Elon Musk csak azért vette meg a Twittert, mert a bíróság kényszerítette

Hírek2023. ápr. 12.MTI

Elon Musk, a Twitter mikroblogplatform tulajdonosa a BBC brit közszolgálati televíziónak szerdán adott interjúban kijelentette, hogy a Twittert irányítani és a tulajdonosának lenni "fájdalmas".

A világ második leggazdagabb embere októberben vált a Twitter többségi tulajdonosává 44 milliárd dollárért, és azonnal átszervezésébe fogott.

Első lépésben elbocsátotta a vállalat alkalmazottainak több mint felét, majd menesztette a teljes igazgatótanácsot, míg végül feloszlatta a vállalat biztonsági tanácsát, azóta egyszemélyben látja el a cég teljes igazgatását.

Legújabb tervei között a cég kommunikációs részlegének megszüntetése is szerepel.

Az amerikai milliárdos a Twitter San Franciscó-i központjában adott interjú során az elbocsátásokkal kapcsolatban elmondta, hogy azt "muszáj volt megtenni", mert a költségek csökkentése nélkül csődbe ment volna a cég.

A Twitter irányítása "fájdalmas", "olyan, mint amikor az egész hajó elsüllyed, akkor senkinek sem marad munkája" - fogalmazott Musk.Azt is elmondta, hogy a cégnél jelenleg már nullszaldós eredménnyel számolnak a következő negyedévre, de az elmúlt egy év rendkívül nehéz és feszült volt.

Elismerte, hogy végül csak azért vásárolta meg a Twittert, mert egy bíró amúgy is erre kényszerítette volna.

Állítása szerint amióta megvásárolta a céget, kevesebb hamis információ terjed a platformon, és a nem valódi profilok felszámolásával párhuzamosan csökkentik az álhírek terjedését is.

Miközben arról beszélt, hogy néha a Twitter San Franciscó-i központjában alszik egy kanapén, kifejtette, hogy a cég viharos felvásárlása után eltűnt hirdetők többnyire visszatértek a platformra.

Megerősítette a riporternek, hogy a Twitter megváltoztatja a BBC fiókjának újonnan hozzáadott címkéjét, így a "kormány által finanszírozott média" helyett "közpénzből finanszírozott" megjelölést kap a brit közszolgálati televízió fiókja.

Az interjú során a milliárdos többször is viccelődött azzal, hogy nem is ő a cég vezérigazgatója, hanem Floki nevű kutyája.