ITM: 10 ezer fiatalt juttathat álláshoz a munkahelyteremtő program

Hírek2021. júl. 23.MTI

Mostanáig több mint 10 ezer 25 év alatti regisztrált álláskereső elhelyezkedéséhez igényeltek segítséget a Vállalkozások munkaerő támogatása programban - közölte Bodó Sándor az MTI-vel.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca közleménye szerint elmondta, hogy eddig összesen 19 ezer munkavállaló felvételéhez kértek mintegy 10 milliárd forint támogatást a cégek.

A kormány június elsejétől még szélesebb kör számára tette elérhetővé a Vállalkozások munkaerő támogatását, amely a fiatal álláskeresők mellett már minden, legalább egy hónapja regisztrált álláskereső foglalkoztatása után igényelhető. A tavaly októberben elindított program a feltételek könnyítésével még népszerűbbé vált

- közölte az ITM, jelezve: majdnem minden második kérelem nyáron érkezett be, júniusban és júliusban 5 milliárd forint támogatást igényeltek a munkaadók.

A Vállalkozások munkaerő támogatásának mértéke teljes munkaidős foglalkoztatás esetén havonta a bérköltség - vagyis a bruttó munkabér és szociális hozzájárulási adó - fele, de legfeljebb 100 ezer forint lehet.

A foglalkoztatók a korábbi öt hónap helyett fél évig kaphatják az összesen így akár 600 ezer forintot elérő támogatást.

Bodó Sándor kiemelte, hogy

Magyarország 2021 első negyedévében a legjobb foglalkoztatási adatot produkálta a rendszerváltoztatás óta.

Az Eurostat által összesített mutatók szerinti 77,7 százalékos hazai foglalkoztatási szint közel hat százalékponttal múlja felül az Európai Unió átlagát. Hozzátette, hogy a tavaly júniusi csúcs óta több mint 110 ezer fővel csökkent, a gazdaság újraindulásával pedig még tovább mérséklődhet a regisztrált álláskeresők száma. A 15-24 évesek közül 272 ezren dolgoznak, többen, mint egy évvel ezelőtt.

A fiatalok 2010 előtt 30 százalékhoz közelítő munkanélküliségi rátáját mára kevesebb, mint a felére szorítottuk vissza

- mondta az államtitkár.

A Vállalkozások munkaerő támogatására folyamatosan lehet jelentkezni a helyileg illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályainál. A részletes feltételek és dokumentáció a munka.hu honlapon érhető el.