Kosárszámlálás és éber alkalmazottak - így tartják be a boltok az új szabályt

Elemzések2021. ápr. 12.Kovács Dániel

Kosárszámlálás, kártyák, elektronikus számláló és éber alkalmazottak - így birkóznak meg az üzletek a szerdán életbe lépett új, négyzetméter alapú szabályozással. Körbenéztünk, ki milyen megoldást választott, és hogyan reagálnak a vásárlók az új helyzetre. A fodrászoknál hatalmas a várólista, míg a Tesco közönsége még nem szokta meg, hogy este nyolc után is lehet boltba menni. Kavarodás viszont nincs, az eladók szerint most nem kell a lázadozó vevőkkel veszekedni, mint tavaly, a nyugdíjasok idősávja miatt.

Kedden átlépte a 2,5 milliót a beoltottak száma, így a várakozásoknak megfelelően feloldotta a kormány a boltzárat. Az üzletek szerda óta hajnal 5-től este fél 10-ig lehetnek nyitva, viszont az új szabályozás szerint tíz négyzetméterenként lehet egy vásárló az üzletekben. Körbenéztünk, ki hogyan birkózik meg a létszám betartásával. Pálinkás Zsolt, a Tesco közép-európai vezérigazgatósági tagja korábban úgy nyilatkozott, Ang­liában már tavaly nyár, Szlovákiában pedig ősz óta létszámkorlát van a Tesco üzeletekben, itt sem számít fennakadásra a nagy alapterületű áruházakban a limit miatt, de a kisebbeknél sem feltétlenül kell majd sorba állni.

Dunaharasztiban csakugyan nincs sor a Tesco bejáratánál, egy elektronikus számláló méri, hányan tartózkodnak az üzletben, de a hatalmas alapterületű hipermarketben fel sem tűnik, hogy változtak a bevásárlásra vonatkozó szabályok. Más is így van ezzel, az eladótól ugyanis megtudjuk, a vásárlók többsége a mai napig igyekszik este nyolc előtt hazaérni, így hiába van már kilencig nyitva az üzlet, ezt eddig még nem sokan használták ki.

A Tesco üzletsorán szemlátomást minden üzlet igyekszik a legérthetőbben elmagyarázni a vevőknek a belépés szabályait, minden kirakatban ott találjuk az információkat arról, hogy hányan tartózkodhatnak az üzlethelyiségben, és hogyan ellenőrzik ezt.

A DM-ben egyszerre harmincheten tartózkodhatnak, új vevő csak akkor léphet be, ha talál szabad bevásárlókocsit, vagy kosarat.  A szomszédos Pepco hosszú idő után szerdán nyithatott ki először. A nagyobb alapterületű diszkont üzletbe akár ötvenhárman is bemehetnek egyszerre, amit elsősorban a kosarakkal tartanak számon, a szabályszerű belépést egy bolti kisegítő is felügyeli, aki a vásárlás előtti kézfertőtlenítésre is felhívja a figyelmet.

Kis bolt, kis gond

 A JYSK-ben megoldották, hogy ne kelljen a kosarakat számolgatni, ítt egy-egy kártyát kell húzniuk a vevőknek belépéskor, így akik csak nézelődni érkeznek a bútoráruházba, nem kell az üres kosarat cipelniük. A Diegoban nincs kosár, sem kártya vagy elektronikus számláló. Rákérdeztünk, itt az eladók felügyelik, hogy a vásárlók száma a limiten belül maradjon. A nagy tömeg itt amúgy sem jellemző, ha mégis eléri a korlátot a létszám, egy kolléga kiáll az ajtó elé, és addig nem enged be senkit, amíg valaki ki nem jön. 

A kisebb boltokban egyszerű a helyzet hiszen az eladó könnyen átlátja, hányan vannak a helyiségben. Viszont a többségükbe legfeljebb két fő léphet be, így rövid idő alatt összeverődhet előttük a sor. Az üzletsor játékboltja kicsit nagyobb, ide nyolcan is bemehetnek, amit az eladó tart számon. Megkérdezzük, milyen a vásárlók hozzáállása, azt mondja, gördülékenyen megy minden, szemben a tavalyi idősávos korlátozásokra, amit nagyon nehezen fogadtak el az emberek.

Lezárnak az ajtók, ha nagy a tömeg

Megkérdeztük a Praktikert, hogyan alakul barkácsáruházaikban a nyitvatartás és a beléptetés. Válaszukból kiderült, hogy szerdától visszaálltak az eredeti nyitvatartásra, reggel 8:00-tól 20:00 óráig vannak nyitva. Minden Praktiker áruházban csak egy be- és egy kijárat van, a többi ajtót lezárták. Az áruházak szélfogóinak a középén elválasztották a teret, egyik ajtó a befelé, míg a másik a kifelé irányuló forgalmat biztosítja. Ezen a területen egy biztonsági őr egy alkalmazással számolja a be-, illetve kifelé haladó forgalmat, melynek köszönhetően állandóan látható az éppen bent tartózkodó vásárlók száma. Mind az őrszolgálat, mind az áruházi kollégák figyelnek a dolgozói és vásárlói maszkviselésre, valamint a védőtávolság betartására

A szabályok betartását alapvetően az őrszolgálat ellenőrzi – amennyiben az áruházban bent tartozódó vásárlók létszáma ötvennel megközelíti a maximális létszámot, akkor jelez az áruházvezetésnek, aki intézkedik az ideiglenes ajtózárásról. De mint mondják, erre az intézkedésre eddig még sehol nem volt szükség és vélhetően nem is lesz, ugyanis kellően nagyok a Praktiker áruházak alapterületei. 

Tervezhetőbb így a bevásárlás

- Az ALDI eddig is számos intézkedést vezetett be vásárlói és munkatársai egészségmegőrzésének érdekében. Továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk a higiéniai folyamatok betartására. A meghosszabbított nyitvatartás tervezhetőbbé teszi a bevásárlást, illetve a vásárlói létszám egyenletesebb eloszlását, egyúttal hozzájárul majd a munkatársak leterheltségének csökkentéséhez – mondja a Növekedés.hu-nak Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója. 

Az ALDI üzletek jellemzően 900 és 1100 négyzetméter közötti eladótérrel rendelkeznek, vagyis egyszerre 90-110 vevő tartózkodhat az adott áruház területén. A vállalat ezért a vásárlókat a bejáratnál elhelyezett plakátokon tájékoztatja az adott üzletre vonatkozó maximális vásárlószámról. A létszámot a bejáratnál kihelyezett bevásárlókocsik, illetve kosarak számának korlátozásával irányítják: ha a vásárlók az üzlet előtt nem találnak bevásárlókocsit, illetve az előtérben kosarat, akkor az adott áruház elérte a jogszabályban meghatározott maximális vásárlói létszámot.

A beengedést az üzlet dolgozói, illetve a vagyonőrök irányítják. Az ALDI egyúttal 2021. április 7-től meghosszabbította magyarországi üzleteinek nyitvatartását: ezentúl a legtöbb ALDI áruház hétköznap és szombaton reggel 7:00-től este 21:00 óráig, míg néhány üzlet reggel 6:30- tól este 21:00-ig várja a vásárlókat.