A kínaiaké a valaha volt legnagyobb beruházás Magyarországon

Hírek2023. feb. 20.MTI

Átfogó, stratégiai együttműködés jött létre Magyarország és Kína között az utóbbi években, amelyből a magyar gazdaság rendkívül sokat profitált - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután kínai kollégáját, Vang Jit fogadta Budapesten.

Szűkkörű egyeztetésük első perceiben a tárcavezető arról számolt be, hogy immár tizenötödik alkalommal találkozik a kelet-ázsiai ország külügyminiszterével, akit a barátjának nevezett, és szavai szerint ez is jelentősen hozzájárulhatott a stratégiai, átfogó együttműködés létrejöttéhez.

Amikor az elmúlt években válságokkal szembesültünk, akkor Magyarország mindig erősebben jött ki ezekből, mint ahogyan belekerült, de ebben abszolút nélkülözhetetlen szerepe volt a magyar-kínai együttműködésnek

szögezte le.

Példaként a koronavírus-járványt említette, és rámutatott, hogy amikor Európa egésze oltásokra várt, akkor hazánk Kínából tudott vásárolni orvosi eszközöket és vakcinákat, amelyekkel emberek százezreinek az életét mentették meg.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a jelenlegi gazdasági krízis idején

Magyarország minden nehézség ellenére is növekedési pályán tudta tartani a bruttó hazai termékét (GDP).

Mint mondta, ez amiatt is sikerülhet, hogy Magyarország éllovas szerepet tölt be az európai gazdaság átalakulása szempontjából vezető iparágban, az átalakulóban lévő autóiparban.

Ez nagymértékben köszönhető annak, hogy a kínai vállalatok egyre nagyobb mértékben ruháznak be Magyarországon, és a magyar gazdaság valaha volt legnagyobb beruházását is tavaly, a világgazdaság fekete évében jelenthettük be, ami egy kínai beruházás, ezért is jár a köszönet

jelentette ki.

Vang Ji kiemelte, hogy bár Kína és Magyarország messze van egymástól földrajzilag, a kapcsolat nagyon jól fejlődik.

Hozzátette, kölcsönös tisztelet és bizalom van a felek között, kölcsönösen támogatják egymást a nehézségek megoldásában, és rendkívül jó a vezetők kapcsolata is, ami nagyban hozzájárul a kötelékek erősítéséhez.

Leszögezte: Peking nagyra értékeli, hogy a magyar kormány "Kína-barát politikát" folytat, bizonyos ügyekben támogatást nyújtva a nemzetközi fórumokon.

Aláhúzta, hogy Kína is kész segítséget nyújtani Magyarország szuverenitásának, biztonságának és fejlődésének érdekében.