A késlekedő uniós források miatt újabb euró-hitelt vett fel Magyarország

Hírek2021. szept. 15.MTI

Egyértelmű nemzetközi sikert hozott a szerdai eurókötvény-kibocsátás, ami azt jelzi, hogy a nemzetközi befektetők bíznak Magyarországban - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

Varga Mihály hozzátette: a kibocsátás keretében kedvező feltételekkel, alacsony kamattal 10 és 30 év futamidejű, 4,25 milliárd dollár értékű dollárkötvény, valamint 7 év lejáratú, 1 milliárd euró értékű eurókötvény került a befektetőkhöz. 

Közölte: a késlekedő uniós forrásokat ezzel pótolni tudják, így a kormány biztosítani tudja, hogy az elfogadott helyreállítási program az idén mindenképpen elinduljon.Megjegyezte, hogy a mostani kibocsátás nem érinti a költségvetési hiányt, a tárca továbbra is az idénre tervezett 7,5 százalékos hiánnyal számol, emellett folytatja az adósság csökkentését is.

Varga Mihály elmondta: a 10 és 30 éves dollárkötvények kamata 2,1 és 3,1 százalék, míg az eurókötvény kamata 0,3 százalék közelében alakult. 
Kérdésre válaszolva elmondta: azzal kalkulálnak, ha a vírus negyedik hulláma nem befolyásolja mélyrehatóan a gazdasági folyamatokat, akkor reális lehet idén a 7 százalék körüli gazdasági növekedés.
 
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) közleményben ismertette: az 1 milliárd euró összegű, 7 éves futamidejű, 0,125 százalékos fix kamatot fizető
sorozat hozama 0,326 százalék. A kötvény kuponja az eddigi legalacsonyabb, amelyet a magyar állam elért az eurókötvény-kibocsátásai során.
 
A kötvénykibocsátás főszervezői a BNP Paribas, Citi, Goldman Sachs Bank Europe SE és J.P. Morgan pénzintézetek voltak.
 
A 4-szeres túljegyzésnek köszönhetően a kötvényeket az eredeti árindikációnál 0,27 százalékponttal szűkebben sikerült árazni. A befolyó összeget az ÁKK Zrt. általános finanszírozási célokra, többek között a 2022. évi költségvetési hiány részbeni előfinanszírozására fogja felhasználni - írta az ÁKK.