Ismételten adathalász leveleket küldenek csalók az OTP Bank nevében

Hírek2021. júl. 23.Növekedés.hu

Ismét elhelyezett az OTP Bank egy adathalászatra figyelmeztető felhívást a honlapjukon, „Az Ön adataira is pályáznak a csalók” címmel, mai dátummal. A mostani esetben az OTP Bank nevével visszaélve újabb egyedi e-maileket és benne kártékony csatolmányt küldenek az adathalász elkövetők.

Fontos megjegyezni, hogy mivel az elkövetőknek nincs ügyféllistája, ezért random címlistákra küldik a leveleket, tehát olyanok is megkaphatják, akik nem ügyfelei az OTP Banknak. Minden esetben fontos, hogy ne kattintson az e-mail fogadója - figyelmeztetnek.

A levelek hamisított e-mail címről érkeznek, azt a látszatot keltve, mintha a levélnek köze lenne a hitelintézethez.

A tárgy minden esetben a „Teteles elektronikus elszamolas”, ékezetek nélkül.

A csatolt fertőző melléklet megnevezése: 156357-2207.PDF.ZIP (tömörített állomány).

Ha valaki ilyen tárgyú levelet kap, a mellékletet semmiképp ne nyissa meg - hívják fel a figyelmet. Ha már megtette, akkor szakemberrel ellenőriztesse számítógépét.

Az OTP Bank nevével - kiterjedt ügyfélköréből adódóan - gyakran visszaélnek az ilyen és hasonló típusú csalási kísérletek során, de többször hivatkozhatnak a csalók más bankokra is.

Ezért fontos, hogy a lakosság minél szélesebb körben értesüljön ezekről az esetekről, amelyekre az OTP Bank Adathalászat aloldalán rendszeresen fel is hívja a figyelmet.