Visszafordítható az öregedés? – Egy kísérletben sikerült

Hírek2019. okt. 12.Növekedés.hu

Egy kísérlet résztvevőinek biológiai óráját 2,5 évvel sikerült visszafordítani - a kutatók is megdöbbentek. Az öregedéstől rettegő fejlett világ az extremitásoktól se riad vissza: divat lett fiataloktól levett vérrel fiatalodni. A piac olyan ígéretes, hogy igazi nagyágyúk is beszálltak.

Ha igaz az amerikai demográfusok 2015-ös előrejelzése, akkor az idén 65 éves emberek száma meghaladja az 5 éves gyerekek számát, 2050-re pedig az 50 éves, vagy annál idősebbek száma 3,2 milliárdra, vagyis a 2015-ös szint duplájára emelkedik. 

A háború utáni népességrobbanásban (1944-1964 között) születettek kétségbeesve keresik az ifjúság kútját, a piac meg szokása szerint igyekszik kielégíteni a fogyasztói igényeket. Az öregedés elleni termékek (anti-aging) piaca egyike a leggyorsabban növekvő területeknek.

Becslések szerint tavaly 42,5 milliárd dollárra hízott és 2023-ra elérheti az 55 milliárd dollárt. Vannak a hagyományos öregedés elleni készítmények, például a szemránckrémek, vagy az optikai tuningot kínáló hajfestékek, samponok, de vannak a piacon ennél sokkal extrémebb megoldási javaslatok is. 

A józan ész határait feszegeti például az a kutatás, amelynek vezetői szerint az öregedést nemhogy le lehet lassítani, de egyenesen vissza is lehet fordítani - gyógyszerek és növekedési hormonok segítségével.

Egy kisebb csoporton végzett, egy éves klinikai vizsgálat kutatói szerint a világon először nekik sikerült ez.

Az eredményeket az Aging Cell című szaklapban közölték. 

A vizsgálat során összesen kilenc 51 és 65 év közötti résztvevő kapott növekedési hormon készítményeket és cukorbetegség elleni gyógyszereket - kombinálva. Biológiai öregségük ezek eredményeképp 2,5 évvel csökkent. A kísérletben arra próbáltak meg választ találni, hogy a tobozmirigy-csecsemőmirigy rendszer milyen szerepet játszik az örgedésben.

Arra számítottunk, hogy lelassítjuk az órát. De arra nem, hogy vissza is fordítjuk

- nyilatkozta a kísérlet egyik vezetője, Steve Horvath, a University of California genetikusa a Nature magazinnak

A kísérletben egészségéges önkéntesek vettek részt, akik egy éven át kapták a hormon-gyógyszer koktélt. Biológiai koruk 2,5 évvel csökkent és immunrendszerük is a megújulás jeleit mutatta. (A biológiai kort az adott személy génállománya alapján mérik.) Az eredmények a kutatókat is meglepték, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy messzemenő következtetéseket a kis minta és a kontroll csoport hiánya miatt nem érdemes még levonni a kísérletből.

Ennél sokkal elterjedtebb öregedés elleni “csodaszer” a fiataloktól vett vér átültetése.

Az amerikai gyógyszerfelügyelet, az FDA nemrég figyelmeztetést tett közzé: semmilyen bizonyíték nem támasztja alá azt, hogy ez megállítaná az öregedést, vagy megóvna bizonyos betegségektől. A felügyeleti figyelmeztetés azonban nem tartja vissza sem a kínálatot, sem a keresletet.

A szektor legismertebb szereplője a kaliforniai Ambrosia Medical, amely 2017 óta működik. Egy liter “ifjú vér” 8 ezer dollár, két litert már 12 ezerért is pumpáltathatunk magunkba 

A piac olyan ígéretes, hogy már valódi nagyágyúk is beszálltak. A Google anyavállalata, az Alphabet például Calico néven alapított anti-aging vállalkozást (még 2013-ban) és keményen nyomja bele a pénzt azóta is. A cég egyébként azóta hallgatásba burkolózik, összesen nagyjából egy tucat nem túl sokatmondó sajtóközleményt adtak ki - nem lehet tudni, hogy mivel foglalkoznak, se klinikai kísérleteket, se szabadalmakat nem jelentettek be.