Az öreg motorok lecserélésére is program indul Romániában

Hírek2020. feb. 12.Növekedés.hu

A koros autók lecserélésére biztosított román állami támogatást az idei évtől kezdődően kiterjesztik a motorkerékpárokra is – jelentette be Costel Alexe környezetvédelmi miniszter.

A „Rabla” program keretében mindazok, akik régi motorkerékpárjukat újra cserélik, 3 500 lej (mintegy 248 ezer forint) értékű vásárlási utalványt kapnak, ami hozzávetőleg az új jármű bekerülési árának tizedét fedezi – számol be a romania-insider.com.

A Rabla Plus program, amelynek célja az alacsony vagy zéró  szennyezőanyag-kibocsátású személyautók vásárlásának ösztönzése, a miniszter szerint idén „minden korábbinál nagyobb költségvetési kerettel” gazdálkodhat. A rendelkezésre álló összeg 140 millió lej (közel 10 milliárd forint), 45 százalékkal több, mint az előző évben. 

Az autócsere-utalványok értéke nem változik: egy teljesen elektromos meghajtású autó esetén 10 000 euró (mintegy 3 millió 800 ezer forint), egy hibrid jármű esetén pedig 4 500 euró (valamivel több, mint 1,5 millió forint). A támogatási forrás 2,500 elektromos és 400 hibrid autó beszerzését teszi lehetővé.

A Rabla Plus idei újdonsága, hogy a támogatásával megvásárolt új járműveket legalább egy évig tilos továbbadni.