ITM-államtitkár: kapacitásbővítő pályázatra jelentkezhetnek a kkv-k

Hírek2021. szept. 27.MTI

A munkavállalói létszám növelése és a kapacitások bővítése céljából vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások 13,7 milliárd forintos keretösszeg erejéig - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Megjegyezte: a forrásokat azok a kkv-k igényelhetik, amelyek Magyarország kevésbé fejlett régióiban, vagyis Budapesten és Pest megyén kívül működnek.

A támogatás azok a cégeket illeti meg, amelyek vállalják, hogy működő vagy újonnan létrehozott telephelyükön legalább 3, legfeljebb 25 dolgozóval bővítik a foglalkoztatottak létszámát augusztushoz képest

- ismertette az államtitkár.

Bodó Sándor elmondta azt is, hogy

egy munkavállalóra maximum 4 millió forintot igényelhetnek a vállalkozások.

A munkavállaló bérköltségét 8 hónapig finanszírozzák a program keretében, de a társaságnak vállalnia kell, hogy még további 8 hónapig foglalkoztatja a pályázat segítségével felvett dolgozókat. A támogatás maximum bruttó 309 ezer forint havi jövedelmet és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adót fedezi - tette hozzá.

A vállalkozás a bérköltség 30 százalékának megfelelő összeget fordíthatja eszközbeszerzésre, immateriális javakra

- hívta fel a figyelmet az államtitkár. Emellett arra is kitért, hogy amennyiben a pályázat segítségével alkalmazott új munkaerő regisztrált álláskereső, az átalány 35 százalékra, bizonyos esetekben 40 százalékra emelkedik.

A program 4000 embernek segíthet a munkába állásban

- hangsúlyozta az államtitkár.

A kormány kiemelten kezeli a kkv-kat, azaz a 250 főnél kevesebb alkalmazottal rendelkező cégeket ugyanis a foglalkoztatottak több mint kétharmadának biztosítanak munkát Magyarországon - mutatott rá Bodó Sándor, hozzátéve: a kkv-k támogatására a kormány évente többszáz milliárd forintot fordít különböző programok, kedvezmények formájában.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy ma Magyarországon 4,7 millióan dolgoznak, az ország "egy lépésre van" a teljes foglalkoztatástól, a munkanélküliségi ráta 4 százalék alá csökkent.

A pályázatról bővebben az érdeklődők a Magyar Államkincstár honlapján, a munka.hu internetes oldalon és az ofa.hu-n tájékozódhatnak.

Budainé Kovács Zsuzsanna, a Magyar Államkincstár informatikai elnökhelyettese a sajtótájékoztatón elmondta, hogy

a pályázatra jelentkezni a kincstár oldalán december 31-ig, a keret kimerüléséig lehet.

A támogatási kérelmeket kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani.

A bértámogatás 60 százalékát előlegként fizetik ki az elbírálást követően gyakorlatilag azonnal - tájékoztatott az elnökhelyettes. A nyertes pályázónak 90 napja van új munkavállalót felvenni; ennek igazolását követően a megítélt bértámogatás fennmaradó részéhez is hozzájuthat - tette hozzá, jelezve azt is, hogy maximum 60 napon belül feldolgozzák a benyújtott kérelmeket.