Mennyibe kerül idén a karácsonyi halászlé? Meglepő számok érkeztek a magyar halpiacról 

Elemzések2023. dec. 14.Kovács Dániel

Tavaly csapnivaló évet zártak a magyar haltermelők, az aszály miatt kiszáradtak a halastavak, 30 százalékkal visszaesett a termelés, emiatt 40 százalékkal drágult az élő ponty kilónkénti ára. Hogy alakult az idei termelés és az árak? Lévai Ferencet, a MA-HAL elnökségi tagját kérdeztük, aki meglepő adatokat osztott meg az idei forgalomról.

Ha karácsony, akkor halászlé, esetleg rántott pontyszelet, vagy éppen mindkettő. Noha a magyarok közismerten kevés halat fogyasztanak, az ünnepek alatt szinte kétségbeesett kapkodással igyekeznek az egész éves lemaradást pótolni.

- Ez egy tradíciónak mondható, a magyar haltermelés 40-60 százaléka fogy el az ünnepeket megelőző két hétben

- mondja a Növekedés.hu-nak Lévai Ferenc. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnökségi tagja hozzáteszi, a hazai haltermelők három piacra dolgoznak - az export, a horgásztavak, és a belföldi fogyasztói halpiac. Itthon leginkább a pontyra, illetve az afrikai harcsára van jelentős kereslet, a szezonra jellemző, hogy a legtöbb konyhakész áru ilyenkor kerül a bevásárlókosarakba.

- Egyre kevesebb háztartásban foglalkoznak azzal, hogy házilag dolgozzák fel a halat, főleg kisebb, vidéki településeken vállalják a procedúrát, ahol hely is van a művelethez

- mutat rá Lévai Ferenc, aki azt sem rejti véka alá, hogy egy 3 kilós ponty feldolgozása nem éppen egy kis, lakótelepi konyhára méretezett feladat.

Borzasztó volt a tavalyi év

Idén biztosan nem kell aggódnunk amiatt, hogy jut-e elegendő hal a karácsonyi asztalra. A szokásos mennyiség, azaz körülbelül 5 ezer tonnányi hal minden további nélkül eljut a magyar fogyasztókhoz. Hiány tavaly sem lépett fel, ám ehhez rendkívüli intézkedésekre volt szükség.

- 2022-ben azt kellett kérnünk a MA-HAL tagjaitól, hogy önkéntes alapon állítsák le az exportot addig, míg a hazai halpiacon nem szolgálunk ki mindenkit, mivel rendkívül nagy volt a visszaesés a haltermelésben - eleveníti fel Lévai Ferenc. Sajnos, a 2022-es év rendkívüli kihívások elé állította a magyar agráriumot, és ez elől a haltermelők sem tudtak elmenekülni. Egyes tavakat fel sem töltöttek, a félvizen lévőket pedig kisebb egyedsűrűséggel népesítettek be.

A takarmányok ára ugyanis 80 százalékkal megdrágult, ezt pedig számos tógazdaság nem tudta már megfizetni, miközben emelkedtek az energiaárak és a benzinköltség is.

Ehhez jött még a rendkívül száraz forró nyár, az aszály miatt főleg a Dunántúlon, Baranya, Tolna, Fejér és Somogy megyékben lehetetlenült el a tógazdaságok munkája. A völgyzárógátas halastavak üzemi vízszintjének több mint fele hiányzott, sőt a tavak 30-35 százalékában egyáltalán nem maradt víz, ami igazi csapást jelentett a termelőknek, tekintve hogy a halak egy óra leforgása alatt elpusztulnak víz nélkül. Ráadásul a kiszáradt tavak halfogyasztó állatállománya, a vidra, a sirály, a gém is továbbállt, hogy élelmet találjon, komoly károkat okozva a többi halgazdaság állományában is. Nem meglepő tehát, hogy a 2022-es termelés mindössze a 70-80 százalékát tudta hozni a szokásos mennyiségnek.

Az idei év jobban sikerült

- Az idei év némileg kárpótolt bennünket, egy jó közepes évet sikerült zárni. Az esőzéseknek köszönhetően nem volt vízhiány és a takarmányárak is mérséklődtek - hangsúlyozza Lévai Ferenc, ám azt is hozzáteszi, hogy

minden más tényező, az autópálya matricától kezdve a munkaerő költségekig drágult idén. Ettől függetlenül egy év alatt nem szálltak el az árak,

2022-ben karácsony előtt folyamatosan kúsztak felfelé az árak, egy éve végül nagyjából 2 ezer forint körül mozgott az élő ponty ára, a pontyszelet kilós ára pedig elérte a 4000 forintot, az afrikai harcsa filézve át is lépte ezt az összeget. Mindez 2021-hez képest jelentős, 40 százalékos drágulást jelentett.

- Idén a legmagasabb áron a nyári időszakban kelt el a hal, majd kötöttünk egy megállapodásra Magyar Országos Horgász Szövetséggel, hogy közepes áron fogunk telepíteni, ennek hatására 1700 körüli árról 1400 forintra csökkent az élő ponty kilónkénti ára a tópartokon. E

zt sajnos nem tükrözi az az ár, amivel a fogyasztók a boltokban találkoznak, a kereskedők ugyanis akárcsak a tej és a kenyér esetében, itt sem adják tovább a csökkenést, de erre nincs tényleges ráhatásunk - húzza alá Lévai Ferenc. Jelentős drágulás viszont szerencsére nem történt, jelenleg 2100-2400 forint között mozog az élő ponty kilója a pultnál.

Karácsonykor a drágább hal is jobban fogy

Persze az ünnepek előtt nem csak a ponttyal érdemes foglalkozni, ilyenkor egy kicsit könnyebben megnyílik a pénztárca, és - talán azért, mert egész évben szinte alig költünk halra - ezúttal nem akarunk ezen spórolni.

- Karácsonykor jól fogy a szürke harcsa is, dacára annak, hogy nyúzva kilója 4-5000 forintba is belekerül, filézve pedig akár 8-9000-et is ott hagyhatunk érte a boltban. Süllőből viszonylag kevés van a piacon, ezért 5- 7000 forint között van az ára fagyasztva, konyha készen, mégis jól fogy, ahogy a pisztrángfélék, tokfélék is

- hangsúlyozza a MA-HAL elnökségi tagja, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy miközben a brutális élelmiszerinfláció miatt a magyarok egyre jobban meghúzzák a nadrágszíjat, és kevesebb, vagy olcsóbb terméket vásárolnak, addig a halak tekintetében az eddigi eladási adatok azt mutatják, hogy nincs változás a korábbi évekhez képest. Lévai Ferenc ugyanakkor úgy látja, ez csak részben ad okot örömre, ugyanis abból adódik, hogy az év többi részében viszont brutálisan kevés halat fogyasztunk.

- Egy átlagos magyar mindössze 6-6,5 kiló halat eszik meg évente, ebből nagyjából hármat karácsonykor. Ez nagyon kevés, vessük össze a japánokkal, akik fejenként 90 kiló halat esznek meg ez idő alatt, és az EU átlagfogyasztása is 20 kilogramm környékén mozog

- sorolja a MA-HAL elnökségi tagja, aki szerint ez azért is szomorú, mert hal húsa ugyanis magas fehérjetartalmú és vitaminokban gazdag, tartalmaz foszfort, jódot, fluort, szelént, vasat, káliumot és kalciumot, A-, D-, B2-, B6-, és B12-vitamint.

Továbbá a hal jelentős forrása az omega-3 zsírsavaknak, amelyekről bebizonyosodott, hogy csökkentik a szívroham kockázatát, tehát a magyarok számos egészségügyi problémájára gyógyírt jelentene, ha emelkedne hazánkban a halfogyasztás.