Sokkal kevesebb orosz gáz érkezik Németországba, attól tart a kormány, hogy elzárja a csapokat Moszkva

Hírek2022. júl. 8.MTI

Állami tőkeinjekciót kaphatnak a hirtelen drágulás miatt megrendülő energiacégek Németországban egy törvénymódosítás szerint. A háttérben az áll, hogy kevesebb földgáz érkezik Oroszországból, és attól tartanak, hogy teljesen leállítja Moszkva a szállítsáokat. A piacról most csak sokkal drágábban vehetnek gázt a vállalatok, ezért fordultak állami támogatásért.

A törvénymódosítást az Oroszországból érkező földgázszállítások visszafogása miatt rohamtempóban tárgyalt meg a parlament (Bundestag), és csütörtökön késő este fogadott el. Pénteken állami támogatást kért az ország legnagyobb földgázimportőre, az Uniper.

A koronavírus-világjárvány első szakaszában szinte egyik napról a másikra az összeomlás szélére került légitársaság, a Lufthansa megmentésének mintájára kidolgozott megoldás szerint az állam az eddiginél jóval gyorsabban juttathat tőkét az ország működéséhez elengedhetetlenül szükséges - az úgynevezett kritikus infrastruktúrához sorolt - energetikai vállalatoknak.

Az állam átmenetileg tulajdonrészt is szerezhet az ilyen cégekben, és akár a működtetés felügyeletét is magához vonhatja.

Két megoldás, hogy ne hárítsák át a pluszköltséget a lakosságra

A törvényben rövid távú stabilizációs intézkedéseknek nevezett műveletek nem csupán az energiaellátás fenntartását szolgálják, hanem azt is, hogy ne kelljen azonnal áthárítani a fogyasztókra a drágulás miatt megnövekedett költségeket.

Ha ez mégis elkerülhetetlen, két megoldást lehet alkalmazni. Az egyik az úgynevezett árkiigazítási mechanizmus, amellyel az ágazat szereplői az érvényes tarifát felülírva érvényesíthetik áraikban az orosz gázszállítások visszafogásából eredő többletköltségeket.

A másik megoldás az árkiigazítási mechanizmus kiegyensúlyozott, "nettósított" változata. Ennek révén a többletköltségeket nem egyedül az orosz szállítások csökkentése miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalatok ügyfelei viselik, hanem az összes fogyasztó közösen, egy új illeték formájában.

Mindkét megoldás szigorú feltételekhez kötött és "egyelőre nem aktiválható", de "rendelkezésre kell állniuk az eszköztárban, hogy a gázárak további emelkedése és a helyzet súlyosbodása esetén cselekedni tudjunk" - emelte ki a szövetségi gazdasági minisztérium az energiaellátás biztonságáról szóló törvény módosításáról kiadott közleményében.

Mint írták, az új eszközrendszer azt szolgálja, hogy fenntartsák az energiaszektor működését és megakadályozzák a válság átterjedését más területekre. Ha például csökken a gázimport, a gáz várhatóan jelentősen drágul a piacon, és ha az energiavállalatok nem tudják kifizetni a magas árakat, és így nem tudják teljesíteni a szerződéseiket, akár fizetésképtelenné is válhatnak, és összeomlásuk "komoly zavart" okozhat az egész gazdaságban, "az ellátási lánc mentén egészen a végfelhasználóig" - fejtette ki a minisztérium.

A kormány attól tart, hogy Moszkva az energiaválság elmélyítésének céljával teljesen leállítja a gázszállítást az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-1 vezetéken a július 11-én kezdődő tíznapos karbantartás után.A vezetéket üzemeltető Gazprom orosz állami energetikai óriáscég június közepén nagyjából 50 százalékkal csökkentette a Németországba szállított földgázmennyiséget. A közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) adatai szerint az Északi Áramlat-1 vezetéken így alig 700 gigawattórának (GWh) megfelelő mennyiség érkezik napi szinten. Ez a mennyiség a Gazprom korlátozása előtt még 1400 GWh felett volt.

Szintén jelentősen csökkent az Ukrajna-Szlovákia-Csehország útvonalon érkező orosz gáz mennyisége, a német-cseh határon fekvő Waidhaus mérőállomáson regisztrált adatok szerint 600 GWh-ról 200 GWh-ra.A hatóság legutóbbi, csütörtöki napi jelentés szerint az ellátási helyzet "feszített, és nem zárható ki, hogy tovább romlik majd", de a piaci szereplők más forrásból tudják pótolni a kieső mennyiséget, bár "jelentősen drágábban". A tározók feltöltése egyelőre zavartalanul folytatódik, a töltöttségi szint 62,9 százalékos. A zavartalan téli ellátáshoz októberre 80 százalékos, novemberre 90 százalékos töltöttségi szintet kell elérni.

Alig néhány órával a törvény elfogadása után, pénteken stabilizációs intézkedéseket - azaz állami segítséget - kért a kormánytól az ország legnagyobb földgázimportőre, az Uniper.

A földgázzal számos iparvállalatot és száznál is több városi, települési közműszolgáltatót kiszolgáló vállalat tájékoztatása szerint az orosz gázszállítások visszafogása lehetetlen helyzetbe hozta őket, mert az ellátás folyamatossága érdekében pótolniuk kell a kieső mennyiséget a piacról, ahol a Gazprommal kötött hosszú távú szerződésekhez képest nagyságrendekkel magasabb árat kell fizetniük.Ez azzal fenyeget, hogy az év végére tízmilliárd eurós (4100 milliárd forint) veszteséget halmoznak fel - ismertették az Uniper düsseldorfi tájékoztatóján.

Olaf Scholz kancellár és Robert Habeck gazdasági miniszter a támogatásukról biztosították a vállalatot. A mentőakcióról már folynak a tárgyalások. Az Uniper tájékoztatása szerint tárgyalnak a többi között a többletköltségek elosztásáról, a KfW állami fejlesztési bank által az ukrajnai háború következményeinek kezelésére megnyitott hitelkeret bővítéséről, és arról is, hogy a szövetségi kormány tőkejuttatással tulajdonrészt szerez a cégben.

Az Uniper fő tulajdonosa egy finn állami energiacég, a Fortum, amely szintén részt vesz a szövetségi kormánnyal kezdett tárgyalásokon.