MNB: Európa legzöldebb jegybankja leszünk - indul a zöld eszköztár stratégia

Hírek2021. júl. 6.Dajkó Ferenc Dániel

Az MNB Európa legzöldebb jegybankja akar lenni. Virág Barnabás a jegybank alelnöke meghirdette a zöld eszköztár stratégiát. Két új pilot projekttel indulnak. 200 milliárdot szánnak újlakás-építésre és vásárlásra.

A XXI. században mindenki számára nyilvánvaló, hogy a környezeti feltételeket figyelmen kívül hagyva, gazdasági növekedést elérni , illetve fenntartani nem lehet. Így van ez Magyarországon is, ezért a magyar jegybank is áttekintette, hogyan lehet ezt a kihívást monetáris politikai eszköztár stratégián keresztül kezelni, illetve hogyan lehet majd hosszú távon a jövőben megfelelő válaszokat találni.

Kis lépés ez egy jegybanknak, de reményeink szerint nagy lépés lesz az emberiségnek. De nem holdra szállni szeretnénk, hanem a Földet megmenteni, és egy fenntartható növekedési pályán tartani a világunkat

– fogalmazott Virág Barnabás, az MNB alelnöke a jegybank zöld eszköztár stratégiájához kapcsolódó döntésekről szóló online sajtóeseményen.

Nem érinti a kamatemelési ciklust

Kiemelte, hogy a Magyar Nemzeti Bank új zöld eszköztár stratégiája a monetáris politika irányultságát nem érinti. A kamatemelési ciklus pedig mindaddig folytatódni fog, ameddig az inflációs kilátások, fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak.

Az MNB a kamatemelési ciklusával határozottan fellép az inflációs kockázatokkal szemben

– húzta alá.

A havi emelések mértékét illetően a júliusi döntésük meghatározó lesz – tette hozzá.

Zöld irány a pénzügyi közvetítésben

Áttérve az új zöld eszköztár stratégiára elmondta, hogy annak célja, hogy hosszú távon a pénzügyi közvetítés minél inkább egy zöld irányba mozduljon el.

Ahhoz, hogy egy zöld növekedési modellt legyen képes felépíteni a világ, ahhoz rengeteg, a Világbank becslése szerint közel 90 ezer milliárd dollár értékű új infrastrukturális beruházásra lesz szükség -ismertette. Magyarországon a jegybank számításai szerint 2031-ig több mint 9 ezer milliárd forint beruházást kell eszközölni ebből a célból, míg 2050-ig ez az összeg elérheti a 25 ezer milliárdot, hogy elegendő új beruházás születhessen a klímacélok érdekében.

Manapság a világban a jegybankok egyre aktívabban foglalkoznak a zöld gazdaságra való átállás kérdésével. Az MNB-nél úgy gondolják, hogy környezeti fenntarthatóság nélkül nincs árstabilitás, tehát fenntartható növekedés nélkül, nincsen stabilitás a pénzügyi rendszerben, ráadásul a járványból kikerülve a cél az, hogy Magyarország egy környezeti szempontból is fenntartható növekedési pályára álljon – hangsúlyozta.

A jegybank mindhárom mandátumát érinti

Látható tehát, hogy a környezeti fenntarthatóság kérdésköre a jegybank mindhárom mandátumát érinti, ennek megfelelően a jegybankok szerepe ezen a téren megemelkedett. Ennek fényében a jegybanknak kezelnie kell azokat a piaci kudarcokat, amelyek a klímakockázatok nem megfelelő árazásából adódnak. Fontos a piacépítés, a példamutatás, és a jegybanknak mint aktív piaci szereplőnek is fontos áttekinteni a folyamatait és azokat zöld irányba terelnie – húzta alá.

MNB

Az MNB már korábban is komoly lépéseket tett a klímavédelem érdekében, azonban most az Országgyűléstől Európában elsőként egy fenntarthatósági mandátumot is kapott.

A Nemzeti Bank több területen is elő szeretné segíteni a környezeti fenntarthatósági célok elérését. A felügyeleti intézkedések és szabályozások, valamint a makroprudenciális politika területén már korábban is rendkívül aktív volt a magyar jegybank, miközben a saját működésükből fakadó ökológiai lábnyomot is fokozatosan igyekeztek csökkenteni.

Ezen a téren szeretnének egy új pillért, méghozzá a monetáris politika kérdéskörét lefedni a mostani döntéssel. Létrejött egy zöld jegybanki eszköztár stratégia is, ami ezeket a döntéseket, a jövőbeni célokat magában foglalja – ismertette.

Európa legzöldebb jegybankja

Jövőképük egyszerű, ám nagyratörő, nem kevesebbet szeretnének, mint a térség és Európa egyik legzöldebb jegybankja lenni – hangzott el.

Ennek oka, hogy a jegybank szeretné, ha a válságból való kilábalás után nemcsak újjáépülne a gazdaság hanem zöldülne is, tehát környezetbarátabban jönne ki belőle a magyar gazdaság, mint ahogy belement.

A stratégia megvalósításának több pillére is lesz. Ezek egy része jelen pillanatban is zajlik. Ezek a következőek:

  • fenntartható módon megvalósuló gazdasági transzformáció támogatása
  • kitűzött klímacélok elérésének támogatása
  • pénzügyi rendszer klímatudatosságának a növelése
  • fogyasztói és társadalmi szemléletformálás
  • a legjobb nemzetközi gyakorlatok meghonosítása
  • a monetáris politikai eszközök klímakitettségének értékelése

Az MNB eszköztára széles lesz – húzta alá Virág Barnabás.

MNB

Ennek megfelelően a következő időszakban a fedezet kezeléstől, a tartalék stratégián át, a hitelösztönző programokig a rendelkezésükre álló eszközök mindegyikénél el fogják végezni azokat a vizsgálatokat, amelyeken keresztül a zöld irányba terelés minél hatékonyabban megtehető. Persze ez nem egyik pillanatról a másikra zajlik majd le, még ha vannak is rövid távú programok – fogalmazott.

Két pilot projekt

Végezetül bemutatott két olyan pilot projektet, amelyekkel ezt a Zöld Eszköztár Stratégiát szeretnék a gyakorlatba is átültetni.

Az egyik ilyen a Zöld Jelzáloglevél- Vásárlási Program.

MNB

Fontos számukra, hogy zöld minősítés, külső fél által nemzetközi szinten elismerten bizonyítható legyen.Az árazás esetében a valóban zöld kötvények esetében hajlandó a jegybank valamekkora preferenciát biztosítani.

A másik lépésük a lakáshitel piacot érinti.

Azt látjuk, hogy jelenleg a zöld szempontok egyáltalán nem érvényesülnek a lakáshitel piacon. A megfelelő energiahatékonysági tartományban lévő lakásállomány jelenleg minimális, 2,5 százalék

- húzta alá

Ennyi lakás éri el a BB minősítést, aminek a teljesítése 2022 júliusától elvárt. Eközben a hitelpiacon nincs olyan zöld termék, amivel ezen változtatni lehetne. A bankok nem veszik figyelembe, a környezetbarát szempontokat, ezen szeretnének változtatni – hangsúlyozta.

mnb

Ezért a hitel ösztönző programjaikon, azaz a Növekedési Hitelprogramon belül egy célzott programmal szeretnének egy lépést tenni a lakáshitelpiacon a zöld célok elérésének az érdekében, ennek megfelelően elindítják a Zöld Otthon Programot, a kifutó növekedési hitel helyett. A program paramétereit tekintve nagyon hasonló a növekedési hitelhez. A program keretösszege 200 milliárd forint, a támogatott hitel csak újlakás-építés és vásárlásra elérhető és a hitel devizaneme forint lesz. A program részleteiről az egyeztetést az MNB a következő napokban a Bankszövetség, tehát a magyar bankrendszer tagjaival megkezdi és valamennyi részletelem tisztázását követően várhatóan a program 2021. október elején indul majd el.

Röviden ez a két első lépés, amit ezen a hosszú úton, tehát az új Zöld Eszköztás Stratégia keretében megteszünk, azonban eközben a monetáris politika irányultsága, ennek megfelelően a kamatemelési ciklus nem változik – hangsúlyozta.