Varga Mihály: További beruházások leállítását mérlegeljük

Hírek2023. szept. 21.Sz.A.

Legfontosabb probléma ma az infláció - ezzel nyitotta előadását Varga Mihály, aki első számú gondnak nevezte a fogyasztói árak emelkedését. Az okok között említette az energia árrobbanást és a magyar gazdaság energiakitettségét, valamint az élelmiszerárak helyzetét. A pénzügyminiszter az első számú, kiemelt feladatnak az infláció letörését jelölte meg.

A közgazdász vándorgyűlésen tartott előadásában az eddigi sikerek között sorolva kiemelte a béremeléseket és hogy visszaépítették a 13. havi nyugdíjat. Mint mondta, a családoknak tavaly jól jött az szja visszatérítés, amely a vásárlásokban és a lakásépítésekben is jól látszódott.

Kiemelte: a monetáris politika az inflációs politika első számú felelőse. Ha a jegybank úgy tapasztalja, hogy a gazdaságban egy lázas állapot alakul ki, akkor lépnie kell. Abban lehet vita, hogy időben emelték-e a kamatszintet, de jól tették, hogy emeltek - reagált Matolcsy György előadására.

- Ugyanakkor az MNB vette az állampapírokat és a vállalati kötvényeket is, ezzel fűtve az inflációt - fűzte hozzá.

Hozzátette: amikor tavaly ősszel a jegybankok még kamatemeléseket hajtottak végre, az MNB bejelentette, hogy megáll az alapkamat emelésével, és az árfolyam 30 forintot gyengült, ami nem véletlenül történt. - A stabil és kiszámítható árfolyam jót tesz a gazdaságnak, mert tervezőséget hoz a gazdasági szereplőknek, hozzá tud járulni a gazdasági növekedéshez - mondta.

A hitelminősítők értékeléseiről szólva kiemelte, hogy több pontban is pozitívan vélekedtek a magyar gazdaságról, így például

  • erős a hazai bankrendszer,
  • feszes a hazai munkaerőpiac,
  • a fiskális és a monetáris politika együttesen szigorít,
  • rekordot döntöttek az FDI beruházások,
  • az energiakitettségünk csökkent, és
  • a mérlegproblémák is javultak,
  • az ikerdeficit kitörlődött a hitelminősítők véleménye szerint.

Az elmúlt hónapokban indult konszolidáció már mutat eredményeket - tette hozzá.

A hitelminősítők 3 veszélyt emeltek ki:

- A háború miatt elzárhatják az energiacsapokat. Egy kivételével minden szomszédos országgal összekötöttök az energiarendszerünket. Az energiafüggőséget tovább kell csökkenteni

- A háború eszkalálódása is veszély, mert szomszédos országban zajlik.

- Az Európai Unióval fennálló vitáink is kockázatot jelentenek, bár ezek politikai viták. Ebben október 15-ig semmi nem fog történni, mert megvárják a lengyel választások eredményét, és csak utána léphetnek. A mérföldköveket Magyarország teljesítette, és bízunk abban, hogy lesz megállapodás.

Mindenesetre az Európai Központi Banktól kaptak engedélyt a jegybanktörvényre, és hosszabb távon lehet majd a jegybank veszteségét rendezni, és ez javíthatja az inflációt is.

Hangsúlyozta: tovább csökkentjük a hiányszintet, és az államadósságot is. Jelenleg 3,9 százalékos hiánycél felülvizsgálata folyik, mert az első félévben kevesebb volt a fogyasztás, ami kisebb áfa bevételt is jelent.

Jövőre 2,7 százalékos hiányra törekszünk, fenntartható fiskális politikát folytatunk – tette hozzá. Kiemelte:

januárban 770 milliárd forint beruházást függesztettünk fel, ha indokolja a fiskális helyzet, akkor folyamatban lévő beruházásokat is felfüggeszthetünk.

Idén rekordbevételt érnek el bizonyos ágazatok: ha rekordnyeresége lesz a bankoknak, akkor mérlegelheti a kormány, hogy további eszközökkel javítja az államháztartás pozícióját.

Kiemelte, hogy felmerült a kamattámogatott programok felülvizsgálata, és egyes honvédelmi beszerzések esetleges felülvizsgálata is.

A versenyképesség és a hatékonyság javítása a legfontosabb feladat most a magyar gazdaságban - szögezte le Varga Mihály.

A megoldandó feladatok közé sorolta, hogy

  • Amerikához és Ázsiához képest nálunk drágább az energia,
  • tért vesztettünk az autóiparban,
  • a magyar kkv-k hatékonyságán lehet javítani,
  • a magyar export hozzáadott értéke csak 54 százalék, ezen is kell javítani,
  • a szolgáltatásokban való részvételen is van mit javítani.

De elsősorban az inflációt kell letörnünk, és akkor vissza tudunk térni a növekedési pályára, amin korábban voltunk. Optimisták vagyunk, a tehetség önmagában mit sem ér, ha nem párosul munkával, alázattal és szorgalommal, ha ez megvan, akkor a magyar gazdaságra a legjobb kilátások várnak – zárta szavait Varga Mihály.

Frissítés:

A kormány a kamattámogatott hiteleken nem változtat és a bankadót sem emeli meg - jelentette ki a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője a Fidesz és a KDNP kihelyezett esztergomi frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón.

Kocsis Máté jelezte: minden ettől eltérő állítás magánvélemény, és a frakció is egyetértett vele, mert 2024-ben a hitelezés növekedését kellene elérni. Ehhez pedig szükség van kamattámogatott hitelekre és a bankokra is - írja az MTI.

A frakcióvezető közölte: a miniszterelnök szerdán a frakciók tagjai előtt tartott előadásában arról beszélt, hogy a költségvetési hiányt a kormány csökkenő pályán fogja tartani, és a kereskedelmi és iparkamarával, valamint a bankszövetséggel kötött megállapodást is be fogja tartani.

Hangsúlyozta: az infláció csökkenő pályán van, a hitelminősítők szerint a magyar gazdaság alapjai stabilak, erősek, és a hitelezést fel kell gyorsítani. Mindezzel szembe menne az adóemelés, ezért nem látja reálisnak - tette hozzá.