Trend FM: Cél, hogy Magyarország ellátásbiztonságát semmi ne veszélyeztesse

Hírek2021. máj. 17.Növekedés.hu

2019 decemberében pánik uralkodott el a közép-európai gázpiacokon, amikor a leghidegebb időben lejárt az orosz-ukrán tranzit megállapodás, és a két ország fagyos viszonya miatt nem volt kézenfekvő, hogy meghosszabbítják-e az egyezményt. Végül szilveszter előtt nem sokkal, öt évvel megtoldották a megállapodást, így nem maradt gáz nélkül a kontinens. Ugyanakkor fel kell készülnünk, hogy a magyarországi ellátásbiztonságot semmiképp se veszélyeztesse egy ehhez hasonló jövőbeli eset – mondta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese a Trend FM a Nap Vendége című műsorában.

Kétségtelen, hogy az Oroszországból Ukrajnán keresztül érkező földgáz számít a legjelentősebb forrásnak ma Magyarország számára. A vezetéken évente húsz milliárd köbméternyi gáz tud beáramlani az országba, egyébként a hazai fogyasztás fele ekkora – mondta Ságvári Pál. A diverzifikáció, a több lábon állás képességének kialakítása viszont nagyon fontos. Idén októberben átadják a magyar-szerb összekötőt, amin keresztül hat milliárd köbméternyi gáz érkezhet déli irányból Magyarországra. Rövidtávon Oroszországból, hosszabb távon akár a kaszpi-térségből is.

Magyarországnak egy tizenöt kilométeres szakasz megépítésével kell kipótolnia az infrastruktúrát Szerbia irányába, ezzel azonban megváltozik a tranzit domináns iránya is. Jelenleg jórészt még mi látjuk el déli szomszédunkat és Bosznia-Hercegovinát is földgázzal, ami Oroszországból érkezik Ukrajnán keresztül, október 1-től azonban már mi kapunk délről forrást. Az útvonalak bővülése és az új alternatívák keresése folyamatos, bár, ahogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese fogalmazott, már a vége felé közelít az elmúlt évtizedre jellemző infrastruktúrafejlesztési hullám.

Javuló alkupozíció

A földgáz piacon az árak ugyanolyan logika mentén alakulnak ki, mint bármilyen más piacon. Az eladó, jelen esetben az orosz fél megnézi, hogy más mennyiért adja az energiaforrásokat – majd ennek fényében határozza meg a termék árát. Az új szállítási irányok kiépülése alkuelőnyt jelenthetnek az orosz-magyar gáztárgyalásokon.

A gázárak, szemben a kőolajéval, jelenleg még inkább regionális viszonylatban mozognak. A bécsi, az amszterdami tőzsde jegyzései az irányadóak Európa különböző területein. Ugyanakkor a következő években a földgáz, a nyersolajhoz hasonlóan, egyre inkább egy globálisan egységes árazású árupiaci termékké (commodity) válik.

Egyre nagyobb rivális a cseppfolyósított földgáz

A vezetékes alternatívához képest jóval hevesebb áringadozások figyelhetők meg a hajókkal szállított cseppfolyós földgáz piacán. A koronavírus tökéletes példát szolgáltatott a volatilitásra: tavaly márciusban a járvánnyal együtt a pánik is kitört a vevői oldalon az ipari termelés bizonytalansága miatt, ami aztán gyorsan átterjedt az eladókra is. Az árak globálisan historikus mélységekbe kerültek és jó néhány hétre olcsóbbá vált a cseppfolyós gáz mint vezetékes versenytársa. Ekkor kötötték le több évre előre a kereskedők a magyar piac szempontjából is releváns horvátországi LNG terminál teljes kapacitását. Amikor viszont nyolc hónappal később, idén januárban az ázsiai piacon ellenkező irányú mozgások indultak el, hirtelen ötszörösére ugrott fel a cseppfolyósított gáz ára, a hajókat horvátországi leszállítás helyett inkább az ázsiai piacok felé irányították. A tényleges versenyhelyzet jót tesz a piacnak: a likviditás megugrott a magyar gáztőzsdén, jelenleg már 40-50 közötti az aktív kereskedők száma.

Van még egy fontos hagyományos földgáz összeköttetésünk, méghozzá Románia irányába, amit jelentősen fejlesztettünk. Magyar oldalról elkészült a szükséges infrastruktúra a fogadóállomásokkal, kompresszorokkal, és emellett a tavalyi év végére a román fél is megerősítette a csővezeték rendszert Bukarest és a magyar határ között. Azonban még mindig nem indult meg a romániai kitermelés holott a Fekete-tenger alatt bizonyítottan óriási mezők várakoznak. Szabályozási nehézségek miatt a projekt azonban jelenleg áll – kérdés, meddig, hiszen Romániának is nyilvánvaló érdeke, hogy minden akadály elháruljon az új források szállításának megindulása elől.

Mi lehet a földgáz jövője?

A zöld gazdaság megteremtése, a hagyományos fosszilis alapú energiahordozók fokozatos visszaszorulása nem kedvez a földgáz klasszikus piacának hosszú távon. Az Európai Unió 2050-re határozta meg azt a dátumot, amikorra karbonsemleges gazdaságokat kell kialakítaniuk a tagállamoknak a közösségen belül. A relatív alacsony kibocsátású gáz annyival van jobb pozícióban más hagyományos hordozókhoz képest, hogy egyfajta híd szerepet tölt be a fosszilis és a megújuló világ között – mondta Ságvári Pál.

A szakértő hozzátette: egy gázipari beruházás élettartama jellemzően 20-25 év. Így aki még mostanában kezd bele egy nagyberuházásba ebben a szegmensben, vélhetően a pénzénél fog maradni a következő negyedszázad végére.

A teljes beszélgetést itt hallgathatják meg. Ságvári Pállal, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettesével Lakatos László beszélgetett.