Algériai földgázt vesz Olaszország, hogy csökkentse az orosz függőséget

Hírek2022. ápr. 11.MTI, Sárközy Júlia, Róma

Az Észak-Afrikából érkező gázmennyiség növeléséről írt alá szerződést az algériai Sonatrach és az olasz ENI energiavállalat - jelentette be Mario Draghi olasz miniszterelnök, aki hétfőn Algírban tárgyalt.

Mario Draghi az algériai elnökkel, Abdel-Madzsíd Tebbúnnal, valamint a kormányfővel, Ajmán Benabderrahmánnal folytatott megbeszélései után tartott sajtótájékoztatót.

Bejelentette, hogy szándéknyilatkozatot írtak alá a két ország energetikai együttműködéséről. Ezzel egy időben a Sonatrach és az ENI szerződésben rögzítette az Olaszországba szállítandó földgáz-kvóta növelését.

Az olasz kormányfő emlékeztetett: az ukrajnai háború első napjaiban ígéretet tett az olaszoknak, hogy kormánya gyorsan lép az oroszországi gáztól való függőség csökkentése érdekében. Hangsúlyozta, hogy az energiaimport diverzifikálásával az olasz lakosságnak és a vállalatoknak egyaránt védelmet nyújtanak a konfliktus következményeivel szemben.

A kormányfő hozzátette, hogy Algéria Olaszország első számú kereskedelmi partnere az afrikai kontinensen.

Elemzések szerint Róma az algériai gázzal kívánja helyettesíteni az oroszországi szállítmányok egy részét. Az észak-afrikai ország Olaszország második legnagyobb gázbeszállítója. 

Olaszország éves gázfogyasztása mintegy 75 milliárd köbméter, s ennek majdnem negyven százaléka, 29 milliárd köbméter érkezik Oroszországból.

További húsz százalékot - 2020-as adatok szerint - Algéria szolgáltat, ezt a kvótát Róma negyven százalékra kívánja emelni a következő években, miközben ugyanannyival csökkentené az orosz gáztól való függőséget.  

Az ENI energetikai nagyvállalat elnöke, Claudio Descalzi a szerződés előkészítéseként már április 3-án tárgyalt Algériában.
Az algériai gáz a Földközi-tenger két partját összekötő Transmed-vezetéken keresztül érkezik.

Róma kapcsolódni kíván a tervek szerint Nigériából induló és Algérián keresztül Európába tartó gázvezetékhez is.