Új vezérigazgató a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. élén

HR2019. jún. 17.MTI

Jobbágy Dénes tölti be június 12-től a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatói tisztségét Varga Mihály pénzügyminiszter döntése alapján.

A korábbi elnök-vezérigazgató, Csuhaj V. Imre munkaviszonya a közlemény szerint közös megegyezéssel szűnt meg. 

Jobbágy Dénes korábban távközlési cégek vezetőjeként, az Államháztartási Hivatal informatikai elnökhelyetteseként, valamint az Eximbank igazgatósági tagjaként is dolgozott. 2010 és 2013 között a Magyar Fejlesztési Bank igazgatója, majd 2015-ig az Informatikai Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. igazgatóságának elnöke és vezérigazgatója volt.