Hol lennének most az üzemanyagárak az árstop nélkül?

Elemzések2022. feb. 22.Harsányi Péter

Milyen mértékben csökkenti az inflációt a 3 hónappal meghosszabbított üzemanyagárstop? Az intézkedés nélkül hogyan alakulnának az üzemanyagárak? Az összes árstop intézkedéssel összhangban mekkora lehet az infláció az idén és jövőre? Erről kérdeztük az Erste Bank és a Magyar Bankholding vezető elemzőit.

A megkérdezett elemzők szerint az árstop nélkül a járműüzemanyagok ára megközelítőleg 10 százalékkal lenne magasabb a mostani befagyasztott árnál.

A piaci árakon számolva jelenleg reálisan 510-540 forint között alakulhatnának az üzemanyagárak.

Emiatt az üzemanyagárak befagyasztása jelenleg mintegy 0,6-0,7 százalékponttal mérsékli az inflációt.

Az árstop intézkedéseket figyelembe véve a fogyasztói árindex az idén 6 százalékot, jövőre 3,3 százalékot tehet ki. Az árdinamika esetében ugyanakkor a kockázatok erősen felfelé mutatnak.

Erste Bank

A kormány tavaly november közepétől a járműüzemanyagok literenkénti árát három hónapra 480 forintban maximálta, majd az intézkedést nemrégiben további három hónapra meghosszabbította – mondta el Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető elemzője.

A hatósági árstop az év eddig eltelt részében mindvégig effektív volt, azaz figyelembe véve a kőolaj árának világpiaci alakulását, illetve változatlan 310 körüli dollár/forint árfolyamot feltételezve árstop nélkül a járműüzemanyagok ára megközelítőleg 9-10 százalékkal lenne magasabb a mostani befagyasztott árnál.

Vagyis mind a benzin, mind a gázolaj literenkénti ára jóval 500 forint felett tartózkodna. Az inflációban ez annyit jelentene, hogy a jelenlegi 8 százalék közeli éves inflációs mutató mintegy 0,6 százalékponttal lenne magasabb.

Nyeste szerint némileg megnyugtató lehet, hogy a Bloomberg által gyűjtött árupiaci előrejelzések konszenzusa a második negyedév végére a mostani árszintnél kissé alacsonyabb, az év második felében pedig fokozatosan 75 dollár környékére mérséklődő Brent olajárat vár.

Ugyanakkor olvashatnunk olyan piaci elemzéseket is, melyek ennél jóval optimistábbak a világpiaci olajár tartós további emelkedésével kapcsolatban, s az olajár emelkedése nyomán egyre inkább a köztudatba kerülnek a 120-150 dolláros hordónkénti árfolyamra vonatkozó előrejelzések is.

Alapinflációs előrejelzésében egyelőre nem számol Nyeste Orsolya tartósan 100 dollár feletti olajárral, bár az olajpiaci kereslet és kínálati feszültségek enyhülésének esetleges késése fontos kockázati elem. Az IEA legfrissebb elemzése növelte a keresleti előrejelzését. A gazdaságok esetleges lassulása vagy Irán visszaengedése a piacra viszont csökkentheti az árakat.

Mindenesetre a 100 dollár alatt stabilizálódó olajár vélhetően okafogyottá tenné az benzinárstop nyári meghosszabbítását. 

Az árak befagyasztásának tehát – mint a fenti hazai példából is láthatjuk - kétségkívül van azonnali mérséklő hatása az inflációra.

Azonban minél hosszabb ideig tart és minél szélesebb körben érvényesül egy hasonló intézkedés, a növekedést romboló hatások annál erőteljesebbek lehetnek. Ráadásul az árstopoknak megvan az a kellemetlen tulajdonsága is, hogy minél inkább elszakad a piaci ár a hatósági ártól, annál erőteljesebbek lehetnek a kiigazítási várakozások, melyek magasan tarthatják a gazdasági szereplők inflációs várakozásait is.

Nyeste Orsolya alapforgatókönyvében 2022 egészére átlagosan 6,3 százalékos inflációt vár.

Magyar Bankholding

Önmagában az üzemanyagárstop meghosszabbítása nem csökkenti az inflációt, azonban az infláció további emelkedésének szabhat gátat – világított rá Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője.

Az inflációt ezzel együtt is mérsékelni fogja a bázishatás, mivel az elmúlt év első hónapjaiban meredeken emelkedtek az üzemanyagárak, ami márciusig magasabb bázist eredményez, így januártól márciusig az infláció 0,6 százalékponttal mérséklődhet csupán emiatt.

Az üzemanyagárstop nélkül jelenleg reálisan 510-540 forint között alakulhatnának az üzemanyagárak, ami 9-12 százalékkal magasabb az árplafonban rögzített szinthez képest. Emiatt az intézkedés jelenleg mintegy 0,6-0,7 százalékponttal mérsékli a fogyasztói árindexet.

Az árstop intézkedéseket figyelembe véve jelenleg 6 százalékos idei, valamit 3,3 százalékos jövő évi inflációra számít Suppan Gergely.

Továbbra is hangsúlyozza azonban a Magyar Bankholding vezető elemzője, hogy számos felfelé mutató kockázat miatt az infláció magasabb is lehet.

A háztartási energiaárak befagyasztása önmagában akár 2,2-3 százalékponttal is mérsékelheti az inflációt, azonban mivel a gázszerződés árai nem ismertek, nehéz pontosabb becslést adni.

Az egyes élelmiszertermékek árainak befagyasztása szintén 0,3-0,6 százalékponttal mérsékelheti az inflációt, itt a becslés bizonytalanságát az okozza, hogy nem tudjuk, hogy az intézkedések nélkül mennyire drágultak volna meg az érintett élelmiszerek a következő hónapokban.