Szíriából is jönnek zsoldosok az orosz-ukrán háborúba, az Iszlám Állam ellen is harcoltak

Hírek2022. ápr. 23.Sz.A.

Egyre valószínűbb, hogy Szíriából is érkeztek zsoldosok és veterán orosz katonák Ukrajnába, megsegítendő az orosz felet a kelet-ukrajnai offenzívában. Szír vélemények szerint a segítségük nélkül is győzni fognak az oroszok. Olyan harcosok is részt vesznek az Ukrajna elleni invázióban, akik korábban az Iszlám Állam elleni is felvettlk a harcot a sivatagban.

Szuhail al-Haszan dandártábornok harcosai – akiket a szíriai háborúban az oroszok képzetek ki – már bejelentették, hogy szívesen részt vennének Oroszország Ukrajna elleni inváziójában. Olyan fegyveresekről van szó, akik között szép számmal találunk olyanokat, akik a szíriai háborúban már éveket harcoltak – olvasható az AP hírügynökség elemzésében.

Sokan jelentkeztek Szíriából

Bár a Kreml tisztviselői a háború elején azzal dicsekedtek, hogy több mint 16 000 jelentkező érkezett a Közel-Keletről, amerikai tisztviselők és Szíriát megfigyelő aktivisták szerint a térségből még nem csatlakozott jelentős számú harcos az ukrajnai háborúhoz. Elemzők ugyanakkor azt is kiemelik, hogy Szíriában továbbra is jelentős az orosz befolyás, elsősorban csak a tengeri kijárat biztosítása miatt.

Elemzők szerint ez azonban megváltozhat, ahogy Oroszország a harc következő szakaszában teljes körű offenzívát indított Kelet-Ukrajnában. Úgy vélik, hogy a következő hetekben nagyobb valószínűséggel vethetnek be szír harcosokat, különösen azután, hogy Putyin az orosz hadsereg korábbi szíriai irányítóját, Alekszandr Dvornikov tábornokot nevezte ki az ukrajnai hadműveletek irányítására.

Egyes szakértők ugyanakkor megkérdőjelezik, hogy a szíriai harcosok mennyire lennének hatékonyak Ukrajnában. Kétségtelen ugyanakkor, hogy be lehet vonni őket a harcokba, ha  a növekvő veszteségek pótlására, mert több erőre van szükség a városok ostromához. Dvornikov jól ismeri az Oroszország által kiképzett szíriai félkatonai alakulatokat, hiszen ő felügyelte azokat a hadműveleteket, amelyek célja a szíriai ellenzék kezén lévő városok kíméletlen ostroma volt.

Kell harcos az erős orosz offenzívához Kelet-Ukrajnában

Ahmad Hamada, a szíriai hadseregből disszidált, és jelenleg Törökországban élő katonai elemző szerint az oroszok egyre erőteljesebb támadására lehet számítani, amelyben valószínűleg szíriai harcosok is részt vesznek majd.

A brit székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának munkatársa, Rami Abdurrahman arról számolt be, hogy eddig mintegy 40 000 ember jelentkezett, hogy harcolna az orosz-ukrán háborúban: 22 000 az orosz hadseregnél és mintegy 18 000 az orosz Wagner-csoportnál.

Abdurrahman szerint az al-Haszan 25. különleges missziós hadosztályának mintegy 700 tagja – akiket Szíriában „Tigris Erők” néven ismernek – az elmúlt hetekben elhagyták Szíriát, hogy az orosz erők oldalán harcoljanak. 

Kormánypárti aktivisták ugyanakkor az elmúlt két hétben a Tigris Erők katonai gyakorlatairól szóló videókat tettek közzé a közösségi médiában. Az egyik videón orosz tisztek tűntek fel, akik egy helikopterben tanácsokat adtak az ejtőernyősöknek. Nem volt azonban világos, hogy a videók frissek-e, vagy valamikor korábban készültek.

Eddig mintegy 100 férfi regisztrálta magát a déli Sweida tartományban – közölte a szíriai sivatagban zajló IS-tevékenységekről tudósító Rayan Maarouf, a Suwayda24 aktivistája. Hozzátette, hogy nem kevesebb, mint 600 dolláros havi jövedelmet ígértek nekik, ami hatalmas összeg a széles körű munkanélküliség és a szíriai font összeomlása közepette.

Megint a Wagner-csoport?

A hónap elején John Kirby, a Pentagon szóvivője is azt mondta, hogy értesüléseik szerint a Wagner-csoport megpróbál harcosokat toborozni, főként a Közel-Keletről, hogy a kelet-ukrajnai Donbász régióban telepítse őket.

Felhívta azonban a figyelmet, hogy nincs konkrét információ a toborzott személyek számáról. Frank McKenzie tábornok, az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának vezetője pedig március elején a szenátus fegyveres erők bizottsága előtt arról beszélt, hogy eddig csak nagyon kis létszámú csoportok próbáltak Szíriából Ukrajnába jutni.

Naji Malaeb nyugalmazott libanoni hadseregtábornok, aki közelről követi a szíriai háborút, szintén nem lát bizonyítékot arra  vonatkozólag, hogy szíriai harcosok Oroszországba utaznának, de ez szerinte is változhat, ahogy a háború elhúzódik.

Szíriai és palesztin tisztviselők szerint sem lehet arról beszélni, hogy nagy számban érkeznének szíriai harcosok Ukrajnába. A szíriai kormány minden bizonnyal azért is óvakodik attól, hogy szíriai harcosok induljanak Ukrajnába, mert az olyan helyzetet alakítana ki a frontvonalakon, amelyet számos ellenfele kihasználhat.

Kevesebb orosz katona marad Szíriában?

Ugyanakkor aggodalmat kelt szíriai kormánykörökben, hogy Oroszország az ukrajnai háború kezdete óta jelentősen csökkentette szíriai műveleteit, és kevesebb légicsapás irányult az IS illetve az ellenzék állásaira.

Muhannad Haj Ali, egy volt törvényhozó és a szíriai kormányzó Baath-párt fegyveres szárnyának parancsnoka szerint egyetlen szíriai sem vesz részt az ukrajnai harcokban, és nem is számít arra, hogy bárki is vállalkozni fog erre. Egyébként is úgy vélekedik, hogy Oroszország a szírek segítsége nélkül is győzni fog Ukrajnában.