Kilenc új startup csapat került be a Start it @K&H inkubátorprogramba

Hírek2020. máj. 20.Növekedés.hu

Összesen 27 startuppal és a legújabb mobiltechnológiával folytatja tovább működését a Start it @K&H inkubátorprogram. Magyarország legnagyobb, iparágfüggetlen nagyvállalati inkubátorába 9 új startup csapat került be a vírusjárvány miatt online megvalósított kiválasztási folyamat lezárultával. A Telenorral kötött megállapodás pedig új lendületet adhat a startupok digitális fejlődésének és támogathatja az 5G technológiában rejlő lehetőségek kiaknázását.

Eddig több mint 45 iparági mentor és szakértő, valamint 15 vállalati és egyetemi partner támogatta a startupokat. Ez a sor most kiegészül a telekommunikációs szektorból ismert Telenorral.

„Már a járványt megelőzően is nagy hangsúly fektettünk startupjaink digitális támogatására, ami a fejlődésüket és a kialakult helyzetben az online üzemmódra átállást segítette. Erre jó példa a Global Accelerator Network (GAN) 1 millió dollár értékű digitális szolgáltatáscsomagja, mely 120 ezer dollár értékű IBM felhőszolgáltatást tesz elérhetővé a startupok számára. A lehetőségek tára pedig most tovább bővül, hiszen a Telenorral kötött megállapodás keretében korlátlan mobilnet hozzáférést és kedvezményes céges szolgáltatáscsomagot kaphatnak a csapatok. Mindezeken felül elsőként férhetnek hozzá a hazai startupok az 5G hálózathoz, ami nagyban támogathatja termékeik, ötleteik megvalósítását”

– hangsúlyozta ki Németh Balázs.

5G tesztkörnyezet a startupoknak

„A Start it @K&H inkubátor startupjainak napi működését szeretnénk megkönnyíteni azzal, hogy a számukra biztosított korlátlan mobilnettel gyakorlatilag bárhol online lehetnek és fejleszthetik projektjeiket. Az 5G technológiához való hozzáférés keretében pedig szakembereink és a biztosított 5G-s eszközök segítségével valós műszaki háttérre és gyakorlati tapasztalatokra építve emelhetik be üzleti megoldásiakba az 5G előnyeit. Ezt most kell elkezdeni, hogy mire az 5G minden előnye a gyakorlatban is elérhetővé válik, addigra kész, megalapozott és versenyképes modellek legyenek. Ebben játszhatnak komoly szerepet az új technológiákra nyitott startupok”– mondta el Mészáros Attila, a Telenor Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója az együttműködés kapcsán.

Új csapatok az inkubátorban

A programba felvételt nyert 9 új csapat is igazolja az iparági megkötés nélkül, a nagyvállalati inkubátorok között egyedüliként működő program sokszínűségét:

  • KRUZ Bike: nagyvállalatok számára szállít egyedi tervezésű kerékpár csomagokat
  • Warmauz: kompetitív e-sport platformot fejleszt, alacsony nevezési díjas tornákkal, széleskörű játékpalettával
  • LiveRobe: közösségi platform, ahol a felhasználók saját gardróbjukat értékesíthetik
  • Kosár-logisztika: kis, helyi közösségekben felépülő rövid ellátási láncok (kosár közösségek) támogatása
  • Linistry: egy beépíthető app, ami összehangoltan kezeli a betérő ügyfeleket és az időpontfoglalásokat
  • Volteum: útvonaltervező applikáció elektromos autók számára
  • DriftAir: kéménybe szerelhető eszköz, amely segíti az égést, csökkentve a kibocsájtott károsanyagokat
  • Cégjelző: Magyarország egyik vezető céginformációs szoftvere
  • Phonein: rövid távú bérlőkre igazított okos kapucsengők gyártásával foglalkozó nemzetközi csapat