Itthon 200 ezer külföldi él - De pontosan mit csinálnak Magyarországon?

Elemzések2021. feb. 25.Devecsai János

A tavalyi év elején közel 78 ezer olyan külföldi tartózkodott nálunk, aki itt akart munkát szerezni.

Évről évre egyre többen vannak azok a külföldiek, akik tartósan hazánkban telepednek le. Tavaly már közel 200 ezren voltak az országban. Ahogy azt korábban megírtuk ez a szám jócskán elmarad a nyugat-európai számoktól, hisz Németországban például több mint 10 millió olyan ember van, akinek nem német az állampolgársága. A külhoni állampolgárok ott a teljes lakosság 12 százalékát teszik ki, míg nálunk csak a 2 százalékát.

Hazánk nem klasszikus bevándorló ország, ám ettől még igaz, hogy népszerű célponttá váltunk az utóbbi években.

Hisz csak két éve több mint 62 ezer tartózkodási engedélyt adtak ki a hatóságok. A koronavírus-járvány miatt sejthető, hogy az utóbbi egy évben nem sokan jöttek az országba, de a pandémia elmúlása után minden bizonnyal ezen a téren is minden visszaáll majd lassan a régi kerékvágásba. De vajon miért jönnek Magyarországra a külföldiek? Erre a kérdésre választ ad az alábbi táblázat. Az adatokból világosan látszik, hogy a járvány előtt azoknak a száma látványosan nőtt, akik dolgozni akartak nálunk. De a bevándorlásnál a vezető okok közt találjuk a családegyesítést, illetve a tanulást is.

Az adott év január 1-jén Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok a tartózkodás célja szerint

  2018 2019 2020
Keresőtevékenység 47 924 66 660 77 905
Családegyesítés 21 966 22 393 23 935
Tanulmányok folytatása 25 449 26 976 29 101
Bevándorlás, letelepedés 30 373 30 492 31 864
Nemzetközi védelem 5 684 5 181 5 033
Egyéb és ismeretlen 30 413 29071 32 119
Összesen 161 809 180 773 199 957
Forrás: KSH

Az átlagos bevándorló fiatalnak számít. Úgy a felüket a 20 és 39 év közöttiek teszik ki. Közben az 59 év felettiek aránya alig haladja meg a 11 százalékot.

Mindemellett elmondható, hogy a hazánkba érkező külföldiek a népszámlálási adatok alapján az átlagnál magasabb iskolai végzettséggel bírnak. Illetve a mikrocenzusokból kiderül, hogy a vietnámiak, a kínaiak és a törökök körében átlagon felüli az önfoglalkoztatók száma, vagyis azoké, akiknek saját cége van.

Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok korcsoport és nem szerint (2020)

Életkor Férfi Összesen
0 - 14 7 429 6 937 14 366
15 - 19 4 679 4 043 8 722
20 - 24 14 765 12 246 27 011
25 - 29 16 788 11 588 28 376
30 - 39 27 565 16 615 44 180
40 - 49 20 238 12 406 32 644
50 - 59 13 266 8 545 21 811
60 - 12 319 10 528 22 847
Összesen 117 049 82 908 199 957
Forrás: KSH

Az, hogy a bevándorlók közt egyértelműen több a férfi, mint a nő elsőre talán meglepő lehet, de ez egy megszokott nemzetközi trend.

A férfiak hajlamosabbak elhagyni az anyaországukat.

Itthon a többség a fővárosban telepedik le, de a népszerű régiók közt találjuk Pest megyét, illetve a Dunántúlt is.

A Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok területi egység szerint (2020)

Budapest 91 540
Pest megye 16 141
Közép-Dunántúl 16 453
Nyugat-Dunántúl 23 494
Dél-Dunántúl 16 035
Észak-Magyarország 8 560
Észak-Alföld 14 098
Dél-Alföld 13 636
 Forrás: KSH

A jelentősebb küldő országok közt ott találjuk Romániát, Németországot, Szerbiát és Kínát is. De mióta a kelet-ukrajnai konfliktus kipattant, a legtöbben Ukrajnából érkeztek hozzánk. Ezt a trendet erősítette, hogy a gazdaságélénkítő intézkedések miatt egyszerűbbé vált a külföldi állampolgárságú munkavállalók hazai elhelyezkedése.

Az évente bevándorló külföldi állampolgárok száma a legjelentősebb küldő országoknál

  2017 2018 2019
Ukrajna 6 325 16 699 21 185
Románia 2 934 2 853 2 713
Németország 2 503 2 525 2 616
Szerbia 1 659 2 917 2 499
Kína 2 259 1 993 2 354
Vietnám 731 1 279 1 961
Forrás: KSH

Hogy a németek miként kerültek be a toplistába az csak sejthető. A német vállalatok 300 ezernél is több munkahelyet hoztak létre az országban. Ezeknek egy kis hányadát, főleg a vezető pozíciókat németek töltik be. Ez a jelenség segíthette a német bevándorlást.