Hatékony az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma Program

Hírek2021. nov. 19.Növekedés.hu

A másfél éve indított Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma Program (EIÖ) hatékony, ezt mutatja többek között, hogy az első pályázati ciklus során több mint ezer szerződés jött létre a vállalatok és az egyetemek között, és az iparjogvédelmi bejelentések száma is jelentősen nőtt a felsőoktatási intézményekben - hangsúlyozta Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára a program eredményeit bemutató keddi sajtóbeszélgetésen Budapesten.

Gulyás Tibor elmondta:

stratégiai célkitűzés, hogy a hazai egyetemek képessé váljanak jelentős innovációs eredmények elérésére, piaci szemléleten és vállalati kapcsolatokon nyugvó, társadalmi szinten hasznosuló projektek életre hívására.

E célok érdekében indította el 2019-ben a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az ITM szakpolitikai támogatásával, az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma (EIÖ) programot - tette hozzá.

Az EIÖ alapvető célja olyan finanszírozási eszköz biztosítása, amely az intézménynek a technológia transzfer és innováció menedzsmenthez köthető tevékenységeit növeli, segíti és támogatja

- fejtette ki.

A helyettes államtitkár ismertetése szerint a program során különböző elvárásokat fogalmaznak meg az intézményeknek az adott időszakra. Az első pályázati ciklus 2 milliárd forintból valósult meg, ez felsőoktatási intézményenként 40-150 millió forint támogatást jelentett.

Gulyás Tibor a program eredményei közé sorolta, hogy

az elmúlt 18 hónap alatt az iparjogvédelmi bejelentések száma meghaladta a százharmincat, mintegy 328 darab H2020 pályázatot nyújtottak be a felsőoktatási intézmények, a piaci partnerekkel kötött KFI szerződéseik száma pedig meghaladta az 1300-at.

Az egyetemi fejlesztésektől azt várják, hogy kultúraváltás menjen végbe az egyetemi tudás és kompetenciák elismerésében és piaci hasznosításában, növekedjen a kutatók motiváltsága a tudáshasznosításában, valamint növekedjen a hasznosító vállalkozások száma és bővüljenek a vállalati kapcsolatok.

Dr. Birkner Zoltán elnök (NKFIH) azt hangsúlyozta, hogy

a modern egyetemek a sikeres innovátor országok esetében kulcsfontosságú szereplők az innovációs rendszer működtetésében: nagy tőke- és tudásközpontok, iparági bázisok.

Ennek mintájára fogalmazódott meg, hogy az egyetemeket és a kutatóközpontokat képessé tegyék a saját ágazatuk felemelésére, hogy területükön ki tudják szolgálni a piaci, társadalmi igényeket.

Dr. Birkner Zoltán úgy értékelte, hogy a program meglepő eredményeket hozott, támogatásával dinamikus változást értek el a területen, "pici programmal, de óriási hatékonysággal indult el a kultúraváltás". Emellett a program előkészíti a terepet az egyetemi struktúraváltásnak is - tette hozzá.