Elstartolt a Generali KKV-kat támogató, EnterPRIZE fenntarthatósági pályázata

Hírek2024. ápr. 16.Növekedés.hu

A Generali Csoport negyedik alkalommal indítja el a pályázatot.

A Generali Csoport immár negyedik alkalommal hirdeti meg az

EnterPRIZE

nevű, átfogó, nemzetközi fenntarthatósági pályázatát, amely hazai kis- és középvállalkozások fejlődésének elősegítését tűzte zászlajára.

Idén a pályázatra a környezetvédelmi és a közösségi kategóriában is lehet jelentkezni, a nyertesek pedig amellett, hogy egyenként bruttó 7-7 millió forintos támogatásban részesülnek, a nemzetközi EnterPRIZE pályázaton is megmérettethetik magukat.

Egyre több magyar KKV rendelkezik fenntarthatósági stratégiával

A Generali Csoport és az olasz SDA Bocconi közös, 2023-as kutatásából kiderült: évről évre egyre több magyar KKV rendelkezik megvalósított fenntarthatósági stratégiával vagy tervezi annak bevezetését.

A tavalyi évben ez a szám

4%-kal nőtt, elérve a 38%-ot,

amely jól tükrözi a hazai vállalkozások növekvő elkötelezettségét a fenntartható fejlődés iránt.

Ugyanakkor Európa-szerte, és így hazánkban is jellemzően számos tényező – köztük például finanszírozási nehézségek – nehezítik a célok megvalósítását. Ennek áthidalására hívta életre a Generali Csoport az EnterPRIZE névre keresztelt, nemzetközi vállalkozásfejlesztő és szemléletformáló programját 2021-ben, amelyhez a Generali Biztosító is csatlakozott. 

Két kategóriában is várják a jelentkezéseket

Tavaly a környezetvédelmi kategóriában egy családi fűszer- és gyógynövénytermesztő biogazdaság, a

Sudár Birtok

pályázata nyert, amely 100%-ban vegyszermentes tevékenységével vívta ki az elismerést. Munkájukban kiemelt fókuszt kap a fenntarthatóság: a saját maguk által feldolgozott növényekből készült termékeik tartósító-, adalék- és színezőanyagmentesek.

Idén ebben a kategóriában ismét azoknak a KKV-knak a jelentkezését várják, amelyek

aktívan foglalkoznak a fenntarthatósággal és ez a működésükben is megmutatkozik

– legyen szó újrahasznosításról, edukációról, káros anyagok kibocsátásának csökkentéséről, vagy akár megújuló energiaforrások használatáról. 

A 2024-ben először megpályázható közösségi kategóriában pedig azok a vállalatok indulhatnak, amelyek az irányelveken túl a

mikrokörnyezetükbe és a mindennapi tevékenységükbe is integrálják a fenntarthatósági céljaikat,

és a környezettudatosságot előtérbe helyezik munkahelyi közösségek alakítása, fejlesztése terén is.

Dupla elismerés a nyertes pályázóknak

Az EnterPRIZE program szakmai együttműködő partnerei és a Generali Csoport vezetői által választott nyertesek amellett, hogy egyenként

bruttó 7 millió forintos

anyagi támogatásban részesülnek, a Generali Csoport által kezdeményezett nemzetközi EnterPRIZE-ra is továbbjutnak.

A pályázat célja túlmutat a szakmai támogatáson; lehetőséget kínál a KKV-knak, hogy megmutassák elkötelezettségüket a fenntartható jövő iránt, és ezzel együtt másokat is inspiráljanak.

Emellett a győztes pályázatok tagjai lesznek a hazai

EnterPRIZE Alumni Közösségnek

is, amelyben a jó gyakorlatok megosztása mellett a fenntarthatósági törekvéseikben is fejlődésre van lehetőségük. A jelentkezési határidő 2024. május 13. 18:00 óra.

További információ ide kattintva érhető el.(X)