A NATO-főtitkár elmondta mit kéne tenni Izraelben

Hírek2023. nov. 27.MTI

A gázai humanitárius szünet meghosszabbítására szólított fel hétfőn Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, mert szerinte ez teszi lehetővé, hogy a térségben élő emberek megkapják a számukra égetően szükséges segélyt, és még több túsz kiszabadulhasson.

Brüsszeli sajtótájékoztatóján a norvég politikus üdvözölte, hogy a Hamász és Izrael közötti megállapodás több túsz elengedéséhez vezetett. Kiemelte, hogy a régióban tapasztalat szenvedés, még fontosabbá teszi a politikai megoldás szükségességét.

Mint mondta, a NATO-szövetségesek jelen vannak a tágabb közel-keleti térségben, a többi között az iraki kapacitásépítő missziók révén.

"Drón- és rakétacsapásokat tapasztaltunk amerikai támaszpontok ellen Szíriában és Irakban, valamint kereskedelmi hajók elleni támadásokat, mindez az eszkaláció kockázatának növekedésére mutat rá. Iránnak vissza kell fognia szövetségeseit" - hívta fel a figyelmet.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban elmondta, hogy a szövetség tagállamainak külügyminiszterei kedden egyeztetést folytatnak a helyzetről.

"Oroszország visszahozta a háborút Európába. Kibertámadásokkal, dezinformációval, energetikai és migrációs zsarolással destabilizálni igyekszik demokráciáinkat" - mutatott rá. Felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt hetekben Moszkva migránsokat szállított a finn határra, emiatt le kellett zárni átkelőhelyeket.

Hangsúlyozta, hogy a NATO szolidaritást vállal új tagállamával, Finnországgal, és üdvözölte, hogy az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) segít megerősíteni a finn határokat.

Stoltenberg elmondta továbbá, hogy a NATO megerősíti Ukrajna hosszú távú támogatását, és a szövetségesek egyetértenek abban, hogy az ország a szervezet tagja lesz. "Ukrajna visszafoglalta az Oroszország által elfoglalt területek 50 százalékát.

Szuverén, független nemzetként győzedelmeskedett. Eközben Oroszország politikailag, gazdaságilag és katonailag is gyengébb lett" - hangoztatta.

Kínával kapcsolatban Stoltenberg hangsúlyozta: a távol-keleti ország nem ellenfél, a Pekinggel való párbeszédet pedig fenn kell tartani, sok területen - például éghajlati és fegyverzetellenőrzési kérdésekben - együtt kell vele működni.

Rámutatott azonban, hogy néhány kínai kormányzati intézkedés kihívást jelent a szövetségesek biztonságára nézve, és a NATO-nak együtt kell dolgoznia a válaszlépéseken.

A nyugat-balkáni helyzetről szólva a NATO-főtitkár kiemelte, hogy a többi között Oroszország rosszindulatú kísérleteket tesz a feszültség szítására a régióban.

"A NATO máris további 1000 katonát vezényelt Koszovóba. Vizsgáljuk továbbá a békefenntartó kontingensünk tartósabb növelését"- jelentette ki. Végezetül, Stoltenberg sürgette, hogy Magyarország és Törökország mihamarább fejezze be Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációját.