Háború: az ukránoknál nagy lehet a baj - a nyugati hadieszközöket sorra lövik ki az oroszok

Hírek2023. szept. 19.D.J./MTI

Ez történt az ukrán háború 572-dik napján:

- Brit Storm Shadow manőverező repülőgépek és szegényített uránt tartalmazó lőszerek tárolásának helyszínére, valamint az ukrán rádiótechnikai felderítés és szabotőrcsoportok kiképzésének központjaira mért csoportos csapást éjjel az orosz hadsereg nagy hatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel és csapásmérő drónokkal - közöltet Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

A szóvivő a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek között

négy vezetésipontot, két lőszerraktárt, 12 páncélozott harcjárművet, öt HIMARS-rakétát és 27 drónt.

- Oroszország rakétatámadást intézett Ukrajna második legnagyobb városa, Harkiv ellen hétfőn késő este, amely egy ipari negyedet ért - közölte Ihor Terehov polgármester.

- Az ukrán szárazföldi erők parancsnoka fontos áttörésként üdvözölte két keleti falu, Andrijivka és Klicsivka közelmúltbeli visszafoglalását. Olekszandr Szirszkij tábornok szerint ez lehetővé tette a kijevi csapatok számára, hogy áttörjék az orosz vonalakat a szétzúzott Bahmut város közelében.

- Egy Hongkongban élő orosz férfit őrizetbe vett az Egyesült Államok. Azzal vádolják, hogy nagy mennyiségben csempészett amerikai gyártmányú elektronikai eszközöket Oroszországba - közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.

- Az emberek jogai Oroszországban "jelentősen romlottak" Moszkva tavalyi ukrajnai inváziója óta - mondta az ENSZ egyik vezető szakértője.

- Oroszország északi szigetterületeinek és sarkvidéki partvidékének védelmét gyakorolja hétfőtől az orosz Északi Flotta, a Csendes-óceáni Flotta pedig Finval-2023 kódnéven taktikai hadgyakorlaton próbálja el az északi tengeri útvonal védelmét a Csukcs- és a Bering-tengeren, valamint a Csukcs-félszigeten.

- Kijev szörnyű áron ugyan, de megállította az orosz előrenyomulást, ám ha Ukrajna végül elveszíti a háborút, Vlagyimir Putyin orosz elnök biztosan nem éri be az ukrán területek elfoglalásával,

ez pedig harmadik világháborúhoz vezethet, amelynek elkerüléséhez rengeteg pénzre van szükség - mondta a CBS amerikai televíziónak nyilatkozva Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Zelenszkij kijelentette, hogy az ukrán előrenyomulás, még ha száz méterekről is van szó, nem akadhat el, e tekintetben pedig nem számol azokkal az aggodalmakkal sem, amelyek a közelgő hideg időjárás beköszöntével a frontvonalak megmerevedését prognosztizálják.

Felejtsük el az időjárást! Azokon a helyeken, ahol páncélozott járművel nem tudunk átjutni, repüljünk! Ha pedig nem tudunk repülni, küldjünk drónokat! Nem adhatunk pihenőt Putyinnak

- hangsúlyozta Zelenszkij.

- Ramzan Kadirov csecsen vezető hétfőn megjelent Telegram-bejegyzése szerint az ukrán fegyveres erők élőerőben és haditechnikában elszenvedett veszteségei a luhanszki régióba lévő Kreminna térségében "minden elképzelhető határt átlépnek". Az írta, hogy az ukrán fél ennek ellenére igyekszik megvetni a lábát a területen.

- Felháborító, elfogadhatatlan és nem átlátható, ahogy Brüsszel arról döntött, hogy nem hosszabbítja meg az ukrán mezőgazdasági termékek behozatali tilalmát az Ukrajnával határos öt európai uniós tagországban - jelentette ki Nagy István agrárminiszter hétfőn Brüsszelben.

- Az Európai Bizottságnak az orosz eredetű áruk európai uniós behozatali tilalmával kapcsolatban kiadott útmutatása azt mutatja, hogy Brüsszel jogbizonytalanságot akar teremteni, az európai országokat pedig az orosz állampolgárok diszkriminációjára akarja kényszeríteni - közölte hétfőn az orosz külügyminisztérium.

- Az orosz gazdaság helyreállításának szakasza lezárult, állapota egészében véve stabil és kiegyensúlyozott,

a GDP növekedése 2023-ban várhatóan 2,5-2,8 százalék lesz - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök.

- Bekérették az orosz külügyminisztériumba a moszkvai francia nagykövetet, mert a G20 csoport csúcstalálkozóján az orosz újságírókat nem engedték be Emmanuel Macron francia elnök sajtótájékoztatójára - közölte hétfőn az orosz diplomáciai tárca.