Fontos vélemény a sorkötelezettségről

Hírek2023. feb. 15.MTI

A német védelmi miniszter kifejtette álláspontját a sorkötelezettségről.

Nem segítené a hadsereg gondjainak megoldását Németországban a sorkötelezettség visszaállítása, a régi szabály helyett új megoldást kell kidolgozni az ország védelmi minisztere szerint.Boris Pistorius német hírportálokon szerdán ismertetett nyilatkozatában kiemelte, hogy kifejezetten nem támogatja a 2011-ben felfüggesztett sorkötelezettség visszaállítását.

A sorkatonai szolgálat helyett szélesebb, a társadalom egészére vonatkozó szolgálati kötelezettséget kellene előírni a fiataloknak, a korábbi polgári szolgálat mintájára. Ezt a szolgálatot lehetne például a szociális ágazatban teljesíteni, és a hadsereg (Bundeswehr) csak az egyik lenne a választható lehetőségek közül.

Ez a megoldás hozzájárulhatna ahhoz, hogy ismét közelebb kerüljenek egymáshoz az emberek és az állami, közösségi intézmények - mondta. A szilveszterkor Berlinben történt rendbontásokra utalva megjegyezte: úgy tűnik, nem csupán a fegyveres erők társadalmi elfogadottságával vannak gondok, hanem egyesek a tűzoltóságot, a mentőszolgálatokat és rendőrséget sem tisztelik kellőképpen. Az általános szolgálati kötelezettség viszont "rávilágíthatna arra, hogy mennyire fontosak ezek az intézmények a társadalom működéséhez" - húzta alá a szociáldemokrata (SPD) politikus.

Ugyanakkor egy ilyen új szabályt csak az érintettek, a fiatalok bevonásával szabad bevezetni, ezért kidolgozásához széles körű egyeztetést kell folytatni. Egy ilyen társadalmi vita a haza szolgálatáról nagyon hasznos lenne - mondta a német védelmi miniszter.

A jobbközép CDU/CSU és a liberális FDP Angela Merkel vezette kormányának idején felfüggesztett sorkötelezettség visszaállításáról Oroszország Ukrajna elleni támadása révén indult újra a vita Németországban.

A Bundeswehr törvényhozási felügyeletét irányító parlamenti biztos, Eva Högl ugyancsak a sorkötelezettség újragondolását sürgette a napokban egy lapinterjúban, amelyben kifejtette: meg kell vitatni, hogy milyen arányban kell érvényesíteni a kötelezettség és az önkéntesség elvét a Bundeswehr hatékonyságának javításához.

Az világos, hogy Németországnak nagyobb hadseregre van szüksége, de a sorkatonai szolgálat régi megoldásához nem lehet visszatérni - mondta Högl. A szociáldemokrata politikus kiemelte: a "rettenetes ukrajnai háborúval" kapcsolatban nincs jelentősége, hogy milyen lesz majd az új szabályozás, mert önmagában az előkészítés, a koncepciók kidolgozása és a kiképzési infrastruktúra fejlesztése is több évig tarthat.

A védelmi minisztérium legutóbbi adatai szerint tavaly év végén 183 051 katona szolgált a Bundeswehrnél, hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve önkéntesként. A sorkatonai rendszer 55 éve alatt jóval nagyobb volt a személyi állomány, az ország újraegyesítésének évében, 1990-ben például a nyugatnémet Bundeswehrben csaknem 460 ezren, a keletnémet Nemzeti Néphadseregben (Nationale Volksarmee) pedig mintegy 150 ezren szolgáltak.