Új Marshall-terv jöhet - De milyen volt a régi?

Giuseppe Gualtieri olasz gazdasági miniszter a koronavírus miatti zuhanórepülés nyomán már hetekkel ezelőtt megkongatta a vészharangokat, és az európai újjáépítésben kulcsszerepet játszó Marhall-tervhez hasonlító új mentőcsomagot kért az Európai Uniótól. Első körben süket fülekre találtak, a németek és a hollandok ellenállásán elbukott a közös eurókötvényre irányuló javaslatuk, és Angela Merkel német kancellár kijelentette: elegendő lesz az Európai Stabilitási Mechanizmus néven korábban létrehozott válságalap. Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azonban egy vasárnapi interjúban már úgy fogalmazott, hogy a Marshall-tervhez hasonló nagyszabású gazdaságfejlesztési programra lesz szükség az EU-ban a járvány miatti visszaesés kezelésére.

A gazdasági recesszió árnyékában kibontakozó vitában több alkalommal is elhangzott érvként az olasz sajtóban, hogy

a második világháború után a németek is kaptak külső segítséget az újjáépítéshez a Marshall-tervből, sőt, részleges adósságelengedéssel is támogatták Berlint. 

1947-ben George C. Marshall, az Egyesült Államok külügyminisztere meghirdette a róla elnevezett Marshall tervet, amit Európa újjáépítésére szántak azzal a céllal is, hogy az amerikai termékek legfőbb külföldi felvevőpiacát helyreállítsák. Az európai igény 1947 szeptemberében 28 milliárd dollár volt, és kezdetben nem volt benne Németország, pedig a helyzetük nagyon súlyos volt. A háborús vesztes országban 1946 környékén az ipari termelés mindössze egyharmada volt a háború előtti szintnek, az egy főre jutó nettó kalóriabevitel kritikusan alacsony volt.

    Robert C. Marshall korábbi amerikai külügyminiszter

Különösen a franciák tiltakoztak a németek Marshall-programba való bevonása ellen, sőt, inkább háborús jóvátételt sürgettek. A Marshall terv végül 1948 áprilisában indult, de előbb az összeget egy amerikai különbizottság 22 milliárdra csökkentette, végül Truman elnök 17 milliárd dolláros programot terjesztett a kongresszus elé.

Végül a tervben részt vevő 17 európai ország 1952-ig összesen 14 milliárd dollárnyi segélyt kapott – elsősorban amerikai áru formájában. 

Az arányok a következők voltak: Nagy-B­ri­tan­niá­nak ju­tott a Mar­shall se­gély 25 szá­za­lé­ka, Fran­ciaor­szág­nak 20 szá­za­lé­ka, Olaszor­szág­nak 12 szá­za­lé­ka, Németország nyugati felének, vagyis az NSZK-nak pedig 10 szá­za­lé­ka (1,48 milliárd dollár körül).

Németország nyugati fele 15 hónap alatt például több millió tonna kenyérgabonát, csaknem 1 millió tonna takarmányt, 150 ezer tonna körüli cukrot, több tízezer tonna húst, dohányt, rengeteg műtrágyát és nyersolajat kapott.

A Mar­shall terv meg­va­ló­sí­tá­sa alatt Nyu­gat-­Eu­ró­pa össze­sí­tett GDP-je 32 szá­za­lék­kal, me­ző­gaz­da­sá­gi ter­me­lé­se pe­dig 11 szá­za­lék­kal emel­ke­dett a há­bo­rú előt­ti szint­hez ké­pest. Németország az ipa­ri ter­me­lés 40 szá­za­lék­kal ha­lad­ta meg az 1938. évit, és az NSZK-ban elindulhatott a „német gazdasági csoda”.

A németek 1948-ban hozták létre az állami Kreditanstalt für Wiederaufbau pénzügyi intézményt, amelynek az volt a feladata, hogy közép- és hosszú távú kölcsönöket biztosítson a gazdaság újjáépítésére. Bár eredetileg nem ezzel a céllal jött létre, de lényegében ez az intézmény osztotta szét a Marshall-terv keretében kapott  pénzeket.

A németek eleinte az alapvető cikkek termelésére, a közlekedési infrastruktúra megteremtésére, lakásépítésre és mezőgazdasági cikkek termelésére fordították a segélyt.

Olcsó hitelekkel  segítették a kis- és középvállalkozásokat, az innovációt, a kutatás-fejlesztést és a munkahelyek megőrzését.  Mindezek eredményeként 1948 és 1958 között a négyszeresére nőtt az ipari termelés. Az 1960-as évek elejére az NSZK már a Marshall-segély mintájára segített harmadik világbeli országokat. Bár a háború elvesztése miatt a németek indultak a legmélyebbről, a hetvenes években már a legmagasabbra jutottak Európában.