Komoly gyűjtők a még mindig pörgő magyar bélyegpiacon

Elemzések2021. júl. 4.Dajkó Ferenc Dániel

Hamisítását a törvény bünteti, csak négy nyomda alkalmas a nyomtatására itthon, és komoly művészek tervezik: ez a magyar bélyeg. A külföldi gyűjtők közt is megbecsültek a Posta bélyegei. Jövőre Bélyeg-világbajnokságot rendeznek a fővárosban. Utánajártunk, hogy áll ma a bélyeggyűjtés helyzete Magyarországon.

A bélyeggyűjtés valaha elterjedt hobbi volt, manapság azonban az elektronikus levelezés terjedése nyilvánvalóan háttérbe szorította a bélyeget, az viszont korántsem állítható, hogy eltűnt volna a porondról. Habár talán nem állnak mögötte akkora tömegek, szerencsére a műfaj ma is virágzik és hazánkban is vannak gyűjtők, tematikus események és továbbra is készítenek gyönyörű magyar bélyegeket.

Utánajártunk, milyen most a hazai bélyeg körkép, így megkérdeztük a Magyar Postát, mik a tapasztalataik, hogyan látják a bélyeg jelenét, jövőjét.

A magyar bélyegnek múltja, jelene és jövője is van

A Magyar Posta immáron több mint 150 éve bocsát ki bélyeget, és már meghaladták az 5500 féle bélyeg kibocsátását, jelenleg pedig éves szinten átlagosan 25 témában adnak ki új bélyeget - válaszolt a Magyar Posta a kérdéseinkre.

bélyegPostatörténet bélyegsor

Éves szinten jelenleg kb. 35 millió darab bélyeg értékesítése történik, melynek nagyobb részét a klasszikus funkcióra, azaz küldemény feladására használják az ügyfelek, kisebb része pedig a hazai és nemzetközi gyűjtők albumaiba kerül.

Ezek közül az alkalmi bélyegeik mindegyike limitált példányszámú, hiszen ezek nem utánnyomhatók és ma már – szemben például a 60-70-es évekbeli több százezres, vagy akár milliós példányszámban nyomtatott bélyegekkel – bélyegeik 20-50 000 példányban kerülnek forgalomba.

Mindezeken túl rendszeresek a még ennél alacsonyabb példányszámú kibocsátások, és minden évben megjelenik olyan exkluzív úgynevezett folderes kiadvány, amelyet mindösszesen 1000 példányban adnak ki.

Kérdésünkre, hogy vannak-e igazi magyar bélyegritkaságok, azt a választ kaptuk, hogy természetesentöbb magyar ritkaság is van, amelynek minden gyűjtő örülne, ha az albumában helyet foglalna. Például a „Fordított Madonna” vagy a „Pöttyös Jóska”, csak, hogy a filatéliai nevein említsük ezeket a bélyegeket. Ellenben minden bélyeg más és más dolog miatt lehet érdekes egy gyűjtő számára.

A téma iránt mélyebben érdeklődők számára javasolják meglátogatni a Bélyegmúzeumot (Budapest VII. kerület, Hársfa u 47.), ahol nem csak a magyar, de a világ számos érdekes bélyegéről nagyon részletes információt szerezhetnek egy-egy tárlatvezetés során.

Azt, viszont hogy jelenleg hányan foglalkoznak bélyeggyűjtéssel hazánkban nehéz meghatározni hiszen a gyűjtők is sokfélék -tudtuk meg. Vannak a szervezett bélyeggyűjtők, akik minden kibocsátást megvásárolnak, vannak, akik csak bizonyos tematikát gyűjtenek, vannak rendszeres vásárlók, de a téma, grafika, vagy a nyomdatechnológiától függően vásárolnak és az is megfigyelhető, hogy vannak olyan népszerű bélyegek, amelyek széles tömegeket érdekelnek, ilyenkor nagyságrendileg megnő a vásárlók száma, hiszen sokan emléktárgyként vásárolnak bélyeget.

A Magyar Posta az éves alkalmi bélyeg kibocsátási program összeállításakor éppen a fentiek miatt törekszik arra, hogy minél szélesebb körben lefedje a filatelisták, tematikus gyűjtők, illetve az időszakos vásárlók igényeit, így például most a labdarúgó-Európa-bajnokság budapesti helyszínének apropóján is készítettek egy gyönyörű bélyeget.

bélyegA labdarúgó-Európa-bajnokság budapesti helyszínének apropóján is készített bélyeg

Persze az egyértelmű, hogy az informatika, illetve a digitális megoldások térnyerésével, valamint az elektronikus ügyintézési lehetőségek terjedésével párhuzamosan, sajnos, a bélyeg iránt érdeklődők száma is csökken. Sokan ma már csak nosztalgiával tekintenek a bélyegre, bélyeggyűjtésre, noha a bélyegeken keresztül rendkívül sok információhoz, tudáshoz juthatunk és a bélyegek segítségével emléket állítunk az adott korszakban fontos témáknak, eseményeknek, személyeknek.

Ez utóbbi álláspontot képviseli a Magyar Posta is, ugyanis számukra kiemelt feladat a bélyegkibocsátás, hiszen amellett, hogy törvényben meghatározott kötelességük a magyar állam nevében történő bélyegkibocsátás mindezt úgy teszik, hogy egyben kulturális missziót is ellátnak bélyegkibocsátásaik kapcsán, lenyomatot készítenek a jelen kor fontos értékeiről témáiról, eseményeiről, és bélyegeinken keresztül a jövő nemzedéke is visszatekinthet a múltba. De természetesen felelős vállalatként a gazdaságos működés is kiemelten fontos nekik.

bélyegKulturális missziót is ellátnak bélyegkibocsátásaik kapcsán

A jövőre nézve az utánpótlás kérdése a legfontosabb, hiszen a fiatalok megnyerése a legnehezebb-derül ki a Magyar Posta növekedés.hu-nak adott válaszából. Ők már az életük nagy részét a digitális világban élik, nehezebb megszerettetni velük a bélyeget, bélyeggyűjtést. A legfiatalabbak között sokan vannak, akik még nem írtak kézzel levelet, így csak akkor találkoznak a bélyeggel, ha egy lelkes filatelista, vagy iskolai bélyeggyűjtőkört vezető tanár megmutatja számukra a bélyeggyűjtés művészetét. Vannak fiatal bélyeggyűjtők, de sajnos igen kevesen, azonban azt tapasztaljuk, hogy akik bélyeggyűjtőkké váltak fiatal korban, azok annál nagyobb lelkesedéssel hódolnak ennek a szenvedélynek.

Külföldön is népszerűek a magyar bélyegek

Egyébiránt a Magyar Posta bélyegei szerencsére a hazai értékesítés mellett a visszajelzések alapján külföldön is népszerűek, habár főleg nemzetközi szinten figyelhető meg, hogy nagyon függ a megjelenített témától a vásárlói szándék. Sokan azért vásárolnak külföldről magyar bélyeget, mert kifejezetten a magyar bélyegeket gyűjtik, vagy csak egy-egy téma (pl.: járművek, növények, állatok, stb.) esetén vásárolnak, mert csak bizonyos tematikákat gyűjtenek.

A magyar bélyegeket nemzetközi szinten is keresik, igen sok országból vannak rendszeres vásárlóik és előfizetőik is, továbbá több országban van továbbértékesítő partnerük, aki helyi szinten, saját készletből értékesíti a bélyegeiket.

Kiemelték, hogy nagy örömükre szolgál a külföldi vásárlók körének folyamatosan bővülése.

Rendszeresen nyernek díjakat

Bélyegeik elismertségét bizonyítja az is, hogy rendszeresen nyernek díjakat nemzetközi bélyeg-szépségversenyeken.

Néhány díj:

Sőt, jelenleg is folyik két verseny, amelyen az olvasók is támogathatják, segíthetik a magyar bélyeg sikerességét, ezekről bővebb információ ide és ide kattintva érhető el.

Összességében a Posta részéről úgy látják, hogy a bélyegeik népszerűsége töretlen, de valós értékük igazából csak 50-100 év múlva mérhető fel.

Művészek tervezik és biztonsági nyomdában készülnek

Persze a bélyeget nemcsak gyűjteni kell, el is kell azokat készíteni. Meg kell őket tervezni, hiszen mindegyik egy-egy műalkotás.

A Magyar Posta bélyegeit kiváló grafikusművészek tervezik, akik elsajátították ennek a miniatűr műalkotásnak a tervezési egyediségeit. Tervezőik között megtalálhatók azok, akik akár már 10-15 éve terveznek bélyeget, de szinte minden évben bevonnak újakat, köztük fiatal grafikusokat is.

Azt pedig, hogy ezek a művészek milyen témákban tervezik meg a bélyegeket, az éves kibocsátási program összeállítása során, számos tényező figyelembevétele mellett és szabályozott keretek között dől el.

A vonatkozó törvényi előírások figyelembevételével működtetett Bélyegkibocsátási Témakijelölő Tanácsadó Bizottság segíti ezt a munkát, amely által összeállított témajavaslatot a Magyar Posta vezérigazgatójának elfogadását követően a Postát felügyelő miniszter részére küldenek meg végső elfogadásra.

Az éves programba csak olyan témák kerülhetnek be, amelyek megfelelnek a kibocsátási irányelveiknek, pl.: évfordulók esetén elsődlegesen az 50-nel, 100-zal osztható évforduló lehet, élő személyről nem adnak ki bélyeget, halál évfordulóról szintén nem emlékeznek meg, stb.

Mindig arra törekednek, hogy olyan sokszínű postabélyeg kibocsátási tématervet állítsanak össze, amelyben Magyarország kulturális és természeti értékei, a kiemelkedő hazai és nemzetközi évfordulók, események mellett a bélyeggyűjtők és az ifjúsági korosztály által kedvelt témák egyaránt helyet kapnak.

Emellett persze egyedi bélyegek rendelésére is van lehetőség -tudtuk meg. A személyes bélyeg elnevezésű termékcsoport pont ezt a célt szolgálja, arra hivatott, hogy az ügyfelek elkészíttethessék saját bélyegeiket, amelyen akár ők maguk, vagy családtagjaik, de akár helyi évfordulók, események, vagy cégek esetében céglogó, embléma jelenjen meg.

A termékcsoportról itt találhatnak az olvasók részletesebb információt. Ez a terméktípus azonnal el tud készülni a Filapostán, de akár megrendelhető a postákon, illetve akár otthonról is (a részletek ide kattintva érhetőek el). 

A témaválasztás és a tervezés persze még nem a vége a kibocsátási folyamatnak, hiszen a bélyegeket még ki is kell nyomtatni, ami nem is olyan szimpla feladat, mint elsőre gondolnánk, ugyanis a bélyegek tulajdonképpen fizetőeszköznek minősülnek, hiszen egy szolgáltatás ellenértékének lerovására szolgálnak, a bélyeg hamisítása bűncselekménynek számít, ennek fényében nem meglepő, hogy csak zárt technológiai folyamatok mentén működő biztonsági nyomdában történhet a bélyegek gyártása, melyre az adott bélyeg típusától (enyvezett vagy öntapadós) függően 4 nyomda alkalmas jelenleg.

Könnyen beszerezhetők

Az így elkészült bélyeg pedig a különböző postahelyeken és akár a Posta online felületén vásárolhatók meg. A készleteik erejéig ma is értékesítik a korábbi évek bélyegeit is, így szinte nincs olyan téma, tematika, amelyben az érdeklődő ügyfelek igényeit ne tudnák valamilyen formában kiszolgálni.

Mivel azonban ez nagyon sokféle bélyeget jelent, ezért azok elérhetőségi köre eltérő.

A nagyobb postahelyeken – az ügyféligény alapján helyileg meghatározott készletek függvényében – jellemzően az utolsó két év bélyegei vásárolhatók meg, míg a kifejezetten filatéliai termékek értékesítésére specializálódott Filapostán (a Bazilika melletti Posta épületén belül üzemelő, különálló és speciális értékesítési pont) az elmúlt 10 év bélyegei elérhetők, de ügyféligény esetén korábbi évek bélyegeit is tudják biztosítani, ha abból rendelkeznek készlettel.

A bélyegek ára nagyon változatos. A bélyegkibocsátás során elsődlegesen arra törekednek, hogy biztosítsák, hogy az adott évi különböző tarifáknak megfelelő névértékű bélyegeket bocsássanak ki annak érdekében, hogy az ügyfelek egy bélyeggel le tudják róni a különböző szolgáltatások díjait, így a legalacsonyabb névérték az idei bélyegeik esetében jelenleg 145.- Ft, de megtalálhatók kiegészítő címletek is, illetve a kivitel és forma, nyomdatechnológia figyelembevételével magasabb, több száz vagy ezer forintos címletek is megjelennek. Fontos, hogy az újdonság bélyegeiket minden esetben névértéken értékesítik, azaz amennyiért az ügyfél megveszi, olyan értékben szolgáltatást is biztosítanak a számára, amennyiben díjlerovásra használja a bélyegeiket.

A bélyegek mellett persze forgalmaznak néhány, a bélyeggyűjtési tevékenységhez kapcsolódó kiegészítő terméket is, ennek kereslete azonban alacsony, hiszen több forrásból beszerezhetők a bélyeggyűjtők által. Ilyenek például a berakó albumok, csipesz, fogazatmérő stb.

Bélyeg-világbajnokságot rendeznek Budapesten

Végül azon olvasóink számára, akiknek felkeltettük az érdeklődését a bélyegek iránt, egy igazán jó hírrel is szolgálhatunk, ugyanis jövőre Bélyeg-világbajnokságot rendeznek Budapesten – mondták el a Magyar Postától, amikor megkérdeztük, hogy vannak-e itthon bélyeggyűjtéssel kapcsolatos események.

Sőt mi több minden évben több esetben is kibocsátanak nyilvános ünnepségen bélyeget annak érdekében, hogy azok ismertségét növeljék, ezen kibocsátások egy része külsős eseményekhez, rendezvényekhez kapcsolódik, de szinte mindig van olyan kibocsátás és rendezvény, amely a nagyközönség által is látogatható.

Ezen túlmenően szintén több olyan filatéliai esemény, kiállítás, rendezvény van, amelyek fő szervezése bélyeggyűjtő szervezetek vagy a Bélyegmúzeum által történik, de támogatja és részt is vesz a Magyar Posta. Ezek közül a legjelentősebb talán a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége által minden évben megrendezett HUNFILA bélyegkiállítás. 

A bekezdés elején említett, a Szövetség által szervezett, a 2022-es év legnagyobb eseményének számító HUNFILEX 2022 Budapest Bélyeg-világbajnokságnak pedig kiemelt támogatója a Posta és természetesen bélyegeikkel is jelen lesznek a rendezvényen. Mi több, a rendezvény sikerességét feláras bélyeg kibocsátással is támogatják. 

Erről a nagyszabású eseményről itt található további információ.