Még tovább kell várni az új autókra a háború miatt

Hírek2022. márc. 10.B.L.

Sorra függesztik fel a termelés, vagy kényszerülnek rövidített munkaidőre a német és osztrák autógyártó üzemek. Az ok az ukrajnai beszállítók leállása.

Múlt héten több autógyár is kénytelen volt leállni, mivel akadozik az ukrajnai beszállítóknál az elektromos kábelkötegek szállítása. Kijevben 22 nemzetközi autóbeszállító több mint 600 millió dollárt fektetett be a szektorban, 38 üzemet működtet és 60 000 embert foglakoztat. Az itteni munkaerő jól képzett és jóval alacsonyabb bérszint mellett termel. A magyar, cseh és szlovák autógyárak közelsége is fontos szempont volt az ukrajnai helyszínválasztásnál.

Az ukrán háború tovább fékezi a koronavírus okozta akadozásokat a járműgyártásban. Az ukrán üzemekben előállított kábelköteg nem építhető be utólag a futószalagról lekerülő gépjárművekbe, ellentétben a félvezetőkkel, melyek gyakran később kerülnek az autókba.

Az osztrák BMW március 2-án bejelentette, hogy az elektromos meghajtású autók kivételével le kell állítaniuk a gyártást, mely 3200 munkatársat érint, akiknek rövidített munkaidőt (Kurzarbeit) írtak elő májusig. A németországi Dingolfingban is le kellett állítani a gyártást.

A Porsche pedig a lipcsei gyárában került hasonló helyzetbe, a Volkswagen és a Skoda szintén csökkenteni kényszerülnek a termelést. A MAN kamiongyárban március 3. és 8. között szintén leállás volt, de ott már tegnap újraindultak, írta egy helyi lap.

Veszélyben az orosz felvásárló piac

A szankciók és a háború tovább növeli az autóipar válságát, valószínűsíthető, hogy az újautó-eladás Oroszországban több mint a felére fog csökkenni, ugyanúgy, mint a 2008-as válság idején. Ehhez hozzájárul a szankciók mellett a rubel erőteljes gyengülése is.

Kínai gazdasági segítséggel ez a visszaesés harmadára lenne csökkenthető. Az orosz piac a miatt is fontos, mert nyugati technológiával gyártott gépkocsikat értékesítenek a piacon, csak az UAZ és a GAZ hazai gyártmány. A 144 millió lakosú országban 2021-ben 1,67 millió személy- és kisteherautót helyeztek újonnan forgalomba, melyből csupán közel 90 000 volt UAZ és GAZ márkájú.

Az autóipart az ág is húzza

Tetézi a problémákat egy nemrég kigyulladt és elsüllyedt teherszállító hajó, mely a VW-konszern 4000 utóját szállította. A tűz oka eddig ismeretlen, de gyanú szerint az elektromos autók akkumulátora okozhatta.

A hajó 3500 méter mélyen landolt a tengerfenéken, melynek környezetkárosító hatásai még felmérhetetlenek.

A magyar Suzuki nem szállít Oroszországba és Ukrajnába

A Suzuki felfüggeszti a Magyarországról Oroszországba és Ukrajnába irányuló exportot, és más piacokon keresztül próbálja fenntartani a tervezett termelési volument - írja az infostart.hu az Autonews információira hivatkozva.

A Suzuki évente mintegy 10 ezer autót exportál Oroszországba és Ukrajnába, ezek Viraták és SX4 S-Cross SUV-ok.