Kiderült, eddig mennyi hiány halmozódott fel a költségvetésben

Hírek2023. ápr. 12.MTI

Az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság gyökeresen megváltoztatták a gazdasági körülményeket. A kormány célja, hogy a veszélyes időkben is megvédje a családokat, megőrizze a munkahelyeket és a nyugdíjak értékét, garantálja Magyarország biztonságát - hangsúlyozta az államháztartás márciusi adatairól szerdán kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).

Március végéig az államháztartás központi alrendszere 2089,7 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2019,0 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 89,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 18,9 milliárd forintos többletet mutattak.

Márciusban a központi alrendszer 564,6 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 875,7 milliárd forintos deficittel.

A központi alrendszer januártól március végéig mért kiadásai mintegy 12 százalékkal haladták meg az előző év első három hónapjának kiadásait. Magasabban teljesültek az egy évvel korábbihoz képest - többek között - a lakástámogatások, továbbá meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is.

Nyugellátásokra 1709,0 milliárd forint, a gyógyító-megelőző ellátásra 557,5 milliárd forintot fordítottak március végéig.

Az év első három hónapját tekintve fontos tény, hogy az áfa-bevételek szezonalitása miatt február hónapban rendszerint több százmilliárd forinttal kisebb bevétel képződik, mint az év átlagában.

Ennek oka, hogy az előző év negyedik negyedéves bevallásához kapcsolódó áfa-kiutalásokat a költségvetés legnagyobb részben ilyenkor téríti vissza - ismertették a közleményben. A bevételi oldalon a rendszerint visszafogottabb év eleji gazdasági aktivitáshoz mérten érkeznek áfa-befizetések a költségvetésbe.

Emellett - a rezsicsökkentés fenntartása érdekében - a költségvetés a fűtési szezonban térít meg jelentős összegeket a szolgáltatóknak.

Az első negyedévben a kormány ígéretéhez híven 15 százalékkal emelt 13. havi nyugdíjat is fizetett a jogosultaknak, ami egyszeri tételként jelentkezik a kiadási oldalon.

A kormány a veszélyes időkben is folytatja az egyensúlyi mutatók javítását. 2023-ban tovább csökkentik a költségvetési hiány mértékét: a GDP 3,9 százalék ára, miközben 70 százalék alá mérséklik az államadósság arányát - hangsúlyozza a PM gyorstájékoztatója.