MKT: Top10-es szereplés Pozsonyban!

Hírek2023. szept. 12.Növekedés.hu

Az előkelő 10. helyen végzett a Közgazdasági Diákolimpia pozsonyi nemzetközi döntőjében Madár Gergely, a budapesti Németh László Gimnázium diákja. A kiváló teljesítmény értékét mutatja, hogy a döntőn 14 ország mintegy 70 diákja mérte össze közgazdasági tudását, és a versenyen 18 országból összesen 80 ezer középiskolás diák indult el.

A pozsonyi döntőn Gergő mellett Andrási Szabolcs (Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Technikuma), Németh Boglárka (ózdi Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium), Dudás Ágoston (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium) és Kovács-Bordás Bálint (székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola) képviselte hazánkat.

A Magyarországot képviselő csapat a Közgazdasági Diákolimpia pozsonyi nemzetközi döntőjénA Magyarországot képviselő csapat a Közgazdasági Diákolimpia pozsonyi nemzetközi döntőjén