Makronaptár: ipar, kiskereskedelem, turizmus a napirenden

Hírek2023. ápr. 30.Növekedés.hu

A márciusi ipari termelésről, kiskereskedelmi forgalomról és a kereskedelmi szálláshelyek adatairól számol be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), illetve közli a külkereskedelmi termékforgalom részletes adatait, valamint a lakásépítések, építési engedélyek első negyedévi statisztikáját.

Kedden közli a külkereskedelmi termékforgalom februári adatait második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az első becslés szerint februárban az export euróban számított értéke 10, az importé 3,8 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 749 millió euróval javult, a termék-külkereskedelmi többlet 513 millió euró (187 milliárd forint) volt februárban. A kivitel értéke 12 milliárd 632 millió eurót (4890 milliárd forintot), a behozatalé 12 milliárd 119 millió eurót (4703 milliárd forintot) tett ki.

Csütörtökön jelennek meg a kereskedelmi szálláshelyek márciusi forgalmának adatai.

Februárban a kereskedelmi szálláshelyeken 552 ezer vendég 1,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 1,0, a vendégéjszakáké 0,4 százalékkal csökkent 2022 februárjához viszonyítva. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 13 százalékkal volt kevesebb, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakáké 17 százalékkal nőtt. Az összes bruttó árbevétel közel 30 milliárd forintot tett ki, amely folyó áron 42 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál.

Ugyancsak csütörtökön teszi közzé a KSH a lakásépítések, építési engedélyek első negyedévi alakulásáról készített statisztikát.

Tavaly éves szinten 20 540 új lakás épült, 3,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 35 002 volt, 17 százalékkal több, mint 2021-ben. Tavaly Budapesten 6610 lakást vettek használatba, 6,1 százalékkal kevesebbet, mint 2021-ben. Az új lakások száma a megyei jogú városokban 11 százalékkal nőtt, a többi városban 3,9 százalékkal csökkent, a községekben pedig 24 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

Pénteken az ipari termelés márciusi adatait közli első becslése alapján a statisztikai hivatal.

Februárban az ipari termelés volumene 4,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. Az ipari export volumene 2,0 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, az ipar belföldi értékesítése 12,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos hónapjához képest. A feldolgozóipari alágak többségében csökkenést mért a KSH, ugyanakkor a legnagyobb súlyú járműgyártásban nőtt a termelés volumene. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás a januárinál 0,3 százalékkal nagyobb volt februárban.

Szintén pénteken teszi közzé a KSH a kiskereskedelem márciusi forgalmának adatait.

Februárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 10,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 8,6, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 9,8, az üzemanyag-kiskereskedelemben 14,5 százalékkal kisebb lett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.