Nézze meg milyen asztalnál tárgyalt Putyin a kínai elnökkel - fotó

Hírek2022. szept. 15.MTI

Ma találkozik egymással Vlagyimir Putyin és a Hszi Csin Ping kínai elnök, aki egyben a Kínai Kommunista Párt főtitkára, Üzbegisztánban. A háromoldalú tárgyalásoknak jelentős a tétje minden ország számára.

Putyin és a kínai elnök számára is létkérdés a találkozó. Erről itt írtunk bővebben. Moszkvának szüksége van Kína támogatására az ukrajnai háborúban, azonban Peking folyamatos hintapolitikát folytat. Kína eddig nem lépett át egy határt Putyin támogatásában félve a nyugati szankcióktól.

A csúcstalálkozó célja, hogy jelezze a két ország erősségét a Nyugattal szemben.

Nagyra értékeljük kínai barátaink kiegyensúlyozott álláspontját az ukrán válsággal kapcsolatban

mondta Putyin a találkozó elején - tudósít a New York Times.

Megértjük az ezzel kapcsolatos kérdéseiket és aggodalmaikat. A mai találkozón természetesen részletesen kifejtjük álláspontunkat ebben a kérdésben.

A találkozót követően Kína közleményt adott ki, amelyben kijelentette, hogy "Kína kész együttműködni Oroszországgal abban, hogy egymásnak erőteljes támogatást nyújtsanak az alapvető érdekeiket érintő kérdésekben". A közlemény szerint "a világban, az időkben és a történelemben bekövetkezett változásokkal szemben Kína kész együttműködni Oroszországgal, hogy demonstrálja egy nagy ország felelősségét, vezető szerepet játsszon, és stabilitást vigyen a zavaros világba".

Közösen kiállunk egy igazságos, demokratikus és többpólusú világrend kialakítása mellett, amely a nemzetközi jogon és az ENSZ központi szerepén alapul, nem pedig olyan szabályokon, amelyeket valaki kitalált és megpróbál másokra erőltetni anélkül, hogy megmagyarázná, miről is van szó

mondta Putyin.

Általánosságban azt kell mondanom, hogy az egypólusú világ megteremtésére irányuló kísérletek az utóbbi időben abszolút rossz formát öltöttek, és a bolygón lévő államok túlnyomó többsége számára teljesen elfogadhatatlanok.

Putyin és Hszi utoljára februárban, a pekingi téli olimpia kezdete előtt találkozott. Nyilatkozatban "határok nélküli" barátságot hirdettek, és bírálták az Egyesült Államok befolyását a régióikban.

Uhnágin Hürelszüh mongol, Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök (b-j) háromoldalú megbeszélést folytat a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) csúcstalálkozóján Szamarkandban 2022. szeptember 15-én.
MTI/EPA/Szputnyik/Alekszandr Demjancsuk