Sikeresen zárult a McDonald’s a pályakezdők foglalkoztatásáért program első szakasza Ózdon

Hírek2022. máj. 25.Növekedés.hu

A magyarországi McDonald’s támogatásával és a United Way Magyarország szakmai vezetésével megvalósuló projektsorozat első eleme az ózdi Kerisek Alapítvány, az Ózdi Ifjúságért Alapítvány és az ÓMI Zenés Színház együttműködésében létrejött „Készségfejlesztési Oktatócsomag mindennapjainkhoz” című programja.

A programban közel 40, zömében hátrányos helyzetű fiatal vesz részt, és kap lehetőséget szociális kompetenciái, kezdeményezőkészsége, vállalkozói kompetenciái, anyanyelvi és pénzügyi készségei fejlesztésére. 

Az összetett programsorozat egyik kiemelt eseménye az április végi állásinterjú-szimuláció volt, ahol többek között olyan vállalatok, mint a Nokia, a Wellis, a Wama Europe, az Ózdi Acélművek Kft., az Antenna Hungária és az Unilever önkéntesei adtak lehetőséget arra, hogy a fiatalok megélhessék életük első állásinterjú élményüket.  

A fiatalok előre megadott fiktív pozíciókra jelentkeztek és online próbainterjúkon vettek részt. Az önkéntes szakemberek pedig az önéletrajzra, a motivációs levélre és az interjún való szereplésre adott visszajelzésekkel segítették a fejlődésüket.

Hajdú Krisztián, az Ózdi Kerisek Alapítvány elnöke elmondta, hogy

2021 őszén Szaka Attila az Ózdi Ifjúságért Egyesület vezetője bíztatta a közös munkára, így indultak a pályakezdő fiatalokat segítő pályázaton. Hozzájuk csatlakozott még az OMI Zenés Színház is, akik kommunikációs - technikát és helyzetgyakorlatokat is tanítottak a képzésben résztvevőknek.

A többmodulos tanterv egy átfogó képzést kíván adni a munkaerőpiacra kilépő fiataloknak. Az önismeret, kommunikáció, családi költségvetés tervezése, pénzügyi ismeretek, gazdasági ismeretek mellett önéletrajzírás és motivációs levélírást is tanulhattak a fiatalok a képzés során.

A diákok visszajelzése összességében pozitív volt, becsalogatni nehezebb volt őket, mint bent tartani a programban. Valószínűleg rájöttek arra, hogy az itt tanultakat később is hasznosíthatják majd.

– tette hozzá Hajdú Krisztián az Ózdi Kerisek Alapítvány elnöke.

Megkérdeztük a programban részt vevő fiatalokat is, hogy milyen tapasztalataik voltak, akik kiemelték, hogy rengeteget adott nekik a képzés, a személyes tapasztalat, a valós HR szakemberekkel történő beszélgetések és ezáltal egy komplex tanulási módszertan.

A nap lezárásként okleveleket adtak át a résztvevőknek. Hajdú Krisztián, az Ózdi Kerisek Alapítvány elnöke elmondta, hogy a jövőben is tervezik a program indítását diákjaik körében.

A pályakezdők 21. századi készségfejlesztésére irányuló projektsorozat következő állomása Kisvárda, ahol a McDonald’s és a United Way Magyarország együtt gondolkozásra hívta a helyi civil szervezeteket egy fórum keretében április végén.  Ózdhoz hasonlóan, Kisvárdán is 5 millió Ft értékben hirdettek pályázatot, ahol ugyancsak a fiatalok pályakezdését segítő programokat várnak a szakmai zsűri elé egészen június 3-ig.

Tapasztalatok és kutatások sora bizonyítja, hogy a pályakezdő fiatalok többsége nem rendelkezik a hatékony munkavégzéshez szükséges alapkészségekkel és kompetenciákkal, ami rontja mind az elhelyezkedési, mind pedig az előmeneteli esélyeiket. Ez egy komplex probléma, melynek megoldásához együttműködésre van szükség többek között az oktatás, a civil szféra, a munkaügyi szervek és a munkaadók között, kis közösségi és rendszerszinten egyaránt. Ebben a programban Ózd és Kisvárda környékén olyan kezdeményezések születnek, amelyek együttműködésben jó példát mutatnak, mi nagyon hálásak vagyunk a közös munkáért és igyekszünk minél többféleképpen hozzájárulni ahhoz, hogy ezek az együttműködések tartósak maradjanak, a helyi fiatalokért.

– tette hozzá Szikszay Zsuzsa, a United Way Magyarország programokért felelős vezetője.