ITM: Béremelések jönnek az egyetemeken

Hírek2021. nov. 3.Növekedés.hu

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán benyújtott törvényjavaslata az állami fenntartású egyetemek esetében is megteremti a kétszer 15 százalékos béremelés jogszabályi hátterét. Az Országgyűlés egyetértése esetén egy hónapra rövidülhet le a külföldön szerzett diplomák hazai elismerése. A doktori képzés rugalmasabbá válhat azzal, hogy a javaslat szerint a mesterképzés utolsó évével párhuzamosan is elvégezhető lesz.

A törvénymódosítási kezdeményezés az alapítványi és egyházi felsőoktatási intézményekhez hasonlóan az állami fenntartásúakban is megalapozhatja az idén ősszel és jövő januárban két ütemben megvalósuló, harminc százalékot meghaladó béremelést.

A parlamenti elfogadással a külföldön végzett magyarok diplomáinak elismerése egy hónapra rövidülhet le.

A kormány már dolgozik a folyamat ingyenessé tételén is. A tehetséges fiatalok érdekeit szolgálva változnának a doktori képzés feltételei.

A doktoranduszok a legmagasabb szintű posztgraduális képzésen már a mesterképzés utolsó évében tehetnének lendületes tudományos, kutatás-fejlesztési pályakezdésükért.

A törvényjavaslattal a kormány a szakképzés versenyképességét is tovább kívánja erősíteni, tehetséggondozó diákkör és mentorprogram indulna kiemelten a hátrányos helyzetű tanulókra fókuszálva.

A tevékenységét, képzési kínálatát megfelelően tükröző új néven, Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemként működhet tovább a Testnevelési Egyetem.

A Debreceni Egyetem ellátandó közfeladatai közé bekerülhet a hazai vakcina-előállítás kutatás-fejlesztési és gyártástechnológiai tudásának fejlesztése. Az intézmény bázisán jön létre a működését jövőre megkezdő Nemzeti Oltóanyaggyár a hajdú-bihari megyeszékhelyen.

A kormány célja, hogy a fiatalok a jövő nyertesei legyenek, éppen ezért korábban sosem látott összegeket fordít a hazai felsőoktatásra. 2021-ben a GDP közel 1,3 százaléka hasznosul az egyetemeken. Jövőre a több mint 1000 milliárd forintos fejlesztési forrásokat is beleértve ez az arány 1,9 százalék közelébe nő, hazánk a felsőoktatási ráfordításokban így éllovasnak számít Európában.