Románia biztosítja jelenleg Moldova áramszükségletének több mint 90 százalékát

Hírek2022. nov. 5.MTI - Gazda Árpád, Kolozsvár

Bogdan Aurescu román külügyminiszter szerint Románia biztosítja jelenleg a Moldovai Köztársaság villamosenergia-szükségletének több mint 90 százalékát.

A román diplomácia vezetője a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva beszélt erről szombaton, kijelentéseit az Agerpres hírügynökség idézte. Megjegyezte: energetikai szempontból Moldova nagyon nehéz helyzetben van, hiszen az ország mind a földgáz, mind a villamos energia tekintetében száz százalékban külső forrásoktól függ.

A tárcavezető emlékeztetett: amióta Ukrajna az orosz rakétatámadások következtében leállította az áramexportot, Románia szállít villamos energiát a Moldovai Köztársaságnak, az ország áramszükségletének több mint 90 százalékát biztosítva jelenleg. A miniszter hozzátette, emellett fűtőolajat és 130 ezer köbméter tűzifát is küldtek a szomszédos országnak.

Ugyanakkor továbbra is kérjük a nemzetközi közösséget, nyújtson támogatást a Moldovai Köztársaságnak, hogy vásárolhasson energiát a szabad piacon

tette hozzá.

A minisztert Románia schengeni térséghez való csatlakozásáról is kérdezték. Aurescu szerint Hollandia még nem hozott döntést a kérdésben, ezért van még lehetőség arra, hogy politikai, diplomáciai, technikai lépéseket tegyenek a csatlakozás elősegítése érdekében.

"Mi azon dolgozunk, hogy minél előbb eredményt érjünk el, legyen az a bel- és igazságügyi tanács decemberi ülésén vagy máskor" - magyarázta. A miniszter felidézte: nemrég Nicolae Ciucă miniszterelnök arra kérte Románia európai parlamenti képviselőit és politikusait, hogy ne támadják Hollandiát ebben az időszakban.

"Okosan, érvelve, diplomatikusan kell dolgozni, a frusztrációk és a követelőző retorika nem vezet eredményre. Ezek csak arra jók, hogy növeljék a vita politikai tétjét, vagy ellenérzéseket keltsenek, amelyekre most nincs szükség" - nyomatékosította.