Élvonal program: több mint 2 milliárd forinttal támogatják a legszínvonalasabb kutatásokat

Hírek2021. jún. 15.MTI

Nyolc hazai kutatási projekt összesen több mint 2,2 milliárd forint támogatást nyert el az Élvonal Kutatási Kiválósági Program idei pályázatán - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a tárca keddi közleménye szerint. Hozzátette, a kormány célja, hogy Magyarország 2030-ra a tudomány, a technológia és az innováció területén is Európa élvonalába kerüljön.

Az ITM szakpolitikai támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kezelésében kiírt Élvonal programban a legkiválóbb kutatók kaphatnak öt évre szóló támogatást. Az összesen akár 300 millió forintos állami hozzájárulás azt hivatott elősegíteni, hogy a hazai vagy külföldi szakemberek projektjüket egy magyar kutatóintézményben valósítsák meg.

A közlemény arra is emlékeztet, hogy a kiírásban tematikus megkötés nélkül pályázhatott minden olyan kutató, aki a közelmúltban benyújtott projektjavaslatával megfelelő szakmai értékelést ért el, de mégsem jutott forráshoz az Európai Kutatási Tanács (ERC) programjain. Olyan kutatók jelentkezését is várták, akiknek az elmúlt négy évben zárult vagy legkésőbb idén zárul le jelentős nemzetközi kutatási projektje. Fontos feltétele volt a sikeres szereplésnek, hogy a kutatás magyarországi kutatóhelyen valósuljon meg. Az Élvonal program e követelmény betartásával nem zárta ki, sőt, kifejezetten szorgalmazza a sikeres külföldi vagy külföldön élő magyar kutatók pályázati részvételét.

A szakértői testület több mint 2,2 milliárd forint támogatást ítélt meg a nyolc nyertes projektnek, ezzel biológiai, csillagászati, fizikai, matematikai és orvostudományi témájú kutatásokat segítve. Az elnyerhető forrással nemzetközi összehasonlításban is versenyképes feltételeket teremtünk a világszínvonalú munkához, miközben egyetlen jó ötletet sem hagyunk veszendőbe menni

- emelte ki Schanda Tamás.

A támogatott természettudományi kutatások közt szerepel gyors információ-feldolgozó optikai áramkörök építése, forradalmian új tulajdonságokkal rendelkező mesterséges anyagok előállítása, amelyek szerkezetét pontosan, atomi rétegenként lehet felépíteni, és a kozmikus távolságmérőként működő pulzáló csillagok csillagrezgéseinek számítógépes feldolgozása. A matematikai kutatások terén a többi között a nagyon nagy véges hálózatok matematikáját kutatják gráfelméleti eszközökkel. Az orvostudományi terület egyik kiemelkedő projektjének célkitűzése, hogy új módszereket fejlesszen ki az emberi látás helyreállítására - sorolta az ITM.

Szabó István, az NKFIH tudományos és nemzetközi elnökhelyettese az ITM közleményében hozzátette: a kutatások megvalósulásában jövőre is fontos szerepe lesz a nemzetközi együttműködéseknek, amelyeket 2022-ben új kiírással ösztönöz majd az Élvonal program.