Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások leállítását kéri a volt olasz kormányfő

Hírek2022. júl. 3.MTI, Növekedés.hu

Giuseppe Conte korábbi kormányfő, az olasz Öt Csillag Mozgalom vezetője egyeztet kéréseiről Mario Draghi miniszterelnökkel. Az Öt Csillag támogatása nélkül megbukna a kormány.

Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) feltételekhez köti a 2020 februárjában Mario Draghi vezetésével megalakult nemzeti egységkormány működésének folytatását a párt közlése szerint.

Az M5S-hez közel álló Il Fatto Quotidiano napilap úgy tudja, Giuseppe Conte követeli az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok leállítását, a párt által 2019-ben bevezetett állampolgári alapjövedelem fenntartását, bérezési és adózási reformokat, valamint környezetvédelmi intézkedéseket, többek között azt, hogy Rómában politikai megállapodáshoz kössék a tervezett hulladékégető megvalósítását.

Az Öt Csillag Mozgalom csak a kifogást keresi a Mario Draghi vezette nemzeti egységkormány megbuktatásához a pártból nemrég kilépett Luigi Di Maio külügyminiszter szerint, aki a Corriere della Sera napilapnak nyilatkozott vasárnap.       

Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) elnöke, Giuseppe Conte, aki 2018 és 2020 között miniszterelnök volt, hétfőn személyesen egyeztet Mario Draghi jelenlegi kormányfővel.

Giuseppe Conte korábbi kormányfő, az Öt Csillag Mozgalom vezetője

Mario Draghi egy korábbi sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy a kormány munkája kizáróan az M5S-szel közösen folytatódhat. A közgazdász Draghi hozzátette, nem vállal újabb kormányfői megbízatást.

Az M5S-ből június 21-én kilépett Luigi Di Maio a Corriere della Serának azt mondta, egyesek jelenleg csak kifogást keresnek a kormány megbuktatásához, de "ha most tartanánk választásokat, az ország szakadékba zuhanna".

Súlyos gazdasági problémák

Egy kormányválság nagyon rosszkor jönne a politikai válságokhoz egyébként hozzászokott olaszoknak, most azonban egy magas inflációs környezetben, lassuló gazdasági növekedéssel és kiugró energiaárakkal kell szembenézniük.

Az olasz gazdaság helyzete kifejezetten nehéz: a magas államadósságot csak az Európai Központi Bank kötvényvásárálásaival tudják alacsonyabb kamatokon finanszírozni. A turizmus nem állt vissza a 2019-es színvonalra, a magas energiaárak pedig nagyon sok olasz családnak komoly megélhetési problémát jelentenek.

Politikai megosztottság a kormányon belül

Luigi Di Maio külügyminiszter a pártnak a júniusi részleges helyhatósági választásokon elért gyenge eredménye után több párttársával külön frakciót alapított Együtt a Jövőért névvel, így az M5S már nem számít a legnagyobb parlamenti csoportnak.A baloldali Demokrata Párt (PD) vezető politikusa, Dario Franceschini vasárnap szintén üzent az M5S-nek, hangoztatva, hogy ha Giuseppe Conte kilép a kormányból, a PD megszakítja az ötcsillagosokkal való választási szövetséget, mellyel már a 2023-as parlamenti fordulóra készültek.

A múlt héten Luigi Di Maio, Giuseppe Conte és Mario Draghi külön-külön egyeztetett Sergio Mattarella államfővel a kormányzás folytatásának lehetőségeiről.

A következő hetekben, a parlament augusztusi zárása előtt a felső- és alsóháznak szavaznia kell a kormány újabb energiacsomagjáról, mellyel a családokat és a vállalkozásokat akarják támogatni, valamint napirenden szerepel az Ukrajnának szánt negyedik fegyverszállítmány. Megkezdődik a jövő évi költségvetési törvénycsomag előkészítése is.

Az Öt Csillag Mozgalom 2018-ban a szavazatok több mint 32 százalékának elnyerésével került kormányra: 2019 szeptemberéig a jobboldali Ligával, majd a baloldali Demokrata Párttal kormányzott, mindkétszer Giuseppe Conte miniszterelnökkel. Mario Draghi 2020 februárjában váltotta Contét.A legutolsó felmérések szerint az M5S országosan tizenkét százalék körül teljesít.