Az EU első számú gazdasága a háború okozta gondok ellenére jól teljesített

Hírek2023. jan. 30.MTI

Németország hazai összterméke (GDP) 0,5 százalékkal nőtt a múlt év negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte első becslése alapján a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).

A naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint az Európai Unió legnagyobb gazdaságának teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 1,1 százalékkal emelkedett.

Az előző negyedévhez mérten 0,2 százalékkal csökkent a német GDP a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint.

Ez azt jelenti, hogy a német gazdaság tavaly a január-szeptemberi időszakban a nehéz körülmények ellenére ugyan jól tartotta magát, de az utolsó három hónapban enyhén csökkent

- írta a Destatis. Különösen a háztartások fogyasztási kiadásai estek vissza a negyedik negyedévben, pedig addig éppen ez volt a növekedést fenntartó fő tényező.

A statisztikai hivatal azt is közölte, hogy a GDP tavaly egész évben az első adatok alapján számított mértéknél kevésbé, 1,9 százalék helyett 1,8 százalékkal nőtt.

A Handelsblatt című üzleti lap a 0,2 százalékos negyedéves szintű csökkenéssel kapcsolatban kiemelte, hogy a Destatis első becslése a várakozásoknál rosszabb eredményt hozott, mert az elemzői felmérésekben megkérdezett szakértők stagnálásra számítottak.

Rámutattak: ha az idei első negyedévben is folytatódik a visszaesés, a német gazdaság technikai recesszióba kerül.

Ugyanakkor a 2022 egészében végbement 1,8 százalékos növekedés azt mutatja, hogy az EU első számú gazdasága az Oroszország Ukrajna elleni háborújából adódó gondok ellenére jól teljesített.

A növekedés ugyan elmaradt a 2021-ben, vagyis a koronavírus-világjárvány okozta visszaesés után elért 2,6 százaléktól, de nem igazolódtak be a háborúval összefüggő mély válságról szóló jóslatok, és a német gazdaság minden nehézség dacára elérte a koronavírus-világjárvány előtti szintet.

Ráadásul a kilátások már nem annyira borúsak, mint az Ukrajna elleni orosz támadás tavaly februári kezdete után.

A fogyasztók és a vállalatok is bizakodóbbak, az elemzők pedig azzal számolnak, hogy a német gazdaság teljesítménye legfeljebb enyhén csökken az idén. Az utóbbi hetekben megjelent az a vélemény is, hogy a százmilliárd eurós nagyságrendű állami támogatási programok révén nem is csökkenés, hanem inkább enyhe növekedés lehet.

A szövetségi kormány is módosította előrejelzését, a korábban számított 0,4 százalékos visszaesés helyett már 0,2 százalékos GDP-növekedést vár 2023-ra - emelte ki a Handelsblatt.