Putyin: Készek állunk bevetni az atomfegyvert, ha Oroszország szuverenitása forog kockán

Hírek2024. márc. 13.MTI

A Nyugattal való tisztességes megállapodáshoz Oroszországnak írásba foglalt, hiteles garanciákra van szüksége - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televíziónak és a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott, szerdán megjelent interjúban.

Nem akarom kimondani, de nem bízom senkiben. Nekünk garanciákra van szükségünk, és a garanciákat pontosan meg kell fogalmazni, olyanoknak kell lenniük, amelyek kielégítenek bennünket és amelyekben megbízunk

- mondta Putyin a Rosszija Szegodnya orosz állami médiacsoportnak nyilatkozva.

Az elnök leszögezte, hogy a felelős döntések meghozatala során nem fog semmi olyat tenni, ami nem felel meg Oroszország érdekeinek. Megismételte Moszkva készségét az Ukrajnáról való tárgyalásokra, de csak az olyanokra, amelyek nem "a pszichotróp szerek használata utáni kívánságokon", hanem a valóságon alapulnak.

Kijelentette, hogy Oroszország haditechnikai szempontból készen áll a nukleáris háborúra. Elmondta, hogy az ukrajnai háború során soha nem volt szükség a taktikai nukleáris fegyver bevetésére.
 

 Haditechnikai szempontból természetesen készen állunk. Ők (a nukleáris erők) folyamatosan készenlétben vannak

- mondta.

Putyin azt mondta, hazájának nukleáris triádja korszerűbb, mint bármelyik másik országé. Közölte, hogy Oroszország akkor lenne kész az atomfegyver bevetésére, ha az orosz állam létéről, vagy a szuverenitásának és függetlenségének sérelméről lenne szó.

zzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok korszerűsíti nukleáris erőit és ezek minden komponensét fejleszti, Putyin kijelentette: "Mi is".

Az elnök nem zárta ki, hogy Oroszország atomfegyver-kísérleteket hajt végre, ha az Egyesült Államok is így tesz.

Kijelentette, hogy Oroszország intervenciós erőként kezelné az Ukrajnában megjelenő amerikai csapatokat, és ennek Washington tudatában van. Úgy vélekedett, hogy Emmanuel Macron francia elnöknek a nyugati csapatok Ukrajnába küldésére vonatkozó és más oroszellenes kijelentései összefüggésben állhatnak az afrikai helyzet miatti sértettséggel, azzal, hogy Oroszország Franciaországgal ellentétben megerősítette pozícióit a kontinensen. Hozzátette ugyanakkor, hogy Moszkva nem akarta kiszorítani Párizst a kontinensről, ellenkezőleg, éppen az afrikai vezetők voltak azok, akik kifejezték az Oroszországgal való együttműködés iránti vágyukat. Példaként a Wagner katonai magánvállalat esetét hozta, amely "először Szíriában valósított meg egy sor gazdasági projektet, majd átkerült más afrikai országokba is".
 Leszögezte, hogy Oroszország senkinek nem engedi meg, hogy beavatkozzon a belpolitikai folyamataiba. Ilyen beavatkozásnak minősítette, hogy 2011-ben Joe Biden, még amerikai alelnökként, Moszkvába utazott, hogy lebeszélje őt az elnökválasztásban való részvételről.