetesen mind büszkék lehetnek az eredményeikre, a komplett magyar technológiai ágazat viszont aligha.

Hisz a Deloitte összeállításában nem csak Cseh- és Lengyelországot, de mellette Romániát, Szlovákiát és Horvátországot is több cég képviselte, mint hazánkat.

Ha csak a közép-európai régióra koncentrálunk, akkor az élbolyt, ahogy az az alábbi táblázatban is látható egyértelműen a csehek dominálták.

A 10 leggyorsabban fejlődő technológiai vállalkozás Közép-Európában (2019)

Helyezés Cégnév Ország
1. Voltas IT Litvánia
2. Prusa Research Csehország
3. BLINDSPOT Csehország
4. itrinity, s.r.o. Szlovákia
5. BAZZAR.HR Horvátország
6. DYNTELL Kft. Magyarország
7. SuperScale s. r. o. Szlovákia
8. Cleveron AS Észtország
9. Sewio Networks s.r.o. Csehország
10. Applifting Csehország
Forrás: Deloitte