Kis híján az összeomlás szélén Nagy-Britannia – Óriási árat fizetnek a Brexitért

Elemzések2021. okt. 1.D.J.

Élelmiszer- és üzemanyaghiány van az Egyesült Királyságban. Karácsonyra csak rosszabbodhat a helyzet. A fűtéssel is bajok lehetnek a szigetországban.

Mint szinte mindenütt Nagy-Britannia területén a 45 ezres Salisbury-ben is felbolydult az élet az utóbbi egy hétben.

Az egyik benzinkutas, aki név nélkül nyilatkozott a helyi lapnak azt mondta: a mentőkocsikat is el kellett küldjék mivel teljesen kifogytak az üzemanyagból. Az egyiknek megpróbáltak egy kevés benzint kisajtolni, de hiába. Közben egészségügyi gondozók jelezték nekik, hogy a kút bezárása miatt nem tudnak házhoz menni a rászorulókhoz. Úgy fogalmazott:

Őszintén, ha eddig még nem halt meg senki e miatt, akkor majd hamarosan fog, ha ezaz egész elhúzódik

Üres polcok és raktárak

Az Egyesült Királyságban most az egyik válság követi a másikat. Először a szupermarketekben kezdtek el kifogyni a készletek. Az élelmiszer-hiány akkora, hogy egy felmérés szerint a felnőtt lakosság több mint felének voltak gondjai az elmúlt hetekben a bevásárlásnál,

18 százalékuk pedig egyszerűen volt, hogy nem tudott alapvető élelmiszereket venni.

Ugyanis nincs ki szállítsa az árukat. Egyes becslések szerint a szigetországból 100 ezer kamionsofőr hiányzik. A bajokat csak tetézte, hogy 14 ezer EU-s fuvarozó a Brexit miatt eltűnt a piacról. De épp ennyire gond az is, hogy a sofőrök alulfizetettek és a szakma alaposan kiöregedett az elmúlt években.

Alig vannak fiatal, új kamionosok. Az idősebbek pedig a járvány közepén sorra mentek nyugdíjba.

Egy brit farmer, Henry Bloxham elárulta, hogy az egyik vevője meglepő kéréssel állt elő nemrég. Jelezték, hogy jobb lenne, ha többé nem foglalkozna tejtermeléssel, mert sofőrök híján a tejét úgyse tudják elszállítani.

De nem csak a kamionosokból van kevés. Mivel az olcsó kelet-európai munkaerő egy része eltűnt az országból ezért például bajban vannak a húsiparban is, ahol szemben más ágazatokkal nem tudják 20-30 százalékkal növelni a fizetéseket, csak azért, hogy magukhoz csábítsák a helyi brit munkaerőt.

Egy országban, ahol alapvető gondok vannak a logisztikával, lehet rá számítani, hogy a válság egyre több helyen üti fel a fejét.

A szigetországban az elmúlt hetekben cégek egész sora számolt be komoly problémákról. Az IKEA-nak nincs elég készleten a népszerű bútorokból, az egyik kocsmalánc a JD Wetherspoon néhány sörfajtából fogyott ki, de a KFC-nél és a McDonald’s-nál is voltak gondok.

Közben a Brexit miatt költségesebb és nehezebb lett az EU-ból importálni ezért például az üdítőgyártók nem jutnak elég élelmiszeripari szén-dioxidhoz, amelyet az italok készítésénél kéne használniuk. Valószínűleg fenyőfából se lesz elég karácsonykor.

A 8-10 millió eladott élőfából ugyanis úgy 1-3 milliót Európából szoktak hozatni.

A neheze most jöhet

Ezekbe a kaotikus állapotokba robbant be múlt héten az üzemanyag-hiány. Az egész azzal kezdődött, hogy néhány nagy olajcég így a BP és az ExxonMobil jelezték, hogy mivel kevés a kamionos és nincs ki elhozza az üzemanyagot a finomítókból ezért vannak kutak, ahol fennakadások vannak a kiszolgálásnál.

Az emberek bepánikoltak a hír hallatán és lerohanták a töltőállomásokat. Amelynek az lett az eredménye, hogy a hét végére a legnagyobb helyi üzemanyag-forgalmazó szövetségnél azt mondták: a tagjaik két-harmadánál nincs már benzin.

Országszerte rengeteg helyen a kutak előtti kígyózó sorok tartották fel a forgalmat.

Az embereknek annyira elegük lett az egészből, hogy elkezdték nézegeti az elektromos kocsikat a neten. A Google arról számolt be, hogy Nagy-Britanniában múlt hét pénteken 1600 százalékkal nőtt a keresések száma az elektromos autókra.

Közben a Brit Orvosszövetség jelezte, hogy valódi kockázatot jelent, hogy az egészségügyisek a krízis miatt nem tudják majd ellátni a munkájukat.

A kormány, hogy kisegítse a kutakat a hadsereg sofőrjeit is készenlétbe helyezte, mintegy 400 benzinkútnál pedig kiszabták hogy legfeljebb csak 30 font értékben lehet üzemanyagot vásárolni.

Mivel az üzemanyag-hiány részben a pánik-vásárlás miatt alakult ki ez a krízis minden bizonnyal rendeződni fog legalábbis bizonyos mértékig.

Az üzemanyag-szállításnál továbbra is lehetnek fennakadások, a sofőr-hiány pedig a következő hónapokban is óriási felfordulásokat okozhat a brit gazdaságban.

Sokak szerint a neheze még hátra van.

A pesszimisták sorát gyarapítja egy energiaipari cég a Green alapítója. Peter McGirr cége teljesen tönkrement: az elmúlt hónapban ővé volt az ötödik brit energiacég, amely kénytelen volt lehúzni a rolót részben a gázárak emelkedése miatt.

Mint elmondta: 40 ágazati szereplővel beszélt mostanában és a többségük valószínűleg össze fog omlani, ha a kormányzat nem segít rajtuk. Szerinte előfordulhat, hogy télen az emberek egy része nem tudja majd fűteni a lakását, és óriási áremelkedésekkel kell majd szembenézzenek az új évben.

Mint elmondta: 14 másik céggel együtt kérték a kormányzatot, hogy segítsen rajtuk, mert a piacok válságban van, de a kéréseik süket fülekre találtak.

A legfontosabb probléma, amelyet most Nagy-Britanniában kezelni kell az természetesen a sofőr-hiány. A külföldi kamionsofőrök vízumszabályait ideiglenesen enyhítették, de hogy mindez elég lesz-e válság kezelésére az erősen kérdéses.

A brit közúti áruszállítási szövetség szerint már valószínűleg túl késő van ahhoz, hogy a karácsonyt megmentsék. A következő hónapokban az áruhiány aligha fog érdemben mérséklődni. Szerintük elsősorban jobb fizetésekre van szükség ahhoz, hogy a szállítási ágazat erőre kapjon.

Mindenesetre az európai kamionosok nem rohannak segíteni. A holland fuvarozók szakszervezetének vezetője, Edwin Atema jelezte, hogy

az EU-s dolgozók, akikkel ők beszéltek nem fognak egy rövidtávú munka kedvéért a szigetországba rohanni azért, hogy kimentsék a briteket abból a bajból, amit ők maguk kreáltak.

A mostani kínos helyzet kapcsán a brit kormányzat emberei igyekeznek kerülni a Brexit szót. Nem szeretnék, ha az emberek összekapcsolnák a mostani válságot az Uniós kilépéssel. Pedig nagyon úgy néz ki, hogy a jelenlegi állapotok nagyonis kapcsolódnak a Brexithez. Ahogy a Guardian egy véleménycikkében rámutat:

az Egyesült Királyságban a mostani problémák csak egyetlen helyet nem érintenek. Azt az Észak-Írországot, amely lényegében nem lépett ki az Unióból teljesen, hisz benne maradt a közös piacban.