Varga Mihály: Magyarország támogatja, hogy Ukrajna több forrást kapjon a Világbanktól

Hírek2022. okt. 16.MTI

Magyarország támogatja, hogy mind Ukrajna, mind a háború miatt érintett szomszédos államok több világbanki forráshoz jussanak. Magyarország készen áll arra, hogy az ukrajnai újjáépítést magyar cégek is segítsék. Az újjáépítés során a kárpátaljai régió fejlesztése is elengedhetetlen - mondta Varga Mihály, pénzügyminiszter Washingtonban.

Magyarország támogatja, hogy több világbanki forrás jusson Ukrajnának, valamint a háború által érintett szomszédos országoknak - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint Varga Mihály Washingtonban, ahol a Világbank közgyűlésének alkalmával találkozott világbanki vezetőkkel.

A közlemény szerint a pénzügyminiszter kiemelte: Magyarország eddig is jelentős segítséget nyújtott Ukrajnának, amelynek összege már meghaladta a 28 milliárd forintot.

Washingtoni programja során Varga Mihály többek között Anna Bjerde regionális Világbank-alelnökkel is tárgyalt. A találkozón főképpen az orosz-ukrán háború gazdasági következményeit, valamint Ukrajna támogatásának témáját érintették a felek.

A tárca tájékoztatása szerint Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a régió energiabiztonságát és közlekedési kapcsolatainak fejlesztését célzó befektetéseket előtérbe kell helyezni. A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Magyarország eddig is jelentős segítséget nyújtott Ukrajnának: a magyar segítségnyújtás összege már elérte a 28 milliárd forintot, Magyarországra csaknem egymillió ukrán menekült érkezett. Emellett jelezte, hogy a szomszédos tagállamok - így Magyarország is - számos olyan anyagi terhét viselik a háborúnak, amelyet más tagállamok nem.

Magyarország támogatja, hogy több világbanki forrás jusson Ukrajnának, valamint a háború által érintett szomszédos országoknak - ezt a magyar pénzügyminiszter az Elena Bourganskaiaval, a Világbank-csoporthoz tartozó Nemzetközi Pénzügyi Társaság alelnökével való tárgyalásán mondta.

Varga Mihály a találkozón közölte, Magyarország készen áll arra, hogy az ukrajnai újjáépítést a régióban aktív, jó kapcsolatokkal és tapasztalattal rendelkező magyar cégek is segítsék. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az újjáépítés során a kárpátaljai régió fejlesztése is elengedhetetlen.

A felek áttekintették a Világbank azon programjait is, amelyeknek célja - összhangban a magyar állásponttal -, hogy a migrációs nyomást az érintett országokban megvalósított fejlesztésekkel, helyben nyújtott segítséggel enyhítsék - olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.