Magyar Lízingszövetség: Sasinszki Imre az Év Lízingszakembere

Hírek2020. dec. 17.Növekedés.hu

A lízingszakma a több mint két évtizedes lízingpiaci múlttal és a kockázatelemzési területen kiemelkedő tapasztalattal rendelkező szakembert, Sasinszki Imrét választotta az Év Lízingszakembere díjra – közölte a Magyar Lízingszövetség. Az MKB-Euroleasingnél vezető beosztásban dolgozó Sasinszki Imre az elmúlt húsz évben sokat tett azért, hogy a lízingfinanszírozásra hatékony, rugalmas megoldásként tekintsenek a vállalkozások. A szakember arra számít, hogy a koronavírus okozta gazdasági megtorpanás után a magyar lízingpiac újból emelkedő pályára kerül. Két sajnálatos haláleset miatt ebben az évben a Szövetség héttagú Elnöksége életműdíjak adományozásáról is döntött: Pfandler Tamás (Budapest Autó) és dr. Kishonti László (De Lage Landen) részesültek az elismerésben.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően a Magyar Lízingszövetség az idén is megválasztotta az Év Lízingszakemberét. A díjat Sasinszki Imre, az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. igazgatósági tagja, kockázatkezelési és követeléskezelési igazgatója kapta.

Komoly múlt a kockázatkezeléssel a főszerepben

Az idén hatvanadik életévét betöltő közgazdász és pénzügyi szakközgazdász képzettséggel és több évtizedes lízingpiaci tapasztalattal rendelkező szakember a kilencvenes években a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-nél kockázatelemzőként, majd befektetési igazgatóként dolgozott.

Ezt követően váltott a lízingpiacra: több mint húsz évvel ezelőtt – 1999-ben – elvállalta az UniCredit Leasing-csoport eszköz és haszonjármű értékesítési területének vezetését, majd cégvezetővé történt kinevezését követően a követeléskezelési, illetve a kockázatelemzési területekért felelt. 2015-től dolgozik mostani posztján, az MKB-Euroleasing Autólízingnél.

Sokan számítanak rá

Vály Judit, az MKB-Euroleasing Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja kiemelte:

Sasinszki Imre kollégámmal húsz éve dolgozom együtt. Rendívül felkészült, lelkiismeretes szakember, aki ismeri a lízingpiac valamennyi területét, oktatóként is lehet rá számítani, emellett meggyőződéses lobbista is, ha a lízingszakma fejlődéséről van szó. Az elmúlt két évtized alatt megszámlálhatatlan alkalommal vett részt különböző konferenciákon, szakmai rendezvényeken azzal a céllal, hogy saját gondolataival átitatva bemutassa és népszerűsítse a lízingszolgáltatást. Azon túl, hogy kollégái, vezető társai rendkívüli módon tisztelik szakmai tudását, a lízingpiac szereplői is aktívan keresik meg szakmai kérdésekben.

Bár Sasinszki Imre közel van a nyugdíjhoz, még mindig olyan energiával áll hozzá megoldandó lízingpiaci feladatokhoz, mintha most kezdte volna a pályáját és a világ ideális lenne - jellemezte Vály Judit az év lízingszakemberét.

Közös siker

Megtisztelő ez a cím és kiemelkedő szakmai elismerést jelent számomra. Ugyanakkor ki kell emelnem, hogy a siker nem csak az én munkámat minősíti, hanem mindazokét, akikkel az elmúlt több mint húsz évben közösen dolgoztunk azon, hogy a magyarországi lízingpiac bővülhessen és a lízingfinanszírozásra minél több gazdasági szereplő tekintsen rugalmas, hatékony forrásként

mondta a Magyar Lízingszövetségtől kapott elismerést kommentálva Sasinszki Imre.

Sasinszki Imre, az Év Lízingszakembere

A szakember szerint a követkető időszakban, a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek elmúltával a magyar lízingpiacon folytatódhat az elmúlt években kialakult fejlődés, amelynek keretében a lízingcégek hozzájárulhatnak a vállalkozások, ezen belül a kis- és középvállalkozások fejlődéséhez, ezzel összefüggésben pedig a gazdaság növekedéséhez.

Posztumusz életműdíjak

Idén két tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláleset is megrázta a lízingszakmát, így a Szövetség Elnöksége posztumusz életműdíjak odaítéléséről is döntött: Pfandler Tamás (Budapest Autó) és dr. Kishonti László (De Lage Landen) részére. Mindketten a hazai lízingpiac elismert szakemberei voltak, munkásságukkal maradandó nyomot hagytak maguk után a szakmában, komoly értékekkel gazdagítva mindazt, amit ma hazánkban lízing know-how-ként ismerünk és használunk szakmabéliként, vagy épp ügyfélként.

Pfandler Tamás pályakezdő okleveles közgazdászként érkezett a lízingpiacra még a kilencvenes évek közepén. Először a Centrál Lízingnél dolgozott, majd az itt megismert kollégáival 1997-ben a Budapest Autó alapító tagjai voltak. A Budapest Autónál 2013. óta kereskedelmi igazgatóként, 2015 februárjától vezérigazgató-helyettesként dolgozott.  A Budapest Autófinanszírozási Zrt. 2017-től a Budapest Bank önálló autófinanszírozási üzletágaként, ám a „Budapest Autó” márkanevet megtartva működött tovább, immár Pfandler Tamás üzletágvezetői irányítása alatt. Munkája és az élete szinte egybeforrt a lízingpiaccal és a Budapest Autóval, ahol több mint két évtizedet dolgozott tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláig. Kiemelkedő szaktudásával és a lízingszakma iránti odaadásával pedig a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagjaként is mindent megtett a piac fejlődéséért.

Dr. Kishonti László pályáját az AGROINFORM Részvénytársaságnál kezdte, ahol a magyarországi agrárkutatás és fejlesztés kialakításáért volt felelős. Amikor lehetőség nyílt kereskedelmi bankok alapítására, váltott, és 1992-ben a pénzügyi szférában helyezkedett el az Agrobanknál. 1996-ban közgazdasági végzettséget szerzett. Hitelezési tanulmányutakon vett részt Angliában és az Egyesült Államokban. Közel tíz év után távozott az akkor már Mezőbankból, ahol a hitelezési kockázatokért és a követeléskezelésért volt felelős, miközben aktívan részt vett a termékfejlesztésben és a hitelezési politika kialakításában is. Rövid Erste Bankos kitérő után lett 2004-ben a K&H Pannonlízing Csoport Szabályozási és Compliance területének vezetője, és azonnal bekapcsolódott a Lízingszövetség munkájába is a Risk Bizottság tagjaként. Ekkora tehető a lízing szakma iránti elköteleződése, és az, hogy a Magyarországon még gyerekcipőben járó terület, a compliance, a pénzmosás és csalás megelőzés egyik legnagyobb tudású szakemberévé vált. A munkát nyugdíjba vonulása után sem tudta abbahagyni, haláláig a De Lage Landen compliance tanácsadójaként tevékenykedett. Folyamatosan képezte magát, de emellett fontosnak tartotta, hogy tapasztalatát, ismereteit másoknak is átadja. Szerzője volt a Nemzetközi Bankárképző lízing tankönyvének a 2000-es évek közepén, és megalakulásától kezdve, 2010-től állandó és meghatározó tagja volt a Lízingszövetség Oktatási Bizottságának. Dr. Kishonti László egy személyben volt mentor, szaktekintély és kolléga, akire mindig maximálisan számíthattak munkatársai. Fáradhatatlanul dolgozott élete utolsó, már betegséggel beárnyékolt életszakaszában is. Mindig fontos volt számára saját fejlődése és a tudás átadása a fiatalabb generációnak, valamint az újonnan kezdő lízinges kollégák számára is. Nem csak értéket teremtett, de azt minden igyekezetével próbálta őrizni és önzetlenül átadni színvonalas oktatásokkal és tanácsadói, mentori beszélgetésekkel.