Légi közlekedés: óvatos, mégis látványos visszarendeződést mutatnak a HungaroControl adatai

Hírek2020. júl. 22.Növekedés.hu

Bár az előrejelzések továbbra is kimért ütemű visszarendeződést jósolnak az európai légi közlekedésben, az elmúlt másfél hónap látványos eredményeket hozott a HungaroControl által kezelt forgalomban. Nyár kezdete óta a magyar és a koszovói magas légtérben 20, a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér le- és felszálló forgalmában 30 százalékpontot meghaladó növekedés tapasztalható a korábbi mélyponthoz képest.

A koronavírus terjedésének lassításáért elrendelt korlátozások hatására áprilisban szinte napok alatt több mint 90 százalékkal csökkent az európai légi forgalom az előző év azonos időszakához képest. Ugyanez a tendencia érvényesült a magyar, illetve a HungaroControl által kezelt koszovói magas légtér forgalmában is, ezáltal az irányítók naponta mintegy kétezerrel kevesebb gép biztonságos repülését segítették.

A globális járványhelyzet a légi közlekedésben ugyan soha nem látott visszaesést hozott, ebben az időszakban lényegesen felértékelődött a cargo járatok szerepe, ezzel együtt még hangsúlyosabbá vált a légi forgalmi szolgáltatás jelentősége is. A HungaroControl irányítóinak köszönhetően az egészségügyi védőfelszerelések, gyógyászati segédeszközök, a koronavírus-tesztek, illetve a gyógyszerszállítmányok így időben és a legnagyobb biztonságban érkezhettek meg Magyarországra.

Az áprilisi mélypont után május végétől lassú ütemben, mégis növekedni kezdett a kezelt járatok száma hazai és európai viszonylatban egyaránt. A visszarendeződés júniusban, a járványhelyzet miatt bevezetett intézkedések enyhülése, köztük az utazási korlátozások feloldása következtében vett nagyobb lendületet. Ennek megfelelően Magyarország átrepülő forgalma 20, a Koszovó feletti magas légtér gépmozgásai 25, míg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér le- és felszálló forgalma 30 százalékpontot meghaladó mértékben nőtt a korábban mért, lesújtó adatokhoz képest.

A turizmus mellett a légi közlekedés a járvány nyomán kibontakozó válság egyik legnagyobb károsultja, ugyanis jelentősen csökkentek a légi navigációs szolgáltatók bevételei. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a jelenlegi európai kezdeményezések homlokterében nem a légi közlekedési infrastruktúra működőképességének biztosítása, illetve a tagállami tulajdonú légi forgalmi szolgálatok megsegítése áll, sokkal inkább a nagyobb lobbierővel rendelkező piaci szereplőket, a légitársaságokat kívánják megmenteni Brüsszelben. A HungaroControl álláspontja szerint az iparági krízisre egyedül az jelenthetne megoldást, ha az Európai Bizottság olyan stabil jogszabályi környezetet garantál, amely a légi navigációs szolgáltatók kieső költségeinek teljes megtérítését biztosítja.