A V4 megújulását sürgette a lengyel kormányfő az új cseh elnökkel találkozva

Hírek2023. márc. 17.MTI - Lucie Szymanowska, Varsó

A visegrádi országcsoporton (V4) belüli együttműködés megújulására fejezte ki reményét Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő Varsóban, Petr Pavel cseh elnökkel tartott találkozójának elején.

Petr Pavel kétnapos lengyelországi látogatásának zárónapján folytatott megbeszélést a miniszterelnökkel. Ezt megelőzően nyilatkozva Morawiecki méltatta a lengyel-cseh kapcsolatokat, és kiemelte közös fellépésüket az Európai Unión (EU) és a NATO-n belül is. "Együtt erősebbek vagyunk, olyan egyenletről van szó, amelyben egy plusz egy, hárommal egyenlő" - jelentette ki.

Reménykedem a V4 megújításában is

húzta alá.

A Lengyelország és Csehország mellett Szlovákia és Magyarország alkotta csoporton belül "nehéz témákról is lehet beszélni", hiszen "cseh és más barátokkal együtt találkozunk ott, és a jövőre nézve is erősebbé válunk" - fogalmazott Morawiecki.

Pavel úgy vélte: a regionális együttműködés történetében "fordulóponthoz értünk",

nagy esély van a kelet-európai térség jelentőségének növelésére, nemcsak az ukrajnai háború kapcsán, hanem Ukrajna háború utáni újjáépítését, a regionális infrastrukturális fejlesztéseket illetően is.

Meggyőződését fejezte ki, hogy a térség országaink fontos szerepet kell betölteniük "Ukrajna visszakerülésében az európai demokráciák térképére". Megjegyezte: közös lengyel-cseh támogatására számít Ukrajna uniós és NATO-csatlakozásában.

A megbeszélések után Morawiecki a Twitter közösségi oldalán azt írta: a találkozó fontos volt a kétoldalú kapcsolatok, valamint a térségbeli fejlődés és biztonság szempontjából. "Együtt tekintünk a jövőbe, és szembenállunk az orosz imperializmussal" - fogalmazott a lengyel kormányfő.

Petr Pavel előzőleg, hétfőn Pozsonyba látogatott, és Zuzana Caputová szlovák elnökkel közösen tartott sajtóértekezletén úgy vélte: a V4 formátuma olyan konzultációs fórum, amely egyebek között gazdasági, üzleti és kulturális eszmecserékre szolgál, de nem szorgalmazza kiemelten az alaposabb együttműködést kül- és biztonságpolitikai kérdésekben.

Varsói látogatása előtt, szerdán a TVP lengyel közszolgálati televíziónak adott interjúban Pavel Csehország stratégiai partnerének nevezte Lengyelországot.

A Gazeta Wyborcza című lengyel napilapban csütörtökön megjelent interjúban pedig megerősítette: híve Csehország euróövezeti csatlakozásának. Azzal érvelt, hogy az euró elfogadása nem jelent szorosabb uniós integrációt Prága számára, azzal viszont jobban járna, ha részt vehetne az euróövezeti döntéshozatalban.

Az EU-ról beszélve Pavel úgy ítélte meg: a szorosabb integráció már nem válna hasznára a közösségnek. "Jelenleg inkább nagyobb rugalmasságra van szükség, mint nagyobb integrációra" - jelentette ki, hozzátéve: mélyebb integrációra sok európai nemzet "mentálisan nem készült fel".

A cseh elnöki hivatal bejelentése szerint Pavel pénteken ellátogat a Frontex uniós határvédelmi ügynökség varsói székhelyére is, majd a délkelet-lengyelországi Rzeszówban működő, az ukrajnai szállítmányok kezelését végző lengyel-amerikai logisztikai bázisra is.