Egyre több a bizonyíték, hogy az orosz hadsereg akár háborús bűnöket is elkövethetett Ukrajnában

Hírek2022. jún. 16.Növekedés.hu

Egyre több jel mutat arra, hogy az orosz hadsereg megsérthette a nemzetközi jog szabályait Ukrajnában. A jogsértéseket vizsgáló ENSZ bizottság már több ukrán helyszínt is bejárt, azonban egyelőre óvatos az ügyben - írja az Euronews.

Jelen pillanatban még nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a történteket jogilag kategorizálni tudjuk

- mondta Erik Mose, a vizsgálóbizottság vezetője - írja az Euronews.

Az eddig feltárt információk, mint például a bucsai tömegsírok, azonban arra engednek következtetni, hogy akár háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket is elkövethettek az orosz katonák.

Vannak bizonyítékok, melyek arra a végső következtetésre vezethetnek, hogy a két bűncselekménytípust elkövette az orosz hadsereg. Viszont kérem, értsék meg, hogy nem azért nincsenek még kész válaszaink, mert hezitálnánk. Azért halad lassabban a vizsgálat, mert lépésről lépésre kell dolgoznunk, hogy a lehető legtöbb információt összegyűjtsük

- tette hozzá Erik Mose.

Az ENSZ vizsgálóbizottsága folytatja a bizonyítékok gyűjtését. A tervek szerint 2023 márciusában fogják átadni végső jelentésüket az Emberi Jogi Tanácsnak. A háború kitörése óta az ukrán hatóságok több mint 15.000 állítólagos háborús bűncselekményt azonosítottak, és 12.000 civil holttestet találtak tömegsírokban.