A NATO történetének legnagyobb légi hadgyakorlatát rendezik meg Németországban

Hírek2023. máj. 30.MTI

Csaknem 250 repülő mozgósításával, németországi központtal tartja meg a NATO júniusban története legnagyobb szabású légi hadgyakorlatát - mondta a német légierő (Luftwaffe) főszemlélője egy keddi lapinterjúban.

Ingo Gerhartz altábornagy a Der Tagesspiegel című lapban közölt interjúban kiemelte: az Air Defender 23 (Légi védelmező 23) nevű gyakorlat célja megmutatni, hogy a szövetség "vészhelyzetben gyorsan tud cselekedni".

Kifejtette, hogy a NATO Defender (Védelmező) elnevezésű európai gyakorlatainak sorában eddig szárazföldi erők vettek részt, és főleg amerikai csapatok Európába telepítését gyakorolták. Az amerikai harckocsik áthajózása a németországi Bremerhafenbe hónapokig tartott, és ebben az időszakban "bármi történhetett volna".

A légi gyakorlat viszont megmutatja, hogy "órákon belül tudunk reagálni" - mondta a Luftwaffe főszemlélője, kiemelve: "ez a hiteles elrettentés".
Ingo Gerhartz ismertette, hogy a június 12-én kezdődő 12 napos műveletben mozgósított mintegy 250 repülő közül nagyjából száz az Egyesült Államokból érkezik. Ezek a gépek alig néhány óra alatt bevethetők Európában, ami "vészhelyzetben megerősíti a transzatlanti kapcsolatot" - mondta.

A gyakorlat konkrét elemeiről a többi között azt mondta, hogy

bizonyára provokáció lenne, ha például azt szimulálnánk, hogy miként hajtunk végre küldetéseket Kalinyingrád irányában, de nem is teszünk ilyesmit, helyette a NATO területének védelmére szorítkozunk.

Mint mondta, "védekező forgatókönyveket" alkalmaznak, a többi között az úgynevezett kritikus infrastruktúra, valamint kikötők, városok, katonai támaszpontok elleni támadások elhárítását gyakorolják. A műveletek 90 százalékát Németország és Északi-tenger, illetve a Balti-tenger Németországhoz közeli szigeteinek légterében hajtják végre.

A gyakorlatban ugyan csaknem valamennyi NATO-tagállam részt vesz, de a vezető Németország. Ezzel Németország azt is jelzi, hogy kész az eddiginél nagyobb szerepet vállalni a szövetségben - fejtette ki Ingo Gerhartz.

Arról is szólt, hogy a gyakorlat a mérete révén hatással lesz a polgári repülés rendjére. Igyekeznek ugyan ezt a hatást minimalizálni, de azt is meg kell érteni, hogy a gyakorlat célja éppen az, hogy "az emberek továbbra is békében és szabadon repülhessenek nyaralni" - fogalmazott a Luftwaffe főszemlélője.

A német hadsereg (Bundeswehr) egy korábban kiadott összeállítása szerint "a transzatlanti szolidaritás demonstrálására" szervezett hadgyakorlaton 25 ország légiereje működik együtt. A mintegy tízezer katonával folytatandó gyakorlaton 23 különböző repülőgéptípust használnak majd.